Ezek az állatok kiszagolják az egyik legrettegettebb ráktípust

Olvasási idő kb. 2 perc

A tudósok előtt már jó ideje ismert, hogy egyes állatok a szagok alapján képesek felismerni bizonyos betegségeket. Most a méhekről derült ki, hogy azonosíthatják a tüdőrákot.

A kutyák megérzik, ha az emberi vércukorszint túl alacsony vagy túl magas, a hangyákat pedig meg lehet tanítani arra, hogy a vizeletből azonosítsák a rák „szagát”. Valami hasonlóra képesek a méhek is, amelyek a jövőben akár élő diagnosztikai eszközként is segíthetik az orvosokat abban, hogy azonosítani tudják a tüdőrákot.

Az állatvilág beporzói kiszagolhatják a tüdőrákot

A mézelő méheket leginkább arról ismerjük, hogy ők gondoskodnak a növények beporzásáról. Azonban nemrég kiderült, ezeknek a folyton nyüzsgő és szorgoskodó állatoknak van egy másik hasznos tulajdonságuk is, melyet eddig nem ismertünk: a rák kiszaglásának képessége.

Az állatok közül csak a kutyák és a méhek képesek kiszagolni a tüdőrákot
Fotó: picture alliance / Getty Images Hungary

Az eddig elvégzett laboratóriumi kísérletek legalábbis arra utalnak, hogy éles szaglásuknak köszönhetően a méhek be tudják azonosítani a tüdőrákot. Az új kutatás során a tudósok arra voltak kíváncsiak, hogy a mézelő méhek képesek-e észlelni az emberek betegségét. Feltételezésük szerint ugyanis a méhekkel való diagnosztizálás gazdaságosabb lenne, miután

Idézőjel ikon

a méhtartás megfizethetőbb és kevesebb munkát igénylő alternatívát jelenthetne a rák kiszagolására kiképezhető kutyák alkalmazásával szemben.

Így zajlott a kutatás

A tudósok elektródák segítségével vizsgálták a méhek agyának azon részét, amely a szagok feldolgozásáért felelős. Ezután különböző aeroszolos keverékeknek tették ki a méhek szagérzékelő csápjait. Ezek közül az egyik a tüdőrákos betegek leheletében is megtalálható vegyületekre hasonlított, míg a másik egy egészséges ember leheletének összetételét utánozta.

A kutyák szaglása kiváló, de kiképzésük több költséggel jár
Fotó: Klaus Vedfelt / Getty Images Hungary

Kiderült, hogy a mesterségesen létrehozott illatokra válaszul a méhek agya különböző elektromos jeleket produkált, melyeket a kutatók az esetek 93 százalékában meg tudtak különböztetni egymástól.

A méhek érzékenységét jelzi, hogy már nagyon kis koncentráció és a kémiai töménység apró változásai mellett is különbséget tettek a kétféle lehelet között.

A méhek minden próbát kiálltak

A kutatócsapat egy külön kísérletet is végzett annak kiderítésére, hogy a méhek képesek-e megkülönböztetni a rák két különböző típusát, a kissejtes tüdőrákot, amely egy ritkább és gyorsan növekvő fajta, illetve a nem kissejtes tüdőrákot.

Hamarosan a méhek is diagnosztikai eszközként szolgálhatnak a beteggyógyításban
Fotó: zoranm / Getty Images Hungary

A méhek ezt a próbát is remekül kiállták.

A végeredmény egyáltalán nem lepte meg a tudósokat, akik azt remélik, hogy a jövőben hasonló kísérleteket hajthatnak végre a rákos betegek leheletével is. Eredményeik ugyanakkor már most azt sugallják, hogy hamarosan a méhek is diagnosztikai eszközként szolgálhatnak a gyógyításban. Ennek felismerése nagyon fontos, miután a tüdőrák a daganattal összefüggő halálozások vezető oka világszerte: becslések szerint évente csaknem kétmillió halálesetért felelős.

Idézőjel ikon

A tüdőrák korai diagnosztizálása azonban jelentősen növelheti a betegek túlélési esélyét.

A tüdőrák bizonyos esetekben nemcsak a mellkas környékén, hanem a test távolabbi pontjain, a kézen és a lábfejen is szokatlan tüneteket okozhat. Ha szeretnéd megtudni, melyek az intő jelek, olvasd el az erről szóló cikkünket is.

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.