Naponta ennyi csésze kávé csökkenti leginkább a szívbetegségek és daganatok kockázatát

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Leggyakoribb függőségünk alapja a kávé, azonban egészségünk szempontjából nem mindegy, miként fogyasztjuk. Instant, koffeinmentes vagy egy jó erős fekete – ha így iszod, segít elkerülni a szívbetegségek kockázatát.

Egy jó feketével indítani a reggeleket sokunk számára szinte rutintevékenység. Az őrölt kávészemekből valamilyen módon folyékony, aromás finomság válik, s már az illattól kellően éberré válunk ahhoz, hogy jól induljon a napunk. 

Nem csak hazánk, a világ kávékultúrája is hatalmas átalakuláson ment keresztül onnantól kezdve, hogy az első kávébabszemeket megpörkölték, és forró vizet öntöttek rá. Ugyan már jó ideje nem csak a presszók kiváltsága, hogy lefőzzék a napi feketét, a kávékultúra lakásaink ajtaján kívül is virágzik, s megfizethető módon fogyaszthatunk belőle napközben is egy-egy csészével, bármerre is járunk. 

Nem csak a hangulatunkat javítja és felébreszt, egészségünkre is pozitív hatással van pár csésze kávé
Fotó: Astrakan Images / Getty Images Hungary

Egészséges-e kávézni?

Mint minden szokásról, melynek rabjaivá válhatunk, a kávézásról is komoly viták folytak az elmúlt évtizedekben. Vajon egészséges-e, ha isszuk, van-e limit? Milyen hatással van az élénkítő forró ital a szervezetünkre? Egy nemrég publikált tanulmány kutatói minden kávékedvelő számára megnyugtató eredményre jutottak: kávézni bizony egészséges, és még a szívműködésünkre is jó hatással van.

Sokak számára lehet meglepő, hogy a kávé az egyik olyan, a legtöbbek által napi szinten fogyasztott élelmiszerünk, mely antioxidáns- és tápanyagtartalmának köszönhetően számtalan betegség kockázatát csökkentheti. 

Egyes kutatók valószínűsítik azt is, hogy a nyugati világ emberei számára ez a frissítő ital felel a napi antioxidáns-bevitel jelentős részéért. Már önmagában a zöld kávébab bővelkedik az egészséges vegyületben, azonban a vizsgálatok során arra is fény derült, hogy feldogozva ezek nem tűnnek el a kávészemekből. A pörkölési eljárások kifejezetten növelik a kávéban lévő antioxidánsok mennyiségét. A koffeinmentes kávéban is bőven marad belőlük, az élénkítőanyagban dúskáló változatokban pedig még inkább fokozott a jelenlétük. 

A májat is védi

Az elmúlt évtizedben több tanulmány beszámolt arról, hogy a kávéfogyasztás a krónikus betegségek jelentős részének csökkent kockázatával járt együtt. Antioxidáns és anti-peroxidációs tulajdonságainak köszönhetően a kávéivók között jóval kisebb egyes rákos megbetegedések, például a májdaganatok és a vastagbélrák kialakulásának aránya. Napi 4-5 adag kávé elfogyasztása 15 százalékkal csökkenti a végbéldaganat kialakulásának kockázatát, nemcsak a májdaganatot, de a májzsugort is megelőzhetjük a rendszeres kávézással. 

A kávéfogyasztók tovább élnek
Fotó: svetikd / Getty Images Hungary

Szívünk működését támogatja

A koffein, melyről sokáig hitték, hogy fogyasztása mindenképp káros lehet azért, mert növelheti a vérnyomást, szintén lehet egészségvédő hatású. A koffein ugyanis blokkol bizonyos gátló hatású neurotranszmittereket agyunkban, így stimuláló hatást fejt ki. Energizál és élénkít, javítja a hangulatot és a közérzetet.

Egy harvardi tanulmány szerint napi 4 csésze kávé elfogyasztása 20%-kal csökkenti a depresszió kialakulását és az öngyilkosságok számát is a nők esetében. 

Hosszabbá teszi életünket

Nem csak a krónikus betegségekben játszott megelőző szerepe és a kedélyjavító hatása miatt lehet teljesebb és hosszabb életünk, ha rendszeresen kávézunk. A legfrissebb kutatási eredmények alapján immár az is biztos, hogy a szív- és érrendszeri megbetegedésekre is kisebb esélyünk van, ha naponta 2-3 csészével megiszunk belőle. 

A kutatás a kávétípusok és a szívritmuszavarok, szív- és érrendszeri betegségek, illetve az ezek következtében való elhalálozás közötti összefüggéseket vizsgálta 40 és 69 év közötti felnőtt résztvevők orvosi adatainak segítségével. A fenti betegségek egyikében sem szenvedtek a vizsgálatok kezdetekor, s az általuk elfogyasztott kávé fajtája és napi mennyisége alapján kategorizálták őket. Természetesen voltak, akik egyáltalán nem ittak kávét, ahogy olyan résztvevők is, akik instant vagy koffeinmentes fekete italokat ittak. Közel 13 éven keresztül dokumentálták a félmillió résztvevő életét. A vizsgálati idő során a résztvevők 5 százaléka hunyt el. Az ő egészségügyi problémáikat is figyelembe véve állapították meg:

Idézőjel ikon

a kávé bármely típusának és fajtájának fogyasztása csökkenti a korai elhalálozást, ha pedig napi 2 vagy 3 csészével iszunk belőle, az a hasonló egészségügyi állapotú embertársainkhoz mérten 27 százalékkal növeli életesélyeinket.

Az utánkövetések során az is kiderült, hogy a kávéfogyasztás bármilyen kis mennyiségben is csökkenti a szív- és érrendszeri megbetegedések esélyét, s szintén a napi 2-3 adagos mennyiség az, ami az ideális ebből a szempontból.

A mértékletes kávéfogyasztás – kimondhatjuk végre – egészséges is lehet, ám egyéb hatásait, élénkítő tulajdonságait tekintve érdemes valóban odafigyelni a mennyiségre, és arra is, a nap mely időszakában isszuk. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.