Ha ezt iszod, drámaian megnő az esélyed a szívbetegségre

Olvasási idő kb. 3 perc

Akár másfélszeresére növelheti a szívbetegségek kialakulásának esélyét az, ha cukros italokat fogyasztasz – vigyázz, nem csak az üdítők tartoznak ebbe a kategóriába!

Az extra kalóriáknál több hátránya lehet annak, ha az ebéd utáni időszakot egy édes kávéval próbálod meg átvészelni, vagy ha szomjadat rendszeresen oltod cukrozott üdítőitalokkal.

Sokkal több ital cukros, mint hinnéd

Sokan gondolják úgy, hogy ha kizárják a közismerten cukros üdítőket, akkor bátran nyúlhatnak szinte bármihez, amit az üzletek polcain látnak, de ez tévhit: a valóságban a gyümölcslevek, 

az energiaitalok, a sportitalok, egyes ízesített vizek és édes kávéitalok is ugyanúgy veszélyt rejtenek egészségünkre, csak ezekre valamiért sokkal ritkábban gondolunk így.

Nem csak a cukros üdítők veszélyes italok
Fotó: Sammyvision / Getty Images Hungary

Egy frissen publikált kutatásban amerikai és kanadai szakemberek annak igyekeztek utánajárni, hogy a fizikai aktivitás képes-e a cukros üdítők fogyasztásának káros hatását ellensúlyozni, amihez 30 éven át figyeltek meg 300 ezer embert. A cukros italok fogyasztásának szokásait, beleértve azt is, milyen gyakran ittak ilyesmit, ugyanúgy rögzítették, mint azt, hogy mennyit mozognak. Mindezzel párhuzamosan megfigyelték a szív- és érrendszeri betegségek diagnózisa mellett azt is, hogy ezzel összefüggésben milyen gyakran fordult elő stroke vagy szívroham a kutatásba bevontaknál.

Hiába mozognád le, nem tudod

Az eredmény nem túl biztató: ha cukros italokat iszol, hiába próbálod ezek káros hatását mozgással kompenzálni, teljes egészében ez nem lehetséges. A mozgásszegény életmód melletti fogyasztásuk 47 százalékkal növeli meg a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. Még azoknál is nőtt a rizikó mintegy 21 százalékkal, akik két vagy több cukrozott ital fogyasztása mellett teljesítik a WHO ajánlását heti 150 percnyi testmozgással.

További rossz hír, hogy azok is, akik igazán intenzív testmozgást is végeznek, tapasztalják a cukros üdítők rossz hatását. 18 százalékkal nő a szív- és érrendszeri betegségek rizikója mindenkinél, aki legalább egy cukrozott üdítőt iszik, teljesen mindegy, hogy mellette mennyit mozgott.

Ezt ajánlja a WHO

A mesterséges édesítőszerek fogyasztása ebből a szempontból egészségesebb választást jelenet,

Idézőjel ikon

3 százalékkal emeli csak meg a szívbetegségek és 5 százalékkal a stroke rizikóját.

A kutatók azonban hangsúlyozzák, hogy bár most nem találtak összefüggést, a mesterségesen édesített italokat korábban „összefüggésbe hozták az elhízással, a krónikus betegségek előfordulási gyakoriságával, sőt: a szív- és érrendszeri betegségekre jellemző halálozás mellett a bármilyen egyéb okból bekövetkező halálozás bekövetkezésével”.

Az aszpartámnak van veszélye is, erről itt olvashatsz!

A mesterséges édesítőszer jobb is, meg nem is
Fotó: Image by Marie LaFauci / Getty Images Hungary

Érdemes tehát átgondolnod, hogy mennyi cukrot viszel be szervezetedbe innivalókkal: a WHO ajánlása szerint a napi ajánlott kalóriabevitel mindössze 10 százaléka lehet cukor, ami egy nőnél 2000 kcalból 200 kcal, azaz maximum napi 50 gramm. A WHO ugyanakkor úgy véli, amennyiben ennek felét, azaz maximum a napi energiabevitel 5 százalékát fogyasztjuk, az további egészségi előnyökkel járhat.

A mesterséges édesítőszerek hátránya

Ami a cukor alternatívájaként felmerülő mesterséges édesítőszereket illeti, ezekkel más probléma akad, ami miatt a WHO nem ajánlja, hogy cukor helyett fogyasszuk őket, mivel a testsúly szabályozásában nem tudnak valódi segítséget nyújtani. A már meglevő diabéteszük miatt mesterséges édesítőszerekhez folyamodó embereken kívül tehát senkinek sem ajánlják, hogy ilyen készítményeket használjanak, a súlykontroll szempontjából pedig inkább azt tanácsolják, hogy a természetben előforduló cukrok fogyasztását vizsgálják meg étrendjükben, és próbálják meg visszafogni azt.

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.