Jobb, ha ezt a zöldséget héjastól eszed

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Bár egész évben van lehetőségünk arra, hogy friss uborkát együnk, ennek a zöldségnek valójában nyáron van a szezonja. Az uborka egy igen ízletes csemege, ami a nagy melegben magas víztartalmának köszönhetően még a folyadékpótlást is segíti. Fogyasztását illetően azonban megoszlanak a vélemények.

Van, aki héjastól, és van, aki inkább héj nélkül teszi a tányérjára. A legfrissebb kutatások szerint bárhogy fogyasztjuk is el az uborkát, jól járunk, ám azok, akik nem hámozzák meg a zöldséget, több értékes tápanyaghoz juthatnak. Nézzük, milyen érvek szólnak az uborkahéj fogyasztása mellett.

Emiatt hámozzák meg sokan a zöldséget

Sokan azért hámozzák meg az uborkát, mert attól tartanak, hogy a héjában lévő növényvédőszer-maradékok megbetegíthetik őket. Azoknak, akik ezt gondolják, részben igazuk van, ugyanis egy 2020-as laboratóriumi vizsgálat a Spanyolországból és Hollandiából származó uborkák felében peszticideket mutatott ki.

Idézőjel ikon

A zöldségben mért növényvédőszerek mennyisége azonban jóval a megengedett szint alatt volt.

Egyéni ízlés kérdése, hogy lehámozzuk-e a zöldség héját vagy sem
Fotó: urbazon / Getty Images Hungary

Vannak azonban olyanok is, akiknek semmiféle aggályuk nincs azzal kapcsolatban, hogy az uborka héja jelent-e valamiféle kockázatot az egészségükre. Egyszerűen csak azért nem eszik meg, mert az uborka héját túl keménynek vagy az ízét túl keserűnek találják. 

Ha ez utóbbi jelent csak problémát, akkor elegendő, ha levágjuk az uborka végét, ugyanis valójában a legtöbb keserűanyag a zöldség végeiben halmozódik fel.

Ezért jobb, ha héjastól esszük az uborkát

Az egyéni ízlésen túl vannak érvek, amelyek amellett szólnak, hogy nem kell feltétlenül meghámozni e zöldséget, mert a többi tökfélével ellentétben értékes tápanyagokat, egyebek között több vitamint és ásványi anyagot, valamint rostot is tartalmaz. A héjában sok kálium, kalcium, nátrium, foszfor, vas, A-, B- és C-vitamin van, emellett az uborka nagyon jó antioxidáns és kiváló lúgosító is – mindezzel hozzájárul az egészséges emésztéshez. 

Ha nem távolítjuk el az uborka héját, fogyasztás előtt mossuk meg alaposan
Fotó: picture alliance / Getty Images Hungary

A tápértéket tekintve sokkal jobb, ha az uborkát a héjával együtt fogyasztjuk.

Az uborkahéj íze igazán finom, kellemesen édeskés, ám ennél előnyösebb tulajdonsága, hogy eltávolítja a méreganyagokat a szervezetből, serkenti a nyálkiválasztást, elűzi a szomjúságot, tisztítja a beleket és ápolja a bőrt. 

Abban az esetben, ha héjastól fogyasztjuk az uborkát, lehetőleg bio uborkát válasszunk. Ha erre nincs lehetőségünk, mindenképpen mossuk meg evés előtt, hogy eltávolítsuk róla a rajta lévő növényvédőszer- és talajmaradványokat, a szervezetre káros baktériumokat és egyéb szennyeződéseket.

Kompromisszumos megoldás lehet, ha nem hámozzuk meg az uborkát teljes egészében, hanem csak vékonyan eltávolítjuk a héját, vagy néhány héjcsíkot hagyunk rajta. 

A görögdinnyének, azon túl, hogy kiváló nyári csemege, számos előnye van. Kattints, és tudd meg, milyen előnyökken jár, ha minden nap fogyasztod ezt a gyümölcsöt.

Clear Collagen Professional italpor

A BioTechUSA segít céljaid elérésében

A BioTechUSA elkötelezett az egészséges életmód támogatása mellett. A kiegyensúlyozott étrendet az egyéni szükségletekhez igazított, gondosan megválasztott étrend-kiegészítők egészíthetik ki a tudatos életmód támogatására.

További információkért kattints ide.

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.