Ezt is örökölheted a szüleidtől, de nem fogsz neki örülni

Olvasási idő kb. 3 perc

A bankbetét jobb örökségnek tűnik, mint az elhízás szülői mintája. Egy friss kutatás szerint nagyobb az esélye, hogy negyven fölött felkússzanak rád a kilók, ha ennyi idősen a szüleid is túlsúlyosak voltak.

Nem jó hír, ha a családi fotókat nézegetve azt látod, hogy a szüleid a negyvenes-ötvenes éveikre igencsak kikerekedtek. Ha mindketten küzdöttek a kilókkal, hatszor nagyobb az esélyed, hogy esetedben is megjelennek a bosszantó zsírpárnák, derítették ki norvég kutatók.

50 évre visszamenőleg nézték az adatokat

Gyakran látunk olyan családokat, ahol az elhízott szülők gyerekei alatt is többet mutat a mérleg a kelleténél. Ilyenkor pedig általában azzal magyarázzuk, hogy valószínűleg a szülők is egészségtelenül táplálkoznak, és a gyerekek is ugyanezeket az ételeket kapják, tehát nincs abban semmi meglepő, hogy a kicsik is kövérek. Ám arról még eddig nem készült tanulmány, hogy a későbbiekben – amikor a gyerekek felnőnek, és már nem az otthoni kosztot fogyasztják – mennyiben változik meg a súlyuk.

A túlsúlyos szülők gyermekei gyakran lesznek maguk is elhízottak
Fotó: ilbusca / Getty Images Hungary

Egy norvégiai, több generáción át zajló tanulmányban a kutatók azt találták, hogy a vizsgált személyek hatszor nagyobb valószínűséggel élnek elhízással középkorukban, ha mindkét szülőjük túlsúlyos volt ebben az időszakban. A tanulmányt májusban mutatják be az Európai Elhízás Kongresszuson. 

A kutatók a Tromsø Study adatait használták fel, egy népességalapú egészségügyi vizsgálatot, amely 1974 óta folyik. 2068 apa-anya-gyerek trió adatait elemezték. A páciensek középkorúak voltak – azaz 40 és 59 év közöttiek –m a szülőket 1994–1995-ben, míg a gyerekeiket 2015–2016 között vizsgálták.

Ha az apa kövér, nagyobb az esély a túlsúlyra 

A magasságra és súlyra vonatkozó adatok elemzésével a kutatók szoros összefüggést találtak a szülők BMI-je és a középkorú elhízás állapota, valamint gyermekük BMI-je és elhízási állapota között ugyanabban az életkorban.

A kockázat akkor is nagyobb volt, ha csak az egyik szülő volt túlsúlyos a negyvenes évei után. Amikor csak az anya volt kövér, a kockázat, hogy a gyermek is pluszkilókkal küzdjön, amikor eléri a középkort, 3,44-szeresére nőtt. Abban az esetben, ha az apa küzdött a súlyával, az esély 3,74-szeres volt. Az összehasonlítás alapját olyan gyermekek adatai adták, akiknek a szülei nem voltak elhízottak 40 és 59 éves koruk között. Az elemzés során a kutatók a gyermek nemét, valamint a szülők és a gyermek életkorát, iskolai végzettségét és fizikai aktivitási szintjét is figyelembe vették. A kutatás vezetője, Mari Mikkelsen, az UiT Arctic Egyetem közösségi orvostudományi tanszékének munkatársa így nyilatkozott:

Idézőjel ikon

Arra voltunk kíváncsiak, hogy a szülők testtömegindexe hogyan függ össze utódaik testtömegindexével, amikor az utód már jócskán felnőtt, és hosszú ideje nem egy helyen él a szüleivel.

„Korábbi kutatások erős összefüggést mutattak a szülők és gyermekeik elhízottsága között, de kevés tanulmány vizsgálta, hogy a túlsúlynak ez a generációk közötti átvitele folytatódik-e a serdülő- és a felnőttkorban is.” 

Az elhízást a gének mellett sokszor az otthonról hozott rossz étkezési szokások is okozzák
Fotó: Liudmila Chernetska / Getty Images Hungary

A gének mellett akár a lakhelyünk is hatással lehet az elhízásra 

A gének mellett azonban más tényezők is szerepet játszhatnak, például a család táplálkozási és fizikai aktivitási szokásai.

Az obezogén környezet – azaz, amely hajlamosít az elhízásra – az, amely megkönnyíti az emberek súlygyarapodását, és nehezebbé teszi a fogyást. Ez magában foglalja az épületeket, utakat, parkokat, rekreációs területeket, üzleteket és más vállalkozásokat egy közösségben – ezek mindegyike befolyásolhatja, hogy az emberek milyen ételeket fogyasztanak, és mennyire könnyű számukra a fizikai aktivitás.

Leginkább a szülők járhatnak jó példával a gyerekek előtt
Fotó: monkeybusinessimages / Getty Images Hungary

„Egyes tanulmányok azt feltételezik, hogy a gyerekek hajlamosak hasonló táplálkozási és testmozgási szokásokat kialakítani, mint a szüleik, amikor mindannyian egy fedél alatt élnek, ami hasonló BMI-státuszt eredményez – mondta Mikkelsen. Emellett a gyermekkori elhízás, különösen a serdülőkori, hajlamos követni az egyént a korai felnőttkorig, ezért azt gyanítottuk, hogy ez a negyvenes évei után is így lesz.” 

Más kutatások is hasonló eredményeket hoztak, amelyek azt mutatják, hogy az elhízott gyerekek nagyobb valószínűséggel voltak elhízottak serdülő- vagy felnőttkorban, sőt negyvenes éveik után is. 

Az elhízás összetett természete miatt széles körű közegészségügyi megközelítésre lesz szükség, amely a gyermekek, serdülők és felnőttek elhízásának megelőzésére helyezi a hangsúlyt.

Ez különösen fontos, mivel az elhízás számos más egészségügyi probléma kockázatát növeli, beleértve a 2-es típusú cukorbetegséget, a szív- és érrendszeri betegségeket és bizonyos ráktípusokat.

Ha szeretnéd tudni, mennyire rossz a helyzet itthon az elhízással kapcsolatban, olvasd el ezt a cikkünket is. 

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.