10 jel, ami vesebetegségre utalhat

Olvasási idő kb. 3 perc

Világszerte az emberek 10 százaléka érintett valamilyen fokú vesebetegségben, ami egyes előrejelzések szerint azt is előrevetíti, hogy 2040-re világviszonylatban ez lesz az ötödik vezető halálok.

A vesebetegséget évtizedek óta „csendes gyilkosként” tartják számon, hiszen a veseműködésünk akár 90 százalékát is elveszíthetjük, mielőtt bármilyen tünetet észlelnénk magunkon. Éppen ezért a szűrés ebben az esetben is kiemelkedő jelentőséggel bír, hiszen korai diagnózissal és kezeléssel a krónikus vesebetegség súlyosbodása is lassítható vagy megállítható.

Kulcsfontosságú szerepük van a veséknek

Miután a vesebetegség számos hétköznapi tünettel rendelkezik, sokszor fel sem tűnik, hogy komoly egészségügyi problémával állunk szemben. Pedig veséink létfontosságú szerveink közé tartoznak, amelyek meghatározó szerepet töltenek be szervezetünk egészséges működésében, általános jóllétünkben. Elsődleges feladatuk, hogy kiszűrjék a salakanyagokat és a felesleges folyadékot a vérből, továbbá felelősek vérnyomásunk szabályozásáért, valamint különböző, egyéb testi funkcióinkat segítő hormonok, illetve a vörös vérsejtek előállításáért is. 

A veséinknek létfontosságú szerepük van, ha megbetegszenek, az számos egészségügyi problémát hozhat
Fotó: peterschreiber.media / Getty Images Hungary

Az egészséges vesékben több millió kis „szűrő” gondoskodik arról, hogy naponta mintegy negyvenszer át legyen szűrve a vérünk. Ha azonban működésükben zavar keletkezik, salakanyag és folyadék halmozódhat fel a szervezetünkben. Ilyenkor idővel a vesefunkció korlátozódik, ami károsítja a szerveinket és a szöveteinket, ez pedig hatással lehet az általános jóllétünkre és az egészségünkre.

Vannak, akik különösen veszélyeztetettek

Számos olyan kockázati tényező van, amely krónikus vesebetegséghez vezethet. Ilyen a cukorbetegség, a magas vérnyomás, a szív- és érrendszeri megbetegedések, a túlsúly, a dohányzás, a genetikai adottság, az életkor, továbbá bizonyos gyógyszerek, például a fájdalomcsillapítók mértéktelen szedése is károsíthatja a veséket.

Ezekre a tünetekre figyeljünk

Bár a vesék képesek arra, hogy a szervezetünkben bekövetkező változásokhoz alkalmazkodjanak, ha nem normalizálódik például a vérnyomásunk, az hosszú távon veszélyt jelenthet a vesénkre. Ez a folyamat általában lassan érezteti a hatását, évekig, vagy akár évtizedekig is észrevétlen maradhat. Éppen ezért a vesebetegségben szenvedők általában csak a késői stádiumban tapasztalnak tüneteket.

A vesekárosodás azonban megelőzhető, ha időben felfigyelünk az alábbi tünetekre.

Állandó fáradtság

A vesék a felelősek annak a hormonnak a termeléséért, amely arra utasítja a szervezetet, hogy vörösvértesteket hozzon létre. Ha kevesebb van belőlük, a vér nem tud annyi oxigént szállítani az izmokhoz és az agyhoz, mint amennyire szükségük lenne, emiatt fáradtnak, gyengének érezhetjük magukat, és nehezebben tudunk koncentrálni.

Az állandó fáradtság is lehet a vesebetegség jele
Fotó: Maskot / Getty Images Hungary

Alvási problémák

Kutatások szerint az alvási apnoe és a krónikus vesebetegség között összefüggés van, ugyanis az alvászavar részben károsíthatja a vesét, hiszen megakadályozza, hogy a szervezet elegendő oxigénhez jusson. A hatás visszafele is igaz, ugyanis a vesebetegség alvási apnoét okozhat a torok beszűkítésével és a méreganyagok felhalmozódásával.

Viszkető bőr

A veseelégbetegség miatt a vérben felhalmozódó méreganyagok kiütést vagy viszketést okozhatnak, az ásványi anyagok egyensúlyának felborulása pedig ásványianyag-hiányhoz és csontbetegséghez vezethetnek, amitől a bőrünk szintén kiszáradhat és viszkethet.

Intő jel lehet a bőrviszketés is
Fotó: Science Photo Library / Getty Images Hungary

Duzzadt arc és boka

Az egészséges vesék a vizelettel kiürítik a szervezetből nátriumtöbbletet. Amennyiben ezt nem történik meg, a folyadék felhalmozódhat a végtagjainkban, és duzzadtságot okozhatnak például a lábfejen, a bokán és az arcon.

Izomgörcs

Az elégtelen veseműködés következtében felborult nátrium-, kalcium-, kálium- vagy más elektrolitszint megzavarhatja az izmok és az idegek működését, ami izomgörcsöket okozhat, leggyakrabban a lábakban.

Leggyakrabban a lábaink görcsölnek be, ha gond van a vesénkkel
Fotó: MarianVejcik / Getty Images Hungary

Légszomj

Ha vesebetegség miatt felborul a vörösvértesttermelés, az vérszegénységet okozhat. Emiatt légszomjat érezhetünk, amelyet akár a folyadék felhalmozódása is eredményezhet.

Ködös agy

Ha a vesék nem tudják kiszűrni az összes káros anyagot a szervezetből, a méreganyagok hatással lehetnek az agyunkra is. De akár vérszegénység is állhat az agy oxigénhiányának hátterében, amely szédülést, koncentrációzavart és zavartságot okozhat.

Az agyi köd jellemzője a lelassult gondolkodás
Fotó: SimpleImages / Getty Images Hungary

Étvágytalanság, fogyás

A vesebetegség felkavarhatja a gyomrot, valamint hányingert és hányást okozhat, ezért étvágytalanok lehetünk.

Rossz lehelet

Ha a vesék nem működnek megfelelően, a vizelet a véráramba kerülhet, amely rossz leheletet okozhat. Ezenkívül a véráramban lévő méreganyagok fémes vagy kellemetlen ízt adhatnak az ételnek.

Vesebetegség során a leheletünk és az étel íze is megváltozhat
Fotó: AndreyPopov / Getty Images Hungary

Véres vagy habzó vizelet és gyakori vizelési inger

A habzó vizelet a túl sok fehérje jele lehet, illetve a vizeletbe szivárgó vér, valamint a gyakori vizelési inger, különösen éjszaka, szintén vesebetegségre utalhatnak. 

Kevesen gondolják úgy, hogy a rák egyik figyelmeztető jele lehet egy olyan mindennapi szokás, amely, ha elmaradna, óriási problémát jelentene. Ha szeretnéd tudni, mire figyelj, olvasd el az erről szóló cikkünket is.

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.