Ha ekkor kelsz, nagyobb az esélyed az anorexiára

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Eddig úgy tudtuk, hogy az anorexia kialakulása leginkább lelki okokra vezethető vissza, ám egy mostani kutatás szerint másról is szó lehet. Kiderült ugyanis, hogy egy olyan mindennapi szokásunk húzódhat a táplálkozási zavar hátterében, amelyre eddig talán még a szakértők sem gondoltak.

Az anorexia nervosa nem új keletű betegség, ám máig nem tisztázott, hogy tulajdonképpen mi is lehet az oka. A Massachusetts General Hospital új kutatása azonban közelebb hozhat a megoldáshoz.

Az anorexia nervosa és a korán kelés

Noha azt már korábbi vizsgálatok is feltételezték, hogy lehetséges összefüggés van az étkezési zavarok és a biológiai funkciók széles skáláját szabályozó belső óránk, vagyis a cirkadián ritmusunk között, a kutatók most az anorexia nervosa és az álmatlanság kockázata közötti kapcsolatot is feltárták. Az új kutatások azt mutatják, hogy ez a betegség a korai keléssel jár együtt, ellentétben sok más olyan, általában estékkel összefüggésben kialakuló rendellenességgel, mint például a depresszió, a falási rohamok és a skizofrénia.

A kutatók kapcsolatot találtak a korán kelés és az anorexia nervosa között
Fotó: stefanamer / Getty Images Hungary

Kóros étvágytalanság mint reggeli rendellenesség

A szakértők ezúttal az anorexia nervosához, a cirkadián órához és számos alvási tulajdonsághoz, köztük az álmatlansághoz kapcsolódó gének értékelésével szerették volna megérteni ezt a kapcsolatot. A vizsgálat során az úgynevezett mendeli randomizáció nevű statisztikai módszert alkalmazták annak megállapítására, hogy

Idézőjel ikon

egy bizonyos tulajdonsághoz kapcsolódó gének hogyan hatnak más érdeklődésre számot tartó tulajdonságokra.

A kutatók ennek köszönhetően kétirányú összefüggést találtak az anorexia nervosához kapcsolódó gének és a reggeli kronotípushoz – korai ébredés és korai lefekvés – társuló gének között. Vagyis az eredmények azt mutatják, hogy a korán kelés növelheti az anorexia nervosa kialakulásának kockázatát, az anorexia nervosa pedig korábbi ébrenléti időhöz vezethet.

A csapat összefüggést talált az anorexia nervosa és az álmatlanság között is.

Az eredmények további értékelésével a tudósok azt találták, hogy a genetikai kockázati pontszám összefüggésbe hozható az álmatlanság magasabb kockázatával.
„Ellentétben a legtöbb más esti pszichiátriai betegséggel, az eredményeink az anorexia nervosát reggeli rendellenességként magyarázzák, és alátámasztják a kóros étvágytalanság és az álmatlanság közötti összefüggést” – magyarázta dr. Hassan S. Dashti kutató. 

Az új kutatás az anorexia nervosát reggeli rendellenességként magyarázza
Fotó: vadimguzhva / Getty Images Hungary

További kutatásokat sürgetnek

Az anorexia nervosa kezelése egyelőre korlátozott, és a jelenlegi kezelések esetében a visszaesések aránya akár 52 százalék is lehet, ráadásul, mint azt a szakértők elmondták, a betegség oka még mindig tisztázatlan. Mivel a pszichiátriai betegségek között az anorexia nervosa a vezető halálokok közé tartozik, a szakértők további kutatást sürgetnek. Hannay Wilcox, a tanulmány vezető szerzője szerint az eredményeik alkalmasak arra, hogy megalapozzák az anorexia nervosa megelőzésére és kezelésére szolgáló cirkadiánalapú terápiák jövőbeli vizsgálatait.

Ha szeretnél jobban elmélyülni a témában, olvasd el az étkezési zavarokról szóló írásunkat is!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.