Erről a népszerű mesterséges édesítőszerről kiderült, hogy károsítja a DNS-t és rákkeltő hatású lehet

Olvasási idő kb. 2 perc

Egy új tanulmány szerint a diétás italokban, rágógumikban, cukormentes lekvárokban, kávészirupokban és szószokban felhasznált szukralóz komoly egészségügyi kockázatokat rejt magában.

Annak ellenére, hogy milyen népszerűek a fogyókúrázók körében, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemrég figyelmeztette a fogyasztókat, hogy az olyan mesterséges édesítőszerek, mint a szukralóz, nem hatékonyak a testsúly szabályozásában, és hosszú távon megnövelhetik a szívbetegségek, illetve a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát. A szukralózzal kapcsolatban most újabb súlyos aggályok merültek fel.

Mi a gond ezzel a mesterséges édesítőszerrel?

A rágcsálókon végzett korábbi kutatások alapján a szukralóz lenyelése után számos zsírban oldódó vegyület képződik az emésztőrendszerben. Az egyik ilyen vegyület a szukralóz-6-acetát.

Ugyanennek a tudományos csoportnak az új kutatása úgy találta, hogy a szukralóz-6-acetát genotoxikus lehet, és negatívan befolyásolhatja a DNS-t. Azt is megállapították, hogy a vegyület károsítja a bél integritását, továbbá hozzájárulhat a bélszivárgáshoz.

Ezenkívül a vegyület jelentősen megnövelte az oxidatív stresszel, gyulladással és rákkal kapcsolatos gének expresszióját a bélben.

Sőt, a vizsgálatok során a szukralóz-6-acetát két olyan enzimet is blokkolt, amelyek szerepet játszanak a méregtelenítésben és a sejtanyagcserében, ami káros toxikológiai expozícióhoz vezethet.

A szukralóz néven ismert mesterséges édesítőszer súlyos károkat okozhat a szervezetben
Fotó: John Kevin / Getty Images Hungary

A kutatók szerint mindez azért is aggasztó, mert a boltok polcain lévő szukralóztartalmú termékekből nyomokban szukralóz-6-acetátot mutattak ki.

„Az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA) minden genotoxikus anyag esetében 0,15 mikrogramm/fő/nap toxikológiai küszöbértéket állapított meg. Munkánk azt sugallja, hogy a szukralóz-6-acetát nyomokban kimutatott mennyisége egyetlen szukralózzal édesített italban is meghaladja ezt” – figyelmeztetett Susan Schiffman, a tanulmány egyik szerzője, hozzátéve, hogy ez még csak nem is számít bele a szukralóz-6-acetát metabolitként termelődő mennyiségébe.

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.