Superfoodként ismerik, de ez a legveszélyesebb étel a világon

Olvasási idő kb. 3 perc

A legtöbb élelmiszer összetevői között megtaláljuk ezt a nem is feltűnő nevű adalékot. Bár a pálmaolaj nem mérgező és nem betegszünk meg tőle, ha fogyasztjuk, mégis a világ legveszélyesebb élelmiszereként tartják számon élővilágra gyakorolt hatása miatt.

Még az adalékanyagok között is egyedülálló a pálmaolaj, hiszen természetes összetevője számtalan ételünknek. Utánajártunk, miért is veszélyes. Tarts velünk!

Olcsó, de nagy árat fizetünk a pálmaolajért

A legolcsóbban előállítható növényi olaj a világon a pálmaolaj, mégis nagy árat fizetünk érte. Te is ettél már belőle, amennyiben valaha egy falat feldolgozott élelmiszer lecsúszott a torkodon, ugyanis ez az olajféle a készételek 50 százalékának része. 

Az olajpálma gyümölcséből készül a pálmaolaj – gyerekkezek szüretelik
Fotó: slpu9945 / Getty Images Hungary

A szuperkáros olajat már az egyiptomiak is használták

Azok a fák, melyekből a pálmaolajat ki lehet nyerni, Nyugat-Afrikában őshonosak. Ezek gyümölcséből, illetve magjából sajtolják ki aztán az olajat, melyet a világon a legolcsóbb előállítani, és így a gyártók jelentős része a profitmaximalizálás egyik kiváló eszközeként tekint rá. Nem a modern technikának köszönhető, hogy a pálmafa gyümölcséből képes kinyerni az ember az olajat, már az ókori Egyiptomban is képesek voltak előállítani ezt. 

Gazdaságossága a viszonylag kis helyigény és a nagy hozamú termelés együttállásában rejlik, egytonnányi pálmaolajhoz ugyanis összesen 0,26 hektárnyi termőterületre van szükség, ez más olajak esetén mintegy tízszeres méretű területen valósulhatna csak meg. A gyümölcsöket ráadásul gyermekmunka igénybevételével takarítják be.

Ez mind a pálmaolaj neve a címkéken

 Növényi olaj, növényi zsír, pálma, pálmaolaj, pálmamagolaj, sztearát, sztearinsav, pálmasav, de itt messze nincs vége a sornak: hetven név alatt találkozhatsz vele, ezeket keresd itt!

Ez már csak azért is aggályos többek között, mert egy kifejlett pálma akár 70 méterre is megnőhet, a termések betakarításához nehéz és veszélyes eszközök kellenek. A fákat ráadásul – hiába élnének több száz évig – egy idő után kivágják, ugyanis olyan magasra növekednének, hogy nem lehetne hasznosítani a terményeiket.

Idézőjel ikon

Manapság Indonézia és Malajzia adja a legtöbb pálmaolajat a világnak.

Pálmaolajat találunk az élelmiszerek mellett tisztítószerekben, kozmetikai cikkekben, illetve bio-üzemanyagként is felhasználják ezt az olajat. Ha már élelmiszer: ez a növényi zsírforrás nemcsak a margarinokban és egyéb krémekben, többek között sokak kedvencében, a fehér kupakos mogyorókrémben, hanem csokoládékban, a fagylaltokban, drazsékban, és egyéb, feldolgozott élelmiszerekben is ott lapul.

Pálmából készül a legolcsóbb olaj, összetevői miatt superfoodnak is elmenne, a környezetre azonban rendkívül káros
Fotó: Jason Dean / Getty Images Hungary

Természetes Q10-forrás

Maga a pálma termésének olaja számtalan egészségügyi előnnyel bír, ezért sokan szuperélelmiszerként tekintenek rá. Polifenolokban és antioxidánsokban gazdag, E-vitamin-tartalma kiemelkedően magas, 15-ször annyi a béta-karotin benne, mint a sárgarépában, és Q10-et is nagy mennyiségben tartalmaz. Zsírsavainak fele telítetlen, ami miatt az állati zsíroknál jóval egészségesebb, azonban egyre inkább látványosabbá válik az is, hogy nagy mennyiségű fogyasztása akár rákkeltő is lehet.

A készételekben azonban keveset használnak fel belőle, és nem is ez az oka annak, hogy veszélyesnek tekintik.

 A környezetre gyakorolt hatása az, ami miatt egyre jobban hallhatóak azok a hangok, melyek a veszélyekre figyelmeztetnek a pálmaolajjal kapcsolatban. 

Az esőerdők kárára milliószámra ültetik a pálmafákat
Fotó: Photography by Mangiwau / Getty Images Hungary

A világ pálmaolajkészletének 90 százalékát adó két ázsiai ország jövőjét eközben éppen a pálmafaültetvényekben látják – nem véletlenül, hiszen az esőerdők helyére ültetik az olajpálmákat, felégetve azokat. Ez rengeteg égésterméket hoz létre, szennyezi a levegőt, fákat pusztít, melyek állatok élőhelyei is egyben. Nem túlzás tehát veszélyes élelmiszernek titulálni a pálmaolajat. 

Sokan próbálnak pálmaolajmentesen élni, de szinte lehetetlen

Bár maga a pálmamagolaj fogyasztása egészséges is lehet, az előállítása hatalmas károkat okoz az egész Föld számára. Nagy fába vágjuk a fejszénket, hogyha szeretnénk kizárni életünkből, ugyanis szinte mindenben megtaláljuk. Ebben a cikkünkben összefoglaltuk, hogyan érdemes nekikezdeni annak, ha mégis megpróbálnánk, és arról is olvashatsz, az élővilág számára mekkora veszéllyel jár, ha nem törődünk egyáltalán a jelenlétével mindennapi használati cikkeinkben. 

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.