8 jel, hogy túl sok koffeint fogyasztottál: az egyik elég ijesztő

Olvasási idő kb. 4 perc

Valószínűleg te is azok táborát erősíted, aki mindennap fogyaszt 1,3,7-trimetil-xantint. Ha most csóválod a fejed, hogy te ugyan nem, akkor eláruljuk a titkot: ez a világ talán legszélesebb körben elterjedt élénkítő hatású alkaloidja nem más, mint a koffein. Ám bármennyire is szeretjük a kávét, csak mértékkel kortyolgassuk!

A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége szerint legjelentősebb koffeinforrásunkból, a kávéból évente körülbelül 800 milliárd csészényit kortyolnak el világszerte. Ha már ennyire szeretjük, fontos tudnunk azt is, hogyan hat ránk egy jó eszpresszó.

Nem kockázatos mennyiség

Az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság legutóbbi kockázatelemzési eredményei szerint egyszerre 200 mg koffein elfogyasztása nem jelent kockázatot a felnőttek egészségére, ahogyan a rendszeresen elfogyasztott 400 mg-os napi mennyiség sem. Ám a naponta elkortyolgatott 600 mg-ot meghaladó mennyiség már túladagolásnak számít, amelynek megannyi kellemetlen hatása lehet – többek között émelygés, hányinger, szédülés és még jó pár egyéb tünet.

Napi 600 mg elfogyasztott koffein már túladagolásnak számít
Fotó: claudiodelfuoco / Getty Images Hungary

1. Szorongást okozhat

A koffein úgy növeli az éberséget, hogy gátolja a fáradtságérzetet okozó adenozin hatását, miközben adrenalint szabadít fel.

Ezek a hatások nagyobb dózisú koffeinbevitelnél még kifejezettebbé válhatnak, szorongást, idegességet okozva.

Egy kutatás egy igencsak érdekes tényre is rámutatott: szerényebb mennyiségű, de ülve elfogyasztott koffein szapora légzést okozhat, és növelheti a stressz-szintet. 

2. Befolyásolhatja az alvást

A koffeint nem véletlenül vetjük be, ha ébren kell maradnunk, ébren tartó hatása ugyanis az egyik legértékesebb tulajdonsága. Másrészt viszont a túl sok koffein megnehezítheti az elegendő pihentető alvást is, erre több tanulmány is rávilágított: az egyik szerint a magasabb koffeinbevitel növeli az elalváshoz szükséges időt, egy másik viszont azt állítja, hogy mindemellett csökkentheti a teljes alvási időt is, különösen az időseknél.

Jó, ha tudjuk hát, hogy a koffein átlagosan öt órán át marad a szervezetben, ez az időtartam persze egyéntől függően lehet másfél, de akár kilenc óra is.

3. Ronthatja az emésztési gondokat

Általánosnak mondható az a vélekedés, hogy egy csésze reggeli kávé segít megmozgatni a beleket, amiben van is némi igazság.

Idézőjel ikon

A kávé hashajtó hatását a gyomorban termelődő, gasztrin nevű hormon felszabadulásának tulajdonítják, amely felgyorsítja a vastagbél tevékenységét.

És bár sokáig úgy gondolták, hogy a kávé gyomorfekélyt okoz, egy több mint 8000 emberen végzett vizsgálat nem igazolta ezt az állítást. Más tanulmányok szerint viszont a koffeintartalmú italok ronthatják a refluxot – ez különösen igaznak tűnik a kávéra.

A koffeintartalmú italok ronthatnak a refluxon
Fotó: AndreyPopov / Getty Images Hungary

4. Függőséget okoz? 

Ha tagadjuk, ha nem, a koffein – minden egészségügyi előnye ellenére – szokássá válhat. Egy tanulmány szerint a koffein ugyan kivált az agyban bizonyos kémiai hatásokat, de nem okoz klasszikus függőséget – különösen nagy dózisban azonban pszichés vagy fizikai függőséget igen. Egy vizsgálatban 16 óra koffeinmegvonás után 213 koffeinhasználót kérdeztek meg arról, hogy érzik magukat.

Idézőjel ikon

Kiderült, hogy a napi rendszerességgel fogyasztóknál nagyobb mértékben jelentkezett fejfájás, fáradtság és más tünetek, mint azoknál, akik nem mindennap fogyasztanak koffeint.

5. Emelheti a vérnyomást

Összességében úgy tűnik, hogy a koffein a legtöbb embernél nem növeli a szívbetegség vagy a stroke kockázatát, az idegrendszerre gyakorolt serkentő hatása miatt azonban több vizsgálatban is kimutatták, hogy emelheti a vérnyomást. Mi több, az is kiderült, hogy masszívabb koffeinbevitel során, testmozgás közben még az egészséges embereknél is magasabbá teheti a vérnyomást. 

6. Szaporább lehet a szívritmus

Közismert a koffein stimuláló hatása, ami miatt a szív is gyorsabban verhet. Bár nem mindenki ugyanúgy reagál rá, egyes embereknél a nagyobb dózisú koffein növelheti a szívritmust. 

7. Fáradtság

Noha a koffeintartalmú italok emelik az energiaszintet, az ellenkező hatást is kiválthatják, miután az távozik a szervezetből. Egy 41 tanulmányt vizsgáló áttekintés megállapította, hogy bár a koffeintartalmú energiaitalok több órán keresztül fokozták az éberséget és javították a fogyasztók hangulatát, a résztvevők többsége másnap a szokásosnál is fáradtabb volt.

8. Gyakoribb és erősebb vizelési inger

Aki valaha túllőtt a célon valamilyen koffeintartalmú itallal, az tapasztalhatta, hogy gyakrabban jelentkezett nála a vizelési inger, mint általában.

Ez a vegyület hólyagra gyakorolt serkentő hatása miatt következik be.

Nem egy kutatás foglalkozott már a koffeinbevitel és az inkontinencia közötti összefüggésekkel. Egy nagy tanulmány például több mint 65 ezer vizelettartási zavar nélkül élő nőnél vizsgálta a magas koffeinbevitel inkontinenciára gyakorolt hatását. Mint kiderült, azoknál, akik napi 450 mg-nál nagyobb mennyiséget fogyasztottak, jelentősen megnőtt az inkontinencia kockázata is, szemben azokkal, akik napi 150 mg-nál kevesebb koffeint juttattak a szervezetükbe. 

Néhány kutatás a koffeinbevitel és inkontinencia közötti összefüggéseket is vizsgálta
Fotó: katleho Seisa / Getty Images Hungary

Csak mértékletesen!

Egy szó, mint száz: noha vannak olyan kutatások, amelyek szerint egyes fejfájásokon is enyhíthet a koffein, azért nem árt a mértékletesség. Törekedjünk hát a kiegyensúlyozott kávéfogyasztásra is! 

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.