Hihetetlenül jó dolgot tesz az agyaddal, ha délután ledőlsz egy kicsit

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha rendszeresen találunk időt a napközbeni alvásra, az mindenképpen jót tesz az agyunknak, és segít megőrizni az öregedést is. Egy kutatás szerint azoknak, akik délutánonként pihennek egy kicsit, 15 köbcentiméterrel nagyobb az agyuk, ami akár három-hat évvel is késleltetheti az öregedést.

A fenti összefüggésre a University College London kutatói jöttek rá, akik egyebek között azt javasolják, hogy fél óránál tovább soha nem tartson a délutáni szieszta.

A délutáni alvás meggátolja az idegsejtek károsodását

Azt már régóta tudjuk, hogy az ebéd utáni szunyókálás különösen fontos szerepet játszik a fejlődés szempontjából gyermekkorban, ám az életkor előrehaladtával egyre kevésbé gyakori. A délutáni alvással összekötött pihenés sokaknál a nyugdíjba vonulás után nyer ismét jelentőséget. A brit tudósok által végzett kutatásban megkérdezett 65 év felettiek 27 százaléka számolt be arról, hogy napközben szunyókál.

Gyerekkorban teljesen természetes a délutáni alvás
Fotó: Ray Kachatorian / Getty Images Hungary

A fél óránál nem hosszabb délutáni alvásnak azért is van különös szerepe, mert az agyunk az évek előrehaladtával természetes módon zsugorodik.

Az agy általános egészségi állapota pedig fontos a demencia elleni védelemben, mely jelentősen összefügg az alvászavarokkal. A kutatás azonban arra nem terjedt ki, hogy az alvás segíthet-e megelőzni az olyan betegségeket, mint az Alzheimer-kór. 

Egyet azonban teljes biztonsággal állítanak a kutatók, akik szerint a rossz alvás idővel károsítja az agyat azáltal, hogy gyulladást okoz, és befolyásolja az agysejtek közötti kapcsolatokat. Éppen ezért van jelentős szerepe a rendszeres szunyókálásnak, ami megvédhet a neurodegenerációtól azáltal, hogy kompenzálja a rossz éjszakai alvást.

A DNS-ünk is árulkodik a szokásunkról

A kutatásban 35 ezer 40 és 69 év közötti brit állampolgár vett részt. A köztük lévő szundikálók és nem szundikálók genetikai állományát hasonlították össze. A kutatók 97 DNS-töredéket vizsgáltak meg, amelyekről úgy gondolták, hogy meghatározzák az emberek szokásszerű szunyókálásának valószínűségét.

A munkakultúránk nem teszi lehetővé, hogy aktív felnőttkorban mindennap beiktassuk a délutáni alvást
Fotó: Morsa Images / Getty Images Hungary

A Sleep Health folyóiratban megjelent eredmények 15 köbcentiméteres különbséget mutattak a vizsgálatban részt vevők agya között. Ez azt jelenti, hogy a délutáni sziesztát beiktatók agya akár 15 köbcentiméterrel is nagyobb volt, ami arra enged következtetni, hogy az ő élettartamuk akár 2,5–6,5 évvel is hosszabb lehet.
A kutatók azt javasolják, hogy napközben ne aludjunk túl sokat, elegendő, ha fél órát szánunk a pihenésre.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.