Reggeli zuhany vagy esti fürdés? Egy orvos sosem választaná az egyiket

Olvasási idő kb. 3 perc

Noha a mezőny még meglehetősen kiegyenlített, hiszen a megkérdezettek 42 százaléka fürdik vagy zuhanyzik reggel, és 38 százaléka este, a tudomány már tudja, hogy melyik esik igazából jobban a testnek: a lefekvés előtti meleg fürdő, vagy a frissítő ébredés.

Sokan a reggeli zuhanyra esküsznek, főleg ha az még hideg is, hiszen felfrissíti az embert, készre varázsolja a napi teendők befogadására és operatív ellátására. Ráadásul, meggyőződésük, hogy rugalmasan tartja a bőrt is, és ha még énekelnek is a zuhany alatt, zenei aláfestéssel kellően hangulatosan indul a nap. Mások abban hisznek, ha este, elalvás előtt egy kád forró, illatos, habos vízben ázhatnak egy darabig, kiszellőztetve fejükből a zsúfolt nap nehéz gondolatait és lelassulhatnak az éjszakai pihentető alvásra felkészítve testüket. Vajon melyik tábornak van igaza?

Egyáltalán hányszor?

A braziloknál például, ahol az átlag a heti 12 zuhanyozás személyenként, ez a kérdés valószínűleg fel sem merül, hiszen mindkét lehetőséggel élnek. Hacsak a nyár nem annyira forró, mint ez a mostani volt, a két időpont közül naponta mi egyelőre általában egyet választunk. De melyiket érdemes?

Van, aki a reggeli zuhanyzásra esküszik
Fotó: Tatiana Maksimova / Getty Images Hungary

Az amerikai lakosság például naponta minimum egyszer zuhanyzik, és általában több mint 10 percig folyatja magára a melegvizet. Mindezt többnyire reggel teszik, de a statisztikák azt mutatják, hogy ebben eltérés van a nemek között is.

Idézőjel ikon

A férfiak hajlamosabban reggel zuhanyzással ébreszteni saját magukat, míg a nők inkább az esti, lefekvés előtti csobogás hívei.

Az arányokat tekintve a férfiak közül több mint 40 százalék választja napindítónak a tisztálkodást,és csak alig 20 százalék az estét, míg a nők körében közel 30 százalék zuhanyozik este, és 25 százalékuk ébredés után. Ki jár jobban?

A SciencDirect tudományos kutatása végül megadta a választ. Szisztematikus áttekintésük és metaanalízisük eredményét úgy foglalják össze, hogy a lefekvés előtti „vízbázisú passzív testfűtést”, vagyis

Idézőjel ikon

a melegvizes zuhanyzást, esetleg fürdést az utána következő alvás minősége szempontjából előnyösebbnek tartják, mint a reggel végzett hasonló procedúrát.

Ez is az esti fürdés vagy zuhanyzás mellett szól

Elemzéseik során arra is rá tudtak mutatni, hogy ha a melegvizes zuhanyzás, vagy kádban történő fürdés lefekvés előtt egy-két órával történik, az elősegíti a gyorsabb elalvást. Ha tehát valaki ennyivel előbb fürdik vagy zuhanyzik bő, 40-42 Celsius-fokos meleg vízzel, minthogy álomba szenderülne, 10 perccel hamarabb várhatja, hogy elalszik, mint azokat, akik nem olyankor, vagy éppen reggel mosakodnak. 

A tudomány az esti fürdés pártján áll
Fotó: YuriF / Getty Images Hungary

Dr. Milák Eszter orvostudományi szakértő a Dívány kérdésére válaszolva elmondta, a melegvizes zuhany, de még inkább a teljes testet körülölelő melegvizes fürdő hozzájárul az izomzat ellazulásához.

Idézőjel ikon

Az emberi test este természetszerűen alacsonyabb hőmérsékletű, mint reggel. A fürdő, de akár a zuhanyzás melegvize pedig serkenti a véráramlást a végtagok irányába, így a test maghőmérséklete tovább mérséklődik, vagyis hűl. Ez pedig közelebb viszi a szervezetet az elalváshoz,

adja tudtunkra az orvos.

Az esti zuhanyzástól és fürdéstől jobbat alszunk
Fotó: Maria Korneeva / Getty Images Hungary

Más haszna is van az esti mosdásnak

Azonban az esti tisztálkodásnak nem az alvás minőségének javítása az egyetlen pozitív hatása. A dermatológusok, azaz a bőr különböző elváltozásaira specializálódott orvosok is azon a véleményen vannak, hogy ajánlott a nap közben bőrre rakódott szennyeződéseket eltávolítani, mielőtt ágyba fekszünk. Ha ez elmarad, az ágyneműre kerülő szennyeződések komoly problémákat generálhatnak. Ilyen lehet az elhalt bőrszövetekből táplálkozó atkák elszaporodása is, mely akár asztmához is vezethet. Ellenük persze nem lehet pusztán az ágyba bújás előtti fürdéssel védekezni, de egy több pilléren nyugvó védekezés egyik elemének ez is betudható.

Ezekről az ágyunkba betolakodó élősködőkről ebben a korábbi cikkünkben olvashatsz többet.

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.