Újfajta betegség támadja a dohányosokat, milliók vannak veszélyben

Olvasási idő kb. 2 perc

A dohányzás káros hatásairól már a cigarettásdoboz oldaláról is értesülhetünk. Ám amerikai kutatók most egy olyan tünetegyüttest fedeztek fel, amely nem sorolható a korábban ismert tüdőbetegségek közé.

Bár az elmúlt években itthon csökkent a cigarettázók száma, a Központi Statisztikai Hivatal 2019-es adatai szerint még mindig sokan dohányoznak Magyarországon. A rendszeresen dohányzók egyharmada naponta legalább 20 alkalommal gyújt rá, és bár 2009-hez képest kevesebben cigarettáztak, de még mindig a lakosság közel egynegyede napi rendszerességgel pöfékel.

Eddig ismeretlen betegség a dohányzás miatt

Egy, az Egyesült Államokban készült új tanulmány szerint a jelenlegi és volt dohányosok közül jó néhányan károsodott tüdőfunkcióval élik az életüket, és sokszor nem is tudnak róla. Esetükben nem beszélhetünk a COPD-ről, azaz a légzési nehézségeket okozó krónikus elzáródásról, mégis idővel súlyos tünetekkel kell szembenézniük.

A dohányzás okozta új betegség nem mindig mutatható ki
Fotó: Ron Levine / Getty Images Hungary

Augusztusban tették közzé azt a tanulmányt, amely azt vizsgálta, hogyan változnak meg a tüdő funkciói a dohányzás hatására. A spirometria egy olyan légzésfunkciós vizsgálat, amellyel feltérképezhetjük a tüdő térfogatát, a légzés minőségét, illetve a gázcsere és a keringés állapotát. Akik COPD-ben szenvednek, azoknál ez a vizsgálat kimutatja, hogy a légzés akadályoztatva van. 

Az új, tüdőt érintő betegségben érintetteknél viszont nincs ez a fajta nehézség a kilégzés során, ám esetükben is fennáll a krónikus köhögés, a váladék a tüdőben vagy éppen a nehézlégzés. 

Súlyosbodtak a tünetek

Az új tanulmányban – amely egy korábbi vizsgálat folytatása – közel 1400-an vettek részt. Mindannyian 40 és 80 év közöttiek, több mint 20 évig cigarettáztak, és legalább napi egy dobozzal szívtak. 226-an már produkáltak légzőszervi tüneteket, míg 269 fő teljesen tünetmentes volt. A vizsgálatban részt vettek olyanok is, akik soha nem dohányoztak, kontrollcsoportként. A szakemberek arra jutottak a kutatás 10 éve alatt, hogy a cigarettázó, tünetmentes páciensek ugyanúgy romló tüdőfunkciót mutattak, mint akiknek már volt tünete, egyharmaduknál pedig kialakult a COPD is. Akiknél már korábban is voltak jelei a betegségnek, azoknál pedig idővel ezek annyira súlyosbodtak, hogy már a napi tevékenységet is nehezítette a köhögés vagy éppen a nehézlégzés. 

A passzív dohányosokat is érintheti a betegség
Fotó: Tara Moore / Getty Images Hungary

Új kezelésekre lesz szükség

„Ezek az eredmények pedig azt sugallják, hogy a dohányfüstnek – aktív vagy passzív dohányzóként – kitett páciensek nagy része tartós, tünetekkel járó légúti betegségben szenved, ami nem azonos a már korábban is ismert COPD-vel” – mondja dr. Prescott Woodruff, a San Franciscó-i tüdő-, allergia- és alvásgyógyászati osztály vezetője. „Bár jelenleg ezeket a betegeket is a COPD irányelvei szerint kezelik, és az azt megelőző kategóriába sorolják, a tanulmány alapján arra kell következtetnünk, hogy új definíciót kell adnunk ennek a betegségnek, és szükségesnek tűnik kifejlesztése.” 

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.