Pánik 35 fölött – ezekkel a módszerekkel műtét nélkül is fiatalos maradhat a bőr

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Dr. Hegedűs Beáta az esztétikai orvoslás egyik legismertebb hazai alakja. Célja, hogy megmutassa a nőknek, plasztikai műtétek nélkül is lehetnek fiatalosak, vonzóak. Mi arról beszélgettünk vele, miért esik pánikba szinte minden nő 35 év felett.

Miért pont 35 éves kortól számít „idősnek” egy nő?

Nem számítana 35-től idősnek egy nő, de mégis ezt közvetíti a környezet, sokan ezt kapják vissza. Ilyenkor a nők alapból már közelebb érzik magukat már a negyvenhez, és mind a társadalomban, mind a social mediában az az infó áramlik, hogy nőként 35 évesen már az idős jelzőt kapják meg. Sőt, van, hogy már 25 felett is sajnos…

Milyen károkat okoz az átlagnőkben az, hogy a filmekből, hirdetésekből csupa ránctalan modellt látnak?

Egyenes út vezet az önértékelési zavarokhoz, saját magukat érzik a nők rosszabbaknak, hogy nem ilyenek. Ráadásul nem sok modellt látunk reggel felkelve, igaz? Sokan szeretnének JLo-ra hasonlítani, de még nem sokan láttuk ébredés után az ágyból kikelve, így a „valós” arcát csak az ismerheti, aki már ott volt mellette. Gondoljunk erre, mielőtt másokhoz hasonlítgatnánk magunkat!

Milyen praktikákkal fiatalítják meg a nőket a hirdetésekben, miért ne higgyük el, hogy tényleg úgy néznek ki a valóságban?

Rengeteg filter áll már a rendelkezésünkre, na, és persze a fények, a szögek, ahogy fotózzák magukat a hölgyek. Nagyon sok „be real” fotót már nem nagyon találunk a social mediában, ha jobban végigpörgetjük. Kicsit az álla van megmanipulálva, vagy a bőre nem úgy néz ki, mint a valóságban…Tényleg nem tudom, miért van erre szükség alapvetően, mert ezzel saját magunkat csapjuk be.

Dr. Hegedűs Beáta sokat tesz azért, hogy vendégei fiatalos, szép bőrrel mehessenek haza
Fotó: saját / saját

Mi történik a női bőrrel 35 év felett, hogyan hat rá később a klimax?

Nem 35 éves kor felett történik a bőrrel bármi is, bár valóban, a folyamatok ott egy kicsit felgyorsulnak. 25 éves kortól már csökken a kollagén- és elasztintermelés, nyilván akkor azért még kisebb mértékben. 35 felett már ez jóval drasztikusabban jelentkezik, és az aging folyamat, az 5 rétegben történő öregedés is elkezdődik. Ez érinti a csontot, a zsírdepókat, az arctartó szalagokat, az izomzatot, és ez kívülről a bőr szintjén látszik. A klimaxnak nagy hatása van, hiszen az ösztrogénvesztéssel pont ennek a kollagén-elasztin állománynak az elvesztése gyorsul fel. A bőrünk szárazabb lesz, a ráncok fokozódnak, már nemcsak apró, finomak, hanem mélyek is megjelennek, a zsírdepók átrendeződését tapasztaljuk. Bizony, a klimax erős hatással van a bőrünk kinézetére.

Mi lenne a valódi elérendő cél?

Semmiképp sem a fiatalság hajszolása, hiszen az egy elérhetetlen cél. Azt gondolom, egy idő után már nevetséges is. Akkor, amikor egy nő 40 évesen 20 évesnek szeretne kinézni, olyan póthajat tesz fel, olyan szoláriumozott a bőre, olyan ruhákat ölt magára, és az arcát is elkezdi abba az irányba átformálni, ezzel, azt gondolom, hogy nem azt a hatást éri el, amit szeretne. Nem fiatalabbnak fog tűnni, hanem abszolút diszharmonikus lesz a külseje. Vannak olyan testrészek, mint a kéz, a nyak, a dekoltázs, ami nehezen kezelhető, és akármennyire is nem szeretnénk, valamilyen szinten árulkodik a korunkról. Azt gondolom, a cél az, hogy a korunknak megfelelő legjobb formánkat hozzuk. Minden felületen igyekszem ezt hangsúlyozni, természetesen a pácienseim számára is. Most ebből a célból találtam ki egy tábort Balin, ahol a célunk, hogy a nőket külsőleg és belsőleg is harmóniába hozzuk önmagukkal. Meditációk, hangtálfürdő, styling… Igyekszünk olyan programokat és tanácsokat nyújtani számukra a harmónia szigetén, amitől könnyebb megtalálni a balanszot, és azt ígérjük a résztvevőknek, hogy nagybetűs Nőként térnek haza velünk. Egy optimális, hozzájuk illő kezelési tervet is kitalálok a részt vevő hölgyek számára, és a hozzájuk illő stílushoz is közelebb hozzuk őket. Ebben Pazár Mihály, celebrity hair stylist és az év tervezője díjas Margaret Fenzi is a segítségemre lesz.

Milyen eszközökkel javíthatunk a kinézetünkön anélkül, hogy ehhez műtétre lenne szükség?

Nagyon sok beavatkozás létezik manapság, széles repertoárral rendelkezik az esztétika. A műtét előbb-utóbb elkerülhetetlen, ha valaki ezt nagyon szeretné, ugyanis az esztétikai beavatkozások egy idő után nem helyettesítik a műtéti beavatkozásokat. A cél minden esetben az lenne, hogy minél később kerüljön sor rá, és csak akkor, ha valaki bizonyos dolgokkal, ami az arcán történik, nem tud megbarátkozni. De egészen addig hosszú út vezethet, és mind kozmetikai, mind orvosesztétikai beavatkozások széles tárháza áll rendelkezésre: hialuronsavas kezelések, botulinumtoxin-kezelés, szálas beavatkozások, lézeres beavatkozások, mikrotűs kezelések, vagy épp ezek kombinációja, amelyekkel sokat javíthatunk, és a legjobb formánkat tudjuk kihozni magunkból. 

Milyen eredményeket hoznak ezek az eljárások?

A botulinumtoxin, amely manapság az egyik legnépszerűbb kezelés, az arc frissességét hivatott fokozni, a ráncok elmélyedését előzi meg, de például a fokozott izzadás is kezelhető a segítéségével. A szálas beavatkozások a liftinghatást eredményezik, kisimítják az arcbőrt, üdébb megjelenést biztosítanak. A hialuronsavas töltések célja az arc harmonizálása, azazhogy minél inkább egyensúlyban legyenek az arányok. A lézeres és mikrotűs kezelések a bőrminőség javítását segítik elő, ez pedig mindennek az alapja. Ahhoz, hogy a töltések vagy épp a botulinumtoxin-kezelések a legsikeresebbek legyenek, fontos, hogy az arcbőr állapota is rendben legyen, hiszen ez alapozza meg az igazán esztétikus megjelenést. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.