Sok helyen lehetnek veszélyben a kirándulók Magyarországon

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Hatalmas kullancsinvázióra lehet számítani Magyarországon idén, ráadásul most már több új, veszélyes fajjal is lehet találkozni. A szakértő óvatosságra int.

Az enyhe tél miatt sokkal több kullancsra kell számítani idén az elmúlt évekhez képest, így a túrázóknak és a kertészkedőknek még fokozottabban oda kell figyelniük. Mint azt az Infostart megírta, Kapiller Zoltán, a Magyar Kullancsszövetség elnöke szerint a meleg, száraz idő kifejezetten kedvez a kullancsok elszaporodásának, az utóbbi időben ezért lepték el tömegével a természetet, a kirándulóhelyeket és a kerteket.

Emellett ráadásul két, Hyalomma nemzetségbe tartozó, nagyon veszélyes új faj is megjelent, amiket az aranysakálok hurcoltak be Európába.

Ilyen most a kullancshelyzet Magyarországon

A kullancsszezon idén várhatóan szeptember elejéig tart majd, egészen addig, amíg a vérszívók a kora őszi kánikulai időszakban elvonulnak a tűző nap elől. A szakember arra figyelmeztet, hogy a túrázóknak különösen ajánlott a riasztó sprayk használata, valamint az is, hogy otthon alaposan átvizsgálják magukat. Hasznos tudni azonban, hogy a kullancsok nemcsak a kirándulókra, hanem a kertészkedőkre és a háziállatokra is veszélyt jelentenek.

Ezek a kullancsfajok ugyanis a nairovírus nemzetségbe tartozó kórokozókat terjesztenek, amelyek közül az egyik legveszélyesebb betegség kórokozója, a krími-kongói vérzéses láz vírusa már Magyarországon is megjelent.

Magyarország minden zöldövezetében figyelnünk kell a kullancsokra
Fotó: rbkomar / Getty Images Hungary

Legyünk óvatosak!

A szakértő szerint a kullancsokra mindenhol kell figyelni, ahol zöldövezet van – parkokban, városi kertekben, közintézmények udvaraiban. Nagyon fontos az is, hogy kullancstámadás veszélye megugrik magas füves, bozótos területen, így kirándulásaink alkalmával lehetőleg kerüljük ezeket a helyeket, helyette kijelölt turistaútvonalaokon haladjunk. Felhívta a figyelmet arra is, hogy riasztó spray nélkül ne induljunk el kirándulni, miután csak a kémiai szerek nyújtanak megfelelő védelmet velük szemben. Jó, ha van a táskánkban kullancseltávolító kanál is, amellyel fertőzésveszélymentesen lehet megszabadítani magunkat ezektől a vérszívó állatoktól.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.