Meglepő hatással lehet az egészségedre, ha megijesztenek

Olvasási idő kb. 3 perc

Úgy tűnik, hogy a félelemérzet csökkenti a gyulladás emelkedett szintjét, ezzel pedig javítja az egészséget. Talán ez áll amögött, hogy egyesek miért élvezik, ha megijesztik őket.

Egy új kutatásból kiderült ugyanis, hogy még azoknak is pozitívan hathat az egészségére az, ha megijesztik, akik egyébként nem rajonganak sem a horrorfilmekért, sem pedig a kísértetházakért. A vizsgálat eredménye nem kis meglepetést okozott: a résztvevők vérében alacsony szintű gyulladásos markereket találtak, miután körülbelül 50 percet töltöttek egy kísértetházban.

A félelem pozitív hatással lehet az egészségre

A félelmet általában negatív érzelemnek tekintik, olyan reakciónak, amely miatt felfigyelünk a környezetünkben a fenyegető potenciális veszélyekre. Mégis sokan szeretik azokat a filmeket, amelyek nézése közben rettegni lehet, de sokakat a horrorregények vagy kísértetházak hoznak lázba.

Ezt a tendenciát a tudományos irodalom „rekreációs félelemnek” nevezi, amely a félelem és az élvezet vegyes érzelmi élménye.

A félelem javíthatja az egészséget
Fotó: Aimstock / Getty Images Hungary

Az új kísérlet alanyai egy kísértetházban riasztó, félelmetes alakokkal találkoztak, amely része volt a 113 résztvevőt bevonó vizsgálatnak. A 69 nő és 44 férfi átlagéletkora 29,7 év volt. Az elemzéshez fontos adalék, hogy 22 résztvevő szervezetében alacsony volt a gyulladás szintje, még 91-nél normális, vagyis nem volt gyulladás.

Három nappal a kísértetház látogatása után a dániai Aarhusi Egyetem kutatói megállapították, hogy az alacsony fokú csoport több mint 80 százalékánál csökkent a gyulladásos szint (22-ből 18 főnél). Ezen csoport közel felénél teljesen normalizálódott. 

A kutatás nem tartalmazott kontrollcsoportot, és az összehasonlító csoportok aránya sem volt egyenletes. Mindezek ellenére az eredmények azt sugallják, hogy a szórakozásból érzett félelemnek jelentős egészségügyi előnyei lehetnek.

Miért segít, ha megijesztenek?

A kísértetházak biztonságos, de ijesztő tevékenységek, amelyek adrenalinlöketet és endorfinhullámot váltanak ki. Míg a szorongás alacsony fokú, krónikus gyulladással hozható összefüggésbe, addig a félelem a gyulladás csúcsával és annak későbbi megszűnésével kapcsolódhat össze.

Idézőjel ikon

A normál gyulladási szinttel rendelkező csoportnál a kutatók azt találták, hogy a vérben több immunsejt szintje csökkent a kísértetházas élmény után.

Ezek közé az immunsejtek közé tartoztak a limfociták, amelyek segítenek elpusztítani a tumorsejteket; a monociták, amelyek felkutatják és elpusztítják a kórokozókat, valamint kétféle fehérvérsejt, az eozinofilek és a bazofilek. Ezzel szemben a gyulladásos csoportban a tudósok csak a limfociták és a monociták csökkenését figyelték meg.

Ha a félelem szórakozásból keletkezik, az pozitív hatással lehet a immunrendszerre, kiegyensúlyozza az immunsejtek és a vérben található gyulladásos markerek szintjét.

További kutatásokra van szükség annak megértéséhez, hogy ez a hatás hogyan jön létre, de egereken végzett vizsgálatok azt sugallják, hogy a félelem és az akut stressz serkentheti a mellékveséket, amelyek adrenerg receptorokat (ingerületátvivő anyagokat) aktiválnak az immunsejteken. Az adrenerg rendszer kiváltja a „harcolj vagy menekülj” választ, és az egerek esetében úgy tűnik, hogy ez a rendszer mozgósítja az állatok immunrendszerét, felkészítve őket egy esetleges traumára vagy fertőzésre.

Az egészségre pozitív hatással lehet a félelem
Fotó: RapidEye / Getty Images Hungary

Az embereknél az adrenerg rendszert a hideg tudja aktiválni; tanulmányok összefüggést mutattak ki ezek és a gyulladáscsökkentő markerek között. Az azonban eddig nem volt ismert, hogy a „szórakozásból érzett félelem” hasonló módon hat.

Az 50 perces kísértetházas élmény során a résztvevők átlagos félelemérzete 5,4-es volt egy 1-től 9-ig terjedő skálán. A szívverésük átlagosan 112 ütés/perc körül mozgott. Ez mérsékeltől kezdve magas szintű félelmet is jelez, amely közel egy órán keresztül fennállt.

Borzongatós történetek érdekelnek? Az alábbi cikkünkben összeszedtünk néhány kísértettörténetet.

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.