Eddig este zuhanyoztál? Nem csoda, ha rosszul alszol: ez az ok

Olvasási idő kb. 3 perc

A közhiedelem szerint az esti zuhany vagy fürdő segít ráhangolódni az éjszakára, megnyugtat, relaxál. De nem mindegy, milyen hőmérsékletű vízben!

Kétféle ember létezik: az egyik ragaszkodik ahhoz, hogy még este megmosakodjon, míg a másik a reggeleit nem tudja elképzelni frissítő zuhany nélkül. A két tábor tagjai gyakran nem értik meg egymást: hogy lehet piszkosan lefeküdni? Hogy lehet elindítani a napot anélkül, hogy tisztálkodnál?

A cirkadián ritmusba is beleszól

A vitát most mi sem fogjuk eldönteni, de van egy fontos szempontunk azoknak, akik eddig este zuhanyoztak, és nem feltétlenül érezték ezzel maximálisan elégedettnek magukat. Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy az esti zuhanyt követően azon veszed észre magad, hogy nehezebben alszol el, ez pedig teljesen természetes, és valóban a zuhanyzás tehet róla.

Másra jó a hideg és a meleg zuhany
Fotó: www.boelke-art.de / Getty Images Hungary

Pontosabban a víz hőfoka: azt talán ugyanis tudod már, hogy

a test cirkadián ritmusa szabályozza az alvást is, és ennek részeként testhőmérsékletünk csökkenni kezd, ahogy közeledik a lefekvés ideje. Logikusnak hangzik, hogy egy meleg zuhany hátráltatja a folyamatot, pedig valójában ez téves.

A meleg vizes fürdő vagy zuhany élénkíti a bőrfelszíni keringést, majd a mosakodás után a hő gyorsabban távozik, így a tested is hamarabb lehűl. A hideg zuhany ezzel szemben pont hogy hátráltatja azt, hogy a tested lehűljön, bármilyen furcsán is hangzik: ha te este eddig túl hideg vízzel mosakodtál, az eredményezhette, hogy nehezebben aludj el. 

A meleg víz így hat rád

Lássuk, milyen érveket tudunk felsorolni a meleg zuhany mellett és ellene!

A meleg zuhany előnyei:

  • segít relaxálni, és ellazítja az izmokat a testedben,
  • ha dugul az orrod, segít feloldani a váladékot, így megfázás esetén kifejezetten enyhítő hatása van,
  • rövid távon puhábbá teszi bőröd.

A meleg zuhany hátrányai:

  • hosszú távon kiszárítja a bőrödet,
  • károsíthatja a hajadat,
  • több energiát használsz, pláne, ha hosszan folyatod magadra a vizet,
  • tested túlmelegedhet, ha nagyon forró vízben mosakszol, ettől akár szédülhetsz is.

Mindez árnyalja a képet azzal kapcsolatosan, hogy mennyire érdemes ragaszkodnod a forró vízhez: sokkal jobb, ha inkább langyos vízben mosakszol.

Ezek a hideg zuhany előnyei

Ha nem este mosakszol, akkor a hideg zuhanynak is bizalmat lehet szavazni. Ehhez 20 fok alatti hőmérsékletű vizet használj – egyesek még ennél is hidegebb, 15–18 fokos vízben mosakodnak, hogy kihasználják ennek a műfajnak az előnyeit. Vannak ilyenek ugyanis bőven: egy hideg zuhany energizál, esetlegesen sajgó izmaid fájdalmát enyhíti, és boldogsághormon, azaz endorfin felszabadulását váltja ki.

Idézőjel ikon

Persze nem mindenki számára kellemes érzés, és vannak olyan betegségek, amelyek mellett nem is javasolt.

Jót tehet a testtel egy hideg zuhany is
Fotó: Carlos Barquero / Getty Images Hungary

Ha szívesen kipróbálnád, milyen is hideg vízzel zuhanyozni, fokozatosan állj át: kezdetben a mosdás végén, rövid időre válts csak hideg vízre, és fokozatosan növeld ennek a hűvös periódusnak a hosszát. A hőmérséklet fokozatos csökkentése is megoldás lehet, ha szeretnéd kipróbálni a hideg zuhanyt.

Ha neked ez nem műfajod, akkor viszont a meleg vizes zuhany időpontján változtass: legalább 90 perccel lefekvés előtt mosakodj, így egészen biztosan nem okoz problémát az, hogy milyen hőmérsékletű vízben tisztálkodtál.

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.