Ezek a hőkimerülés jelei: ha időben észleled, még kivédhető a hőguta

Olvasási idő kb. 3 perc

A legtöbben már hallottak a hőség okozta hőgutáról, a hőkimerülésről viszont nem feltétlenül, pedig gyakran az egyikből következik a másik.

Ilyen tüneteket okozhat a hőség

Bár a hőkimerülés vagy hőkimerültség enyhébb tünetekkel jár, mint a szintén a hőséggel összefüggő hőguta, mégis komolyan kell venni. Már csak azért is, mert megfelelő kezelés hiányában a hőkimerültség súlyos és potenciálisan életveszélyes hőgutává alakulhat. Mutatjuk, honnan ismerhető fel a hőkimerültség, és mit lehet a szövődmények elkerülése érdekében tenni.

Mi okozza a hőkimerülést?

A hőkimerülés általában a magas hőmérsékletnek való kitettségre és a szervezet nem megfelelő hőszabályozására vezethető vissza. Leggyakoribb okai a következők:

  • Környezeti tényezők: A hosszan tartó forró és párás időjárás – különösen, ha nincs árnyék vagy más tényező, ami tompítaná a hatását – hozzájárulhat a hőkimerüléshez.
  • Megerőltető fizikai tevékenység: A meleg körülmények között végzett intenzív testmozgás vagy fizikai erőfeszítés hőkimerüléshez vezethet, mivel a test gyorsabban termel hőt, mint ahogy az el tud oszlani.
  • Nem megfelelő folyadékbevitel: Az elégtelen folyadékbevitel vagy a nagy fokú izzadás extra folyadékbevitelt kíván. Ha ez elmarad, az gátolhatja a szervezet lehűlését, növelve a hőkimerülés kockázatát.
A tartós hőség hatására különféle betegségek jelentkezhetnek
Fotó: Pheelings Media / Getty Images Hungary

Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy bizonyos egyének, például az idősebbek, a gyermekek vagy azok, akik olyan alapbetegségben szenvednek, mint a szívbetegségek, hajlamosabbak lehetnek a hőkimerülésre.

Milyen tünetekkel jár a betegség?

A hőkimerültség tünetei személyenként változóak lehetnek, de a legtöbb esetben az alábbi jelek figyelmeztetnek rá:

  • túlzott izzadás
  • fokozott szomjúság
  • fáradtság és gyengeség
  • szédülés
  • hányinger
  • hányás
  • fejfájás
  • izomgörcsök
  • gyors szívverés
  • ájulásérzés vagy ájulás
  • ritka vizelés

Amennyiben a tünetek rosszabbodnak, vagy zavartság, eszméletvesztés, netán 40 Celsius-fokot meghaladó láz jelentkezik, az egy súlyosabb állapotot, például hőgutát jelezhet, ami azonnali orvosi ellátást igényel.

Milyen módon lehet kezelni?

A hőkimerültség kezelésénél a test hűtése, valamint a folyadék- és elektrolitpótlás az elsődleges cél. Az orvosok a tünetek csillapítására ezt ajánlják:

  • Ne maradj tovább a hőségben. Ha teheted, vonulj el egy klimatizált helyiségbe.
  • A hőelvezetés javítása érdekében lazítsd meg a ruháidat.
  • Igyál minél több hideg folyadékot.
  • Hűtsd le a bőröd nedves törülköző, szivacs vagy vízpermet segítségével.
  • Vegyél egy hideg zuhanyt vagy fürdőt.

Ha az állapotod rosszabbodik, hányni kezdesz, vagy a tüneteid egy óránál tovább is fennállnak, sürgősen kérj orvosi segítséget! Értelemszerűen ugyanez érvényes akkor is, ha hőgutára utaló jeleket, például zavartságot, eszméletvesztést, görcsrohamokat vagy magas lázat tapasztalsz.

Hőkimerülés esetén a test lehűtésére kell koncentrálni
Fotó: AntonioGuillem / Getty Images Hungary

Mit lehet a hőségben megelőzésként tenni?

Íme, néhány megelőző lépés, ami meleg időben és/vagy megerőltető fizikai tevékenység esetén csökkentheti a hőkimerülés kockázatát.

  • Igyál sok folyadékot, még azelőtt, hogy rád törne a szomjúság.
  • Viselj könnyű, bő szabású ruhákat.
  • A szabadtéri tevékenységet időzítsd a hűvösebb napszakokra.
  • Ha a hőség idején a szabadan dolgozol vagy edzel, időnként tarts szünetet.
  • Használj magas faktorszámú fényvédőt.
  • Viselj napszemüveget és széles karimájú kalapot.

Ha valamilyen gyógyszert szedsz, érdemes lehet átolvasnod a betegtájékoztatót is, mivel egyes készítmények érzékenyebbé tehetnek a hővel kapcsolatos betegségekre.

Milyen komplikációi lehetnek?

Ha a hőkimerültséget nem kezelik, vagy a tüneteket kiváltó meleg tartósan fennáll, az súlyosabb, hővel összefüggő betegségeket okozhat, amelyek a következők:

  • Hőguta: Ez az életveszélyes állapot akkor következik be, amikor a test maghőmérséklete veszélyes szintre (általában 40 fok fölé) emelkedik.
  • Kiszáradás: A kiszáradás jellemzően a jelentős folyadékvesztéssel járó izzadás miatt alakul ki, és olyan szövődményei lehetnek, mint az elektrolit-egyensúlyhiány, a veseproblémák vagy a csökkent vérmennyiség, ami fokozott terhet jelenthet a szív- és érrendszer számára.
  • Elektrolit-egyensúlyhiány: A hosszan tartó izzadás és a nem megfelelő folyadékbevitel az elektrolitok, például a nátrium, a kálium és a magnézium egyensúlyának felborulásához vezethet.
  • Hőgörcsök: Hőgörcsökről akkor beszélhetünk, ha a túlzott izzadás és a kiszáradás hatására izomgörcsök jelentkeznek.
  • Hőkiütés: Ez a gyakori bőrbetegség forró és párás környezetben fordulhat elő, amikor a verejtékcsatornák elzáródnak, és az izzadságot a bőr alá zárják.
Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.