Ezek a korai Parkinson-kór jelei

Olvasási idő kb. 3 perc

Bár a Parkinson-kórt időskori betegségnek tartják, létezik fiatalkori változata is, ahol akár negyvenéves kor előtt is megjelenhetnek a tünetek.

Magyarországon becslések szerint 20-30 ezer ember él Parkinson-kórral, ez a második leggyakoribb úgynevezett degeneratív idegrendszeri betegség az Alzheimer-kór után. A fiatalkori Parkinson-kór 21 és 39 év között jelentkezhet, de nagyon ritkán már 20 év alatt is. Azonban az időskori megbetegedésnek is lehetnek korábban tünetei. 

50 éves kor előtt is jelentkezhet 

A Parkinson-kór oka ismeretlen, valószínűleg genetikai és környezeti tényezők is felelnek a mozgáslassulással, izommerevséggel és nyugalmi remegéssel járó betegségért. Az újabb kutatások szerint komolyabb fejsérülés, de méreganyagoknak való kitettség is állhat a háttérben. A tünetek már kezdetben is féloldaliak, és ez a betegség lefolyása közben végig megfigyelhető. 

Bár a Parkinson-kór tünetei általában csak 60 éves kor után jelentkeznek a betegeknél, az esetek 5-10 százalékában előfordul, hogy már 50 éves kor előtt megfigyelhetőek.

A kutatók úgy gondolják, hogy a betegség korai megjelenése inkább a genetikai kapcsolatot erősíti. A korai Parkinson-kór esetében gyakran azok a tünetek, amelyek az idősebbekre jellemzőek, a fiataloknál nem jelennek meg. Ilyen például a zavartság, az emlékezetkiesés vagy éppen az egyensúlyproblémák.

Az egyensúlyzavar a fiatal betegeknél általában nem jelentkezik
Fotó: Jordan Siemens / Getty Images Hungary

Fiatalabb korban lassabb a lefolyás

A Parkinson-kór főbb tünetei az agy alacsony dopaminszintjéből erednek, ezek pedig befolyásolják a mozgást, de sok betegnek nem motoros tünetei is vannak. Egy 2015-ös cikk szerint a Parkinson-kórhoz vezető agyi változások körülbelül hat évvel az első tünetek megjelenése előtt elkezdődnek.

A mozgással kapcsolatos jelek között ott vannak az apró, remegő rángások, a karok, a lábak és a törzs merevsége, a lassú, merev mozgások, az egyensúlyi és koordinációs problémák, de akár változásokat tapasztalhatnak a gondolkodásban és a memóriában is.

Jelentkezhet depresszió, alvási problémák, székrekedés vagy vizelet-visszatartási nehézségek. Azt is megállapították, hogy a memóriavesztés, a zavartság és az egyensúlyi problémák nagyobb valószínűséggel érintik a Parkinson-kórban szenvedő idős embereket, mint azokat, akiknél korábban jelentkezik a betegség, viszont a merev és lassú mozgás fiatalabb korban utalhat az idegrendszeri degeneratív betegségre. 

Fiatalkorban ritkán gondolnak Parkinson-kórra a tünetek kapcsán
Fotó: Xesai / Getty Images Hungary

Jó hír azonban, hogy akiknél korai Parkinson-kór jelentkezik, azoknak valószínűleg a betegség előrehaladása lassabb lesz, és a túlélési idő is hosszabb. 

Segíthet a napló vezetése

A Parkinson-kór esetében nincs egyetlen speciális teszt, amely képes a betegséget diagnosztizálni. Hosszas vizsgálatokra van szükség, amellyel kizárják az egyéb, a Parkinsonhoz hasonló tüneteket produkáló betegségeket.

Fiatalabb korban ráadásul sokszor nem is gondolnak a Parkinsonra, hanem például a merev váll mögött ízületi gyulladást vagy sportsérülést sejtenek.

A tünetekről vezetett napló segíthet a kezelőorvosnak felfedezni, hogy vajon valóban a Parkinson-kórra jellemző mintát követnek-e. A betegség korai tünete lehet, ha például az írott betűk jelentősen kisebbek lesznek, vagy ha romlik a szaglás, és bizonyos ételek – például a banán – illatát egyáltalán ne érzi a páciens. A gyakori görnyedt tartás is utalhat Parkinson-kórra, vagy ha az arckifejezésed maszkszerűvé, kifejezéstelenné válik. Ha halk és rekedtes lett a hangod az utóbbi időben, és ennek nem torokfájás az oka, akkor is érdemes beszélned az orvosoddal, mivel bizony ez is lehet a kezdődő Parkinson-kór jele. 

A napló vezetése sokat segíthet a kezelőorvosnak
Fotó: TravelCouples / Getty Images Hungary

Ha kíváncsi vagy több információra az agy varázslatos világáról, olvasd el ezt a cikkünket is. 

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.