Az egyik nem vére elárulja, hogy időskorban milyen betegségei lesznek

Olvasási idő kb. 3 perc

Úgy tűnik, hogy az egyik nem esetében már fiatal felnőttként is ki lehet majd mutatni, milyen betegségekre lesznek hajlamosak idősen.

Senki sem szeretne megöregedni, hiába elkerülhetetlen része az életnek. Vannak, akik a külsejük megváltozásától tartanak, vannak, akik az egészségük hanyatlásától rettegnek, és vannak, akiknek a lelkére egyszerre telepedik rá mindkét félelem. Ahogy egyre idősebbé válunk, egyre több évenkénti szűrővizsgálatra tanácsos járnunk, egyre inkább kiélesedik a figyelmünk a testünk legapróbb változásaira, és már a legapróbb hátmeghúzásba is a sérv rémképét látjuk bele. Nem megalapozatlan szorongás az egészség elvesztéséért való aggódás, az előrehaladottabb korral megnő a diabétesz, a szív- és érrendszeri megbetegedések, a csontgyengeség és a kognitív hanyatlás kialakulásának veszélye. Újabb kutatások szerint azonban az egyik nem esetében már fiatalon meg lehetne állapítani, milyen időskori megbetegedésekre hajlamosak, így hamar megelőző intézkedésekbe kezdhetnének.

Kinél lehetne megjósolni, idősen milyen betegségekre lenne hajlamos?

Egy friss kutatás szerint, ha további vizsgálatoknak is sikerül megerősítenie a felfedezésüket, van rá mód, hogy vérmintából évekkel előre megjósolják a fiatal felnőtt férfiak esetében, hogy milyen időskori betegségekre hajlamosak. Ez azért elképesztően nagyszerű felfedezés, mert minél hamarabb bele tudnak kezdeni a megelőzésbe, annál nagyobb eséllyel tudnának egészséges időskort megélni a férfiak. Az egészséges életmódra váltás nem egyszerű biznisz, de egy ilyen erőteljes motiváció megkönnyíthetné az átállást. A férfiak esetében találtak egy új inzulinszerű hormont a vérben, az úgynevezett inzulinszerű peptid 3-at (INSL3), amely képes lehet megjósolni a hosszú távú egészségi állapotot, és azt, hogy egy személynél valószínűsíthető-e az időskori betegségek kialakulása. 

A férfiaknál már fiatalkorban is meg lehet jósolni majd egy kis vérből, hogy idősen milyen betegségekre lesznek hajlamosak
Fotó: YakobchukOlena / Getty Images Hungary

A tanulmányukban a European Male Ageing Study (európai férfiak öregedésének tanulmánya) adatait használták fel, ugyanis ez rendelkezett a legszélesebb, 40–79 éves férfimintával. Összesen 3369 férfitól vettek le vérmintát a kutatás kezdetekor és 4-5 évvel később is, amely idő alatt az egészségügyi állapotuk alakulását is nyomon követték, azt vizsgálva, a csökkenő tesztoszteron vajon megmagyarázhatja-e az időskor okozta megbetegedések kialakulását a férfiaknál. Az általuk tárolt vérmintákat használták fel az új kutatás során, hogy megnézzék az INSL3 szintjének változásait bennük, összevetve a kialakult betegségekkel és egyéb tényezőkkel (más hormonok hatása [pl.: tesztoszteron], kor, dohányzási státusz, klinikai paraméterek [pl.: túlsúly]).

Mit kell vizsgálni, a tesztoszteront vagy az INSL3-at?

Kimutatták, hogy az INSL3 szintje egyénenként jelentősen eltérhet, és erősen összefüggésbe hozható az olyan betegségek előfordulási gyakoriságával, mint a szív- és érrendszeri betegségek, a cukorbetegség, a szexuális funkciók elvesztése és a csontgyengeség. A magas INSL3-szint kisebb megbetegedési rizikót indikált, az alacsony INSL3-szint pedig nagyobb rizikót jelentett.

Exkluzívan azok a sejtek felelősek a férfiaknál az INSL3 termeléséért, amelyek a tesztoszteront is gyártják. Azonban a tesztoszteronszint túlságosan változékony, óráról órára, napról napra változhat, ezért nem alkalmas arra, hogy megbízható indikátorként szolgáljon a megbetegedések előrejelzésében. Ezzel ellentétben az INSL3 viszonylag konzisztens szintet tud produkálni hosszú távon is (hetekkel, hónapokkal később is változatlan tud lenni), ezért ezt érdemes figyelni. 

Főleg, mivel már a 18 éves fiúknál is egyénenként eltérő variációi lehetnek az INSL3-nak a látszólag egészséges férfiak esetében is, ráadásul egy életen keresztül hasonló szinten tud maradni. Ez azt jelenti, hogy már fiatal felnőtt férfiak véréből is megjósolható lehet, hogy milyen időskori megbetegedésre számíthatnak.

Összességében tehát elképzelhető, hogy pár éven belül, miután több vizsgálat is megerősítette ezeket a friss eredményeket, bevett szűrővizsgálattá válhat a fiatal férfiak INSL3-szint-vizsgálata. Sajnos a nőknél egyelőre nem találtak ehhez hasonló indikátort.

Kofrán Eszter
Kofrán Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.