Gyógyfürdők közkedvelt szolgáltatásai álltak le egy új rendelet miatt

Olvasási idő kb. 1 perc

A fürdők kedvenc élményelemeitől búcsúzhatunk most el egy új kormányrendelet miatt.

Ma már több fürdőben is elcsendesedtek a buzgárok és a vízköpők.

Noha a modernebb technológiájú, szűrő-forgató medencéknél továbbra is működhetnek nyakzuhanyok és vízköpők, a töltő-ürítő rendszerben működtetett gyógyvizes medencéknél mostantól nem használhatók vízfelszín fölötti élményelemek – adta hírül a Termál Online. Mint írták, a termál- és élményfürdőkre vonatkozó szabályozás változását még tavaly év végén jelentették be, amely egyik elemeként mostantól érvényes, hogy a hagyományos medencéknél le kell kapcsolni az élményelemek egy részét.

A kormányrendelet erre vonatkozó részét így fogalmazták meg:

Idézőjel ikon

forgatás alól felmentett medencében kizárólag olyan élményelem üzemeltethető, amelynek hatása csak a vízfelszín alatt érezhető.

Országszerte leállnak a felszín fölötti élményelemek a gyógyfürdőkben
Fotó: aire images / Getty Images Hungary

Az oldal példaként hozta a karcagi Akácliget Gyógy- és Strandfürdőt, amely arról tájékoztatta a vendégeit, hogy gyógymedencéjének nyakzuhanyát és dögönyözőjét ma már be sem kapcsolták, a víz alatti buzgárt és a vízágyat azonban tovább élvezhetik a fürdővendégek

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.