Az Alzheimer-kór kockázatát növeli a magyar népbetegség

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy kutatás bebizonyította, hogy a magas vérnyomásban szenvedőknél 36 százalékkal nagyobb az Alzheimer-kór kockázata, mint azoknál, akiknek rendben van a vérnyomásuk. Az is kiderült, hogy ha kezeletlen a magas vérnyomás, az még tovább növeli a kockázatot: csaknem 50 százalékkal nagyobb az Alzheimer-kór kialakulásának esélye, ha valaki probléma esetén nem szed vérnyomáscsökkentő gyógyszert.

A kutatás eredménye egy nagyon fontos problémára hívja fel a figyelmet, hiszen az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a világon csaknem másfél milliárd ember él magas vérnyomással, akiknek szinte a fele nem is tudja, hogy gondja van a vérnyomásával. Több tudományos vizsgálat eredményét összevetve egyértelműen kijelenthető, hogy a kontrollálatlan magas vérnyomás drámaian megnövelheti az Alzheimer-kór kockázatát 60 év felett.

Így függ össze a betegség és az Alzheimer-kór

Az összefüggés felismerése forradalminak számít a megelőzés és a gyógyítás szempontjából, már csak azért is, mert mint kiderült, a vérnyomás és a demencia közti kapcsolat életkortól független, hiszen még a 70-es és 80-as éveiket taposóknál is jelentősen mérsékelhető az Alzheimer-kór kockázata, ha kezelik a magas vérnyomást.

Életkortól függetlenül csökken az Alzheimer-kór kialakulásának kockázata, ha gyógyszerrel kezelik a magas vérnyomást
Fotó: Fiordaliso / Getty Images Hungary

Kiderült továbbá, hogy a kezeletlen magas vérnyomás nemcsak az Alzheimer-kór esélyét, hanem egyéb más demens állapot kialakulását is növeli, ráadásul igen jelentős mértékben, csaknem 70 százalékkal. Ugyanez igaz a rosszul kontrollált gyógyszeres hipertóniában szenvedőkre is, esetükben több mint 30 százalékkal nőtt a lehetőség arra, hogy elindul a kognitív hanyatlás. 

Ha azonban a vérnyomást gyógyszerrel kezelték, csökkent a kockázata a demenciának.

Az egész testet megbetegíti a magas vérnyomás

A tapasztalatok szerint sajnos sok magas vérnyomással diagnosztizált beteg nem szedi rendszeresen a gyógyszereit, vagy kezelésre rezisztens magas vérnyomásban szenved. Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint öt vérnyomásproblémával küzdő ember közül mindössze egy van kontroll alatt. Pedig a megelőzés és a betegség kezelése nagyon fontos lenne, ugyanis tévedés azt gondolni, hogy a vérnyomásingadozás kizárólag a szív egészségét veszélyezteti. 

Nemcsak a szívünket károsítja a kezeletlen magas vérnyomás
Fotó: urbazon / Getty Images Hungary

A vérnyomással kapcsolatos problémák az egész testre kihatnak.

Az ellenőrizetlen magas vérnyomás a szívbetegségen kívül összefüggésbe hozható a vesebetegséggel, a szélütéssel, a 2-es típusú cukorbetegséggel és az általános demenciával is.

Fontos azonban megjegyezni, hogy bár az olyan kezeletlen érrendszeri betegségek, mint a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint és a cukorbetegség, nem feltétlenül okoznak Alzheimer-kórt, de felgyorsíthatják az Alzheimer-kór patológiáját, és növelik a kockázatát.

Megelőzhető az Alzheimer-kór magas kockázata

Jó hír azonban, hogy a szakértők szerint megelőzhető az Alzheimer-kór kialakulása és egyéb olyan betegségek kockázata, amelyek a kontrollálatlan magas vérnyomással hozhatók összefüggésbe. Annak érdekében, hogy a vérnyomásunk alakulásáról hiteles képet kapjunk, naponta többször több napon keresztül ellenőriznünk kell. A mérést mindennap ugyanazokban az időpontokban kell elvégezni. Ahhoz, hogy hiteles adatot kapjunk, a szakértők azt tanácsolják, hogy vérnyomásmérés előtt fél órával már ne fogyasszunk koffeintartalmú italokat, illetve ne végezzünk testmozgást. (A dohányzás és az alkoholfogyasztás lehetőség szerinti általános mellőzésén túl.)

Számos betegség, így az Alzheimer-kór elkerülésének, kockázata csökkentésének egyik módja a rendszeres testmozgás
Fotó: TravelCouples / Getty Images Hungary

Nagyon fontos, hogy a gyógyszeres kezelésben részesülő betegek naponta bevegyék a vérnyomáscsökkentőjüket, ugyanis ezeket a gyógyszereket nem őrzi meg még egy napig sem a szervezet.

Sajnos a magas vérnyomás nem elmúlik el, sokszor még a drasztikus életmódváltás sem elegendő.

Ez utóbbinak fontos része a bevitelének csökkentése, sok gyümölcs és zöldség fogyasztása, teljes kiőrlésű gabonát és jó zsírokat tartalmazó étrendek követése, valamint a rendszeres testmozgás. 

Az elfogyasztott ételek jelentősen hozzájárulhatnak ahhoz, hogy milyen a vérnyomásunk. Mutatunk 8 ételt, ami magas vérnyomást okozhat.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.