Ha te is így főzöl, évekkel rövidíted meg az életed

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ha gázzal sütünk és főzünk, azzal nemcsak a környezetet szennyezzük, hanem az egészségünket is károsítjuk. Egy kutatás szerint a gáztűzhelyekből származó szennyeződések évente 40 ezer európai halálát okozzák, vagyis kétszer annyi halálos áldozatot követelnek, mint az autóbalesetek.

A tanulmány szerint a szív- és tüdőbetegségeket okozó káros gázok csaknem két évet vesznek el az életünkből. Ha továbbra sem változtatunk a szokásainkon, és nem állunk át például az elektromos berendezések használatára, azzal saját magunkat mérgezzük.

Így okoz a főzés szív- és érrendszeri problémát

A gáztűzhelyek okozta légszennyezés tízezrek korai halált okozza évente Európában. Ennek pedig az az oka, hogy legalább az otthonok felében nem tartják be az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által javasolt szabványokat és szabályokat. A baj leginkább abból adódik, hogy a háttérszennyezés a gáztűzhely által kibocsátott szennyezőanyaggal, a nitrogén-dioxiddal (NO2) keveredik a készülék normál használata során, és a szennyezés a rossz szellőzés miatt nem távozik az otthonokból, hanem megül a levegőben. 

Ha gáztűzhelyen főzünk, az egészségünket is kockáztatjuk
Fotó: Shutterstock

Azt azonban kevesen tudják, hogy a tűzhelyekből származó káros gázok szív- és tüdőbetegséget okozhatnak, ezzel pedig átlagosan csaknem két évvel csökkentik a gáztűzhelyet használók életét.

Magyarország élen jár 

A kutatók szerint a probléma mértéke sokkal súlyosabb, mint gondoltuk, mert becsléseik óvatosak, hiszen a nyilvánosságra hozott adatok, miszerint a gáztűzhelyből származó káros anyagok csaknem 40 ezer európai életét rövidítik meg, csak arra vonatkozik, hogy a nitrogén-dioxidnak milyen egészségre gyakorolt hatása van. A tűzhelyek ugyanis olyan fosszilis gázt és egyéb káros anyagokat bocsátanak ki, amelyek gyulladást okozhatnak a tüdőben és a légutakban. 

A tudósok biztosak abban, hogy a hosszú távú NO2-kibocsátás növeli a korai halálozás kockázatát, de az orvosok felhívták a figyelmet arra, hogy már a rövid távú nitrogén-dioxid-hatás is kórházi kezeléshez vezethet. Különösen nagy veszélynek vannak kitéve a gyermekek, akiknek gyengébb a tüdeje és az immunrendszere. Éppen ezért náluk már a rövid távú NO2-expozíció is asztmás tüneteket okozhat.

A gáztűzhely által kibocsátott gázok károsítják a szívünket és a tüdőnket
Fotó: Wavebreakmedia / Getty Images Hungary

 A szakemberek 1978 óta tudják, hogy a nitrogén-dioxid szennyezés sokszorosa azokban a konyhákban, ahol gázon és nem elektromos tűzhelyen készülnek az ételek. Az EU-ban minden harmadik háztartásban gázzal főznek, közülük Magyarország élen jár. Hazánkban a háztartások több mint 60 százalékában használják, de hasonló a helyzet Olaszországban, Hollandiában és Romániában is, ahol épp a gáztűzhelyen való főzés miatt szennyezett a beltéri levegő. 

Így védekezhetünk a főzés közben keletkező gázok ellen

Az otthoni levegőszennyezés azonban megelőzhető. Megvédhetjük magunkat a főzés közben keletkező káros gőzöktől és gázoktól, ha kinyitjuk az ablakot, vagy bekapcsoljuk a páraelszívó készüléketek. A jól megtervezett szellőzőrendszer mellett az elektromos főzésre való átállás is segíthet abban, hogy megőrizzük egészségünket.

Sokan csak az ételek újramelegítésére használják a mikrójukat, pedig egyetlen gombbal sokkal több mindenre alkalmazható lenne.

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.