Ezeket a gabonaféléket fogyaszd az egészségedért: a szíved és a csontjaid is hálásak lesznek

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az ősi gabonafélék, köztük az Ötzi által is fogyasztott alakor, újra kezdenek visszatérni a köztudatba.

Mik azok az ősi gabonafélék?

Ezt azokra az őshonos gabonafélékre értik, amelyeket az emberek több száz vagy még inkább több ezer éve változatlan formában termesztenek. A modern búzához képest lényeges különbség, hogy az ősi gabonafélék az idők során nem estek át genetikai módosításon, és általában sokféle növényi vegyületet vagy fitokemikáliát tartalmaznak. Ezek a bioaktív vegyületek erős gyulladáscsökkentő hatású antioxidánsok, amelyek segítenek a krónikus betegségek megelőzésében. A következőkben végigvesszük a legismertebb ősi gabonaféléket, bemutatva, hogy fogyasztásuk milyen egészségügyi előnyökkel jár.

1. Chiamag

Annak ellenére, hogy technikailag nem gabona, az azték zsálya, vagyis a chia gyakran szerepel az ilyen listákon, mivel az összes többi ősi gabonafélére vonatkozó kritériumnak megfelel. A chiamag manapság újra reneszánszát éli, ami annak köszönhető, hogy magas ómega-3 zsírsav-, rost-, kalcium- és cinktartalmával a modern étrendbe is remekül illeszkedik.

Ezek a tápanyagok féken tartják a koleszterinszintet, erősítik az immunrendszert, egészséges csontozatot építenek és egész napra ellátnak energiával.

A chiamag manapság az egyik legnépszerűbb szuperélelmiszer
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary

2. Amaránt

A gluténmentes amaránt tele van fehérjékkel és rostokkal, emellett lenyűgöző mangán-, vas- és magnéziumtartalommal is büszkélkedik. A vas kulcsfontosságú a vérsejtek képződéséhez, a magnézium javítja az alvásminőséget, támogatja az emésztést, illetve az izom- és idegműködést, a mangán pedig erősíti a csontokat, valamint elősegíti a vér- és a hormonképzést.

3. Kinoa

Csakúgy, mint a chiamag, a kinoa technikailag magnak számít, de gyakran pszeudogabonának nevezik, mert ugyanazokkal a módszerekkel dolgozzák fel, mint a rizst és más gabonaféléket. Népszerűségéhez nagyban hozzájárul, hogy

azon kevés növényi alapú táplálékforrás közé tartozik, amelyek mind a kilenc esszenciális aminosavat tartalmazzák.

Fogyasztása ezért hozzájárul a megfelelő izom- és szövetépítéshez. A glutént nem tartalmazó kinoa értékes forrása a mangánnak, a magnéziumnak, a foszfornak, a folsavnak és a cinknek. Miközben a foszfor szerepet játszik a csontképződésben, addig a folsav részt vesz a sejtépítésben, és létfontosságú a méhen belül fejlődő magzat számára is. Ezzel szemben a cink leginkább immunerősítő hatásáról ismert.

4. Köles

A gluténmentes kölesben sok magnézium és mangán található, de jelentős mennyiségű tiamint is tartalmaz, amely elősegíti az energia-anyagcserét a szervezetben. Kutatások azt is kimutatták, hogy a köles nagyszerű eszköz lehet a vércukorszint szabályozásához – különösen azoknál, akik anyagcsere-problémákkal küzdenek, például azért, mert 2-es típusú cukorbetegségben szenvednek.

Az ősi gabonafélék közé tartozik a köles is, amely jótékonyan hat az anyagcserére
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary

5. Cirok

A cirok az egyik legszélesebb körben fogyasztott gabonaféle a világon. Nem véletlenül: magas a fehérje-, a magnézium- és a mangántartalma, illetve rezet és szelént is tartalmaz. Az előbbi segíti a vas felszívódását és közreműködik a szervezet energia-anyagcseréjében, míg az utóbbi támogatja a pajzsmirigy és az immunrendszer megfelelő működését.

6. Árpa

A diós ízjegyekkel rendelkező árpa valójában nem gluténmentes, mint ahogy azt sokan feltételezik, amivel érdemes tisztában lenned, amennyiben gluténallergiád vagy -intoleranciád van.

Ebben a gabonában jelen van a béta-glükán nevű rost, amely javítja a koleszterinszintet. Ezen túlmenően vasat és szelént is tartalmaz.

7. Kamut

A kamut hasonló egészségügyi előnyökkel bír, mint a teljes kiőrlésű búza: tele van rostokkal, cinkkel, niacinnal, és már egy csészényi adagja (közel 200 gramm) is 100 százalékban fedezi a napi szelénszükséglet. A niacint érdemes külön is kiemelni, mivel jótékony hatással van a bőrre, az emésztésre és az idegrendszerre.

8. Bulgur

A bulgur szintén egy magas tápanyagtartalmú ősi gabonafajta, amely szuper alap lehet egy finom és tápláló salátához. Már csak azért is, mert rostokban, magnéziumban, mangánban és rézben gazdag, így a szívednek, az immunrendszerednek és az emésztésednek is jót tesz.

A bulgur salátákhoz és köretként is fogyasztható
Fotó: GMVozd / Getty Images Hungary

9. Farro

A bulgurhoz hasonlító, diós ízvilágú farro számos ételhez illik, ráadásul nemcsak rendkívül ízletes, hanem tápanyagforrásként is kiváló. Mivel sok rostot, cinket, niacint és magnéziumot tartalmaz, fogyasztása több szempontból is az egészséged javát szolgálja.

10. Teff

A teff egy kevésbé ismert gluténmentes gabonaféle, amely Etiópiából és Eritreából származik, ahol a mai napig az alapvető élelmiszerek táborát erősíti. Ennek jó oka van: már 100 grammos adagja is a napi mangánszükséglet 400, illetve a napi C-vitamin-szükséglet 100 százalékát fedezi, sőt rostokban, magnéziumban, vasban, foszforban és cinkben is gazdag.

Egyedülálló tápanyag-kombinációt alkot, ami szinte a szervezet összes funkcióját támogatja.

11. Vadrizs

A manapság főleg húslevesben fogyasztott, kissé rágósabb állagú vadrizs rostot, cinket, mangánt és foszfort tartalmaz, mentes a gluténtól, fehérjetartalmával pedig a barna rizst is megelőzi.

Az amerikai őslakosok kenuval gyűjtötték be a vadrizst
Fotó: mikroman6 / Getty Images Hungary

12. Alakor

Az alakor az egyik legrégebb óta termesztett növény, amelyet dél-törökországi leletek szerint mintegy 10 ezer éve háziasították, és egykor Ötzi, a jégember is fogyasztotta.

Ez az ősi gabonaféle képezte az emberiség alapvető élelmiszer-ellátásának alapját. Belőle fejlődött ki az összes ma termesztett búzafaj.

Előnyei között említhető, hogy a modern búzához képest könnyebben emészthető, alacsony a szénhidráttartalma, illetve béta-karotinban, A-vitaminban, valamint antioxidánsokban – köztük kuteinben és riboflavinban – gazdag, ezáltal védi a szem egészségét, erősíti az immunitást és lassítja az öregedést. Sokoldalúságát jól mutatja, hogy alakorból készül az első magyar biosör is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.

Offline

11 napra veszett nyoma Agatha Christie-nek: máig nem tudni, mi történt pontosan

Agatha Christie-t 50 évvel a halála után is a krimi királynőjének tekintik, azonban életének egyik legfontosabb fejezete máig megválaszolatlan kérdéseket hagyott maga után: az írónő 1926-ban nyomtalanul eltűnt, majd tizenegy nappal később egy hotelben találtak rá – úgy, hogy állítólag saját férjét sem ismerte fel.

Lájfhekk

Nem tudsz aludni a nyári melegben? Ezek a tippek segítenek

A nyári hőség nem csak a közérzetünket befolyásolja, az alvás minőségét is jelentősen ronthatja. A tartósan rossz alvás pedig hosszabb távon növelheti több egészségügyi probléma kockázatát, ezért érdemes tudatosan tenni a pihentető éjszakákért. Mutatjuk, hogyan.