Ha így alszol, akár a jogosítványodba is kerülhet

Olvasási idő kb. 3 perc

Amióta a jogosítvány érvényesítéséhez szükséges orvosi vizsgálat kötelező része lett az alvási problémák kiszűrése, egyre több esetben derül fény arra, ha valaki alvási apnoéval küzd.

Az alvási apnoé nem más, mint az alvás közbeni légzéskimaradás. Ilyenkor az érintett személy alvás közben hosszabb ideig nem vesz levegőt, ami akár agykárosodáshoz is vezethet. A légzéskimaradást általában egy nagy horkantással pótolják be a betegek. Az érintett azonban csak ritkán tud arról, hogy alvás közben nem vett levegőt, legtöbbször a beteggel együtt alvók figyelnek fel a rendellenes jelenségre.

Több árulkodó jel is utalhat alvási apnoéra

„Azon túl, hogy az alvási apnoé viszonylag felszínes alvásokat biztosít, megnöveli a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát, vagy akár a vezetés közbeni balesetek előfordulását is. Az alvási apnoé különösen jellemző lehet azok esetében, akik magas vérnyomásban, cukorbetegségben, túlsúlyban szenvednek. Eddigi tapasztalatok szerint előfordulása nagyobb eséllyel jellemző a férfiaknál, mint nőknél. Korosztály tekintetében elsősorban az 50 fölöttiek veszélyeztetettek, de találkoztam már 35 éves alvási apnoéssal is” – mondja dr. Mangó Gabriella háziorvos, aki az éjszakai horkolás mellett a figyelmeztető tünetek között említi a napközbeni szunyókálást, ami különösen veszélyes lehet, ha vezetés közben a piros lámpánál történik meg.

A betegek sokszor nem is észlelik, hogy alvási problémájuk van. Erre leginkább a hálótársuk figyel fel
Fotó: bymuratdeniz / Getty Images Hungary

Az is árulkodó jel lehet, ha valaki tévénézés vagy olvasás közben könnyen elalszik. Ezek általában az éjszakai felszínes alvás következményei, melyek a légzéskimaradásokkal egészségügyi és akár mentális problémákat is okozhatnak, hiszen az érintett nem tud kellőképpen koncentrálni, vagy nagyon könnyen elfárad. 

Ha valaki ilyen vagy ehhez hasonló változást tapasztal önmagán, mindenképpen gyanakodnia kell alvási apnoéra.

Az alvási probléma kezelhető

Az alvási apnoé pontos diagnosztizálása alváscentrumokban történik, ahol speciális gépek segítségével megfigyelik a betegek éjszakai alvási szokásait, így fény derülhet az esetleges légzéskimaradásokra is. Ez a műszer egyszerre több élettani jelenséget monitoroz, és egész éjszaka aktív.

Az alvásközpontokban speciális mérőműszerekkel diagnosztizálják az alvási apnoét
Fotó: Bsip / Getty Images Hungary

A háziorvos kiemelte: a betegség kiszűrése azért nagyon fontos, mert az alvási apnoé hosszú távon agyi leépüléshez, szívinfarktushoz vagy stroke-hoz is vezethet.

Kutatások bizonyítják, hogy az említett betegségek esetén igen gyakran alvási apnoé áll a hátterében.

Ha a szűrővizsgálatok során beigazolódik az alvási apnoé, a betegséget mindenképpen kezelni kell, mert hatással lehet a várható élettartamra is. A kezelés mindig a betegség súlyosságától függ. Enyhe esetekben – amikor az óránkénti elzáródások száma 5-10 alatti – a beteg gyógyszert kap, súlyosabb esetekben egy alvás közben használható, légzést segítő gépet, amely akár fel is ébreszti, ha kimarad a légzése.

„Ez azért nagyon fontos, mert van, hogy egy alvási apnoé eltart másfél vagy akár két percig is, ami a légzéskimaradás tekintetében nagyon hosszú időnek számít. Amikor nem veszünk levegőt, megváltozik a vér oxigénszintje, a szén-dioxid-arány és a vér pH-értéke is, ami egy állandó gyulladást is fenntarthat a szervezetben. Ez pedig akár érfalgyulladást okozhat, ami fokozza a trombóziskészséget” – sorolja az alvási apnoé veszélyeit dr. Mangó Gabriella, aki a kockázati tényezők között említi még a dohányzást, a magas túlsúlyt, az elhízást, a kezeletlen vérnyomást, az elhanyagolt cukorbeteget, illetve a menopauza időszakát, amikor a hormonális változások következtében a nők körében is megszaporodik a horkolás.

Az alvási apnoé megelőzhető

Az alvási apnoé és a horkolás megelőzhető a mérsékelt alkoholfogyasztással, és az esti italozások elhagyásával is. Az elhízás, a dohányzás és a háton alvás kerülése ugyancsak csökkenti a rizikót. 

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.