Tömeges mérgezést okozott ez az étel egy magyar étteremben

Olvasási idő kb. 2 perc

17 embert mérgezett meg az a gombaleves, melyet egy Zala vármegyei étteremben szolgáltak fel. Közülük 14-et kórházban ápolnak.

Nagy döbbomba került egy zalai étterem levesébe, melyből 22-en fogyasztottak. A Zaol.hu tudósítása szerint a múlt heti mérgezés során 17-en rosszul lettek, 14 ember jelentkezett is a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház Sürgősségi Betegellátó Osztályán. Hányás, hasmenés volt a fő tünet, gyomormosáson is átestek többen.

Fejfájást, hányást, idegrendszeri tüneteket is okozhat a nagy döggomba fogyasztása. A zalai, tömeges mérgezés több érintettjénél olyan erősséggel jelentkeztek tünetek, hogy kórházi ápolást kellett igényelniük. 

Ehető gombák közé került mérgező, tömegesen lettek rosszul azok, akik ettek belőle
Fotó: Kuzmalo / Getty Images Hungary

Tömeges gombamérgezés történt egy étteremben

"A zalaegerszegi étteremben történt, halmozott enterális tüneteket okozó, élelmiszer eredetű megbetegedéssel kapcsolatos teljes körű kivizsgálás még nem zárult le. A részleges vizsgálati eredmények alapján azonban megállapítható, hogy a megbetegedéseket nagy döggomba általi mérgezés okozta. A létesítménnyel szemben alkalmazható hatósági intézkedésekről a további vizsgálati eredmények függvényében dönt a kormányhivatal, melynek során eljárást indíthat és élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabhat ki, 150.000 Ft-tól 2.250.000 Ft-ig terjedő mértékben" - tette közzé a Zala Vármegyei Kormányhivatal, megnevezve az éttermet is. A mérgezést okozó gomba nem halálos, azonban igencsak kellemetlen és fájdalmas tünetekkel jár a fogyasztása.

Könnyen összetéveszthető ehető társaival a döggomba

A mérgezést okozó gombafajta több, ehető gombával is  könnyen összetéveszthető, például az ehető szürke tölcsérgombával, a tövisalja gombával és a májusi pereszkével, és a mérgező zöldesszürke döggombával is, ám ezekkel ellentétben nyersen szaga kellemetlen, dohos lisztszagú.

A nagy döggomba elfogyasztását követően a rosszullét általában fél-4 óra múlva jelentkezik. A mérgezés az alábbi tünetekkel jár:

  • hányinger
  • hányás
  • hasmenés
  • gyomor- és bélgörcsök  
  • keringési zavarok  
  • elesettség
  • néha zavart öntudat
  • izomgörcs
  • vérkeringési zavarok. 

A legtöbb mérgezési esetért felelős két faj jelenleg a nagy döggomba és a világító tölcsérgomba, tájékoztat honlapján a Nébih. 

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.