Az egyik legnagyobb hiba, amit az egészségünk ellen télen elkövethetünk

Olvasási idő kb. 3 perc

Nyáron sokkal jobban ügyelünk arra, hogy megóvjuk a bőrünket. Tudatosságunk mellett ösztökél bennünket az időjárás is, hiszen ragyogó napsütésben nem nehéz elfelejteni, hogy védekezni kell. Arra azonban csak kevesen gondolnak, hogy bőrünkre egész évben vigyáznunk kell.

Bár a napsütés télen nem érződik olyan erősnek, óriási hibát követünk el, ha ilyenkor kihagyjuk a fényvédőt a napi arcápolási rutinunkból. 

Az UVA-sugarak egész évben erősek

Bármilyen vastagnak is tűnnek a téli borús felhők az égen, a napsugaraknak akár a 80 százaléka is képes áthatolni rajtuk. A kétféle UV-sugárzás közül, ami hatással van ránk, az egyik télen is nagyon veszélyes. Ez az UVA-sugárzás mindig jelen van, és képes arra, hogy áthatoljon a felhőrétegen, az üvegen és a bőrünkön is. Az UVA károsítja a bőr mélyebb rétegeit, ami idő előtti öregedéshez és bőrrákhoz vezethet. 

A káros UVA-sugarak képesek akár az üvegen is áthatolni
Fotó: Catherine Falls Commercial / Getty Images Hungary

Ellenben az UVB-sugarak intenzitása és időtartama változó. Ezek is erősebbek a nyári napsütéses napokon, és szintén károsak, de miután csak a bőr külső rétegéig jutnak, főként leégést okoznak. Ám a hámréteg folyamatos ilyen jellegű sérülése akár bőrrákhoz is vezethet.

A fényvédő krém öregedésgátló is

Ha valamikor, akkor télen sokkal jobban meg kell óvnunk a bőrünket a kiszáradástól és a ráncosodástól. A zord időjárás hihetetlenül kiszárítja és megviseli a bőrt. Ám a fényvédő krémeknek bizonyítottan öregedésgátló tulajdonságaik is vannak. 

Télen sem érdemes kihagyni a napi arcápolási rutinból a fényvédőt, mert a ráncok ellen is véd
Fotó: LaylaBird / Getty Images Hungary

Az UV-sugarak károsítják a bőr kollagén- és elasztintartalmát, ami meggyorsítja a finom ráncok kialakulását. 

Kutatások is bizonyítják, hogy a fényvédő krémek rendszeres használata öregedésgátló hatással bír.

Ausztrál kutatók 900 férfi és nő bőröregedését hasonlították össze négy év alatt. Azt találták, hogy azoknak, akik naponta használtak fényvédőt, alig észlelhető módon öregedett a bőrük azokhoz képest, akik nem kenték be az arcukat fényvédővel. Miután a vizsgálatban részt vevők átlagéletkora 39 év volt, ez azt mutatja, hogy soha nem késő elkezdeni a fényvédő használatát. 

Az irodában sem lehetünk teljes biztonságban

A fényvédő felkenését akkor sem szabad megspórolni, ha egész nap az irodában dolgozunk. Különösen igaz ez akkor, ha az ablak közelében ülünk, vagy hosszabb ideig kell autóban ülnünk. Bár az üveg jól blokkolja az UVB-sugarakat, az UVA-sugarak áthatolnak rajta. Ugyanez vonatkozik a repülőgépek és a buszok üvegablakaira is, melyeken keresztül még kis mennyiségű napfény is hatással lehet a bőrünkre. Egy tanulmány azt is bebizonyította, hogy az ablakok közelében ülő embereknek jóval több ráncuk és mélyebb szarkalábak voltak az arcuk azon részén, ami az ablak felé esett. 

De ugyanígy aggodalomra adhat okot a számítógépek és a képernyők kék fénye is, ami sejtkárosodást okozhat, és ezáltal halálhoz vezethet.

A kék fény bőrre gyakorolt hatásait illetően további kutatásokra van még szükség, ugyanis vannak olyan vizsgálatok, melyek arra jutottak, hogy a kék fény hatékony lehet a pattanások kezelésében. Bárhogy is legyen, a fényvédő használata csak segíthet a bőrvédelemben.

A téli sportok nagyobb kockázatot jelentenek 

Jó tudni, hogy az UV-sugárzás 5 százalékkal növekszik minden esetben, amikor újabb és újabb 300 méterrel emelkedünk a tengerszint fölé. Vagyis minél magasabban vagyunk, annál nagyobb mértékben vagyunk kitéve a káros UV-sugárzásnak. Ráadásul a hó visszaveri és felerősíti a napfényt, így nagyobb az esély a leégésre. Ezért ha a hegyekbe megyünk síelni, snowboardozni vagy pihenni, mindenképpen védjük magunkat legalább 30 SPF-es sportfényvédővel. 

Télen is többször be kell kenni a bőrünket, hogy biztos legyen a védelem
Fotó: Aurelie Mogan David de Lossy / Getty Images Hungary

Fontos továbbá, hogy a téli zord körülmények gyorsan eltávolítják a fényvédőt a bőrünkről.

Miután a hó és az erős szél erodálja a fényvédő krémet, és csökkenti annak hatékonyságát, télen sem elég csak reggel felkenni, és azt feltételezni, hogy egész nap védelmet nyújt.

Télen is ajánlott kétóránként és közvetlenül izzadás után újra felvinni a fényvédőt.

A leégésért nagy árat fizetünk

Joggal lehetne azt hinni, hogy egy leégés káros hatásai elmúlnak, amint a bőrpír elhalványul, a bőr meggyógyul, de ez nem így van. Az ultraibolya sugarak mélyen behatolnak a bőr rétegeibe, ahol a sejtek károsodhatnak, sőt el is pusztulhatnak. A leégés a bőr reakciója a nap ultraibolya sugárzására. Míg a napfényt láthatjuk, vagy érezhetjük a bőrünkön, az UV-sugárzást nem érzékeljük közvetlenül. A leégés tulajdonképpen a bőr sugárzás által okozott égési sérülése. 

A leégés hosszú távú hatásai nemcsak ráncokat hagynak maguk után, hanem a bőrrák kockázatát is növelik.

A fényvédők használata mellett sem érdemes aggódnunk a testünk D-vitamin-termelése miatt, mert azt táplálékkal is be tudjuk vinni a szervezetünkbe, és a legtöbb ember nem használja annyira tökéletesen a naptejeket, hogy azok megakadályozzák teljesen a D-vitamin termelődését.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.