Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Ma fehér halálnak nevezzük, pedig őseink csak sápitozhattak utána. Bár régóta ismeri az emberiség az édes ízt, sokáig nem jutott hozzá egykönnyen. A répacukor tömeges elterjedése előtt minden luxusnak számított, ami édes volt. Az igazi pezsgő is azért volt olyan különleges, mert édes zamatának ízlelgetésében gyönyörködhettek az ehhez kevéssé szokott ízlelőbimbók.
Kezdetben vala a méz. De szegény méhek nem tudtak annyit dolgozni, hogy mindent megédesítsenek…
Az első cukorkristályok
A problémára Indiában találták meg először a megoldást a nádmézzel, a cukornád sűrűre főzött levével. Onnantól beszélhetünk cukorgyártásról, amikortól a nádmézből kicsapódó kristályokat már tudatosan nyerték ki, de hiába történt ez meg a 4. század környékén, a perzsákon keresztül az arabokig csak a 6. század táján jutott el, s általuk hozzánk is egyre közelebbi vidékekre. Az arab világ terjeszkedésével Szicíliában, majd a mai Spanyolország déli területein is meghonosították ezeket az eljárásokat. Az 1100-as években a mai Andalúzia tartomány területén már több tízezer hektárnyi terület volt cukornáddal beültetve, és az arab fennhatóság székhelyének közelében 14 cukorgyárat működtetek. Spanyolország nem szűnt meg cukorguru lenni egészen az Újvilág felfedezéséig. Azután ugyanis hamar áttevődött a cukorgyártás központja elsősorban Santo- Domingóba, onnan terjedt tovább Mexikóba, majd Brazíliába, Kubába, s ezzel párhuzamosan Európában leginkább a gyarmatokról érkező cukor finomítására redukálódtak a cukor-előállítással kapcsolatos tevékenységek.
Nálunk
Magyarországon ugyan már az 1400-as évekből találni feljegyzéseket a cukor jelenlétéről Zsigmond és Mátyás királyunk terülj-terülj, asztalkáiról, de a pórnép még kevéssé részesülhetett ebben a luxusban akkortájt.
Áttörés
1747-ben egy német kémikus, Andreas Sigismund Marggraf ugyan felfedezte a répa cukortartalmát, és kezdeményezésére az ezt követő időkben cukorgyártás céljából igencsak meg is élénkült a répatermesztés, de a cukor kinyerésének szempontjából elégtelen hatásfokkal, ezért sokan elveszítették lelkesedésüket, és még Napóleonnak is igencsak be kellett dobnia magát, hogy újra felrázza az európai cukorgyártást. Az 1830-as évek közepétől, Franciaországból kiindulva lendült aztán fel igazán az iparág, és terjedt el szélesebb körben a cukorfogyasztás is.
Talán nem kellett volna
Nem biztos, hogy jól jártunk vele. A természetes cukor, melyet még a cukornádból vontak ki, tartalmazott vitaminokat, ásványokat, nyomelemeket, de az általunk jelenleg fogyasztott cukor a finomítás során ezeket az előnyöket elveszíti, s míg
a répacukor cukortartalma összesen 18%, addig a mi fehérített változatunké 95%.
Mivel a szénhidrátbevitelünk nagyjából fele cukor, általában a napjainkra kialakult étkezés olyan mennyiségű cukorbevitellel jár, amelynek feldolgozására szervezetünk nincs felkészülve, ez
egy átlagos magyar felnőtt esetében évi 65-70 kg cukrot jelenthet.
Luxusból méreg
Nem véletlen, hogy ma, amikor már nemcsak a finomított cukorral vagyunk bensőséges kapcsolatban, de annak hatásait is jól ismerjük, olyan ragadványneveket érdemel ki, mint a fehér halál, vagy az édes méreg. Mindennemű finomított, fehércukor-tartalmú étel túlzott fogyasztásából csak a baj van:
- tönkreteszi a hasnyálmirigy működését,
- túlzott inzulintermelést vált ki,
- a fel nem használt felesleg zsírpárnákként lerakódik, elhízáshoz, cukorbetegséghez vezet,
- szerepe van a köszvény és a csontritkulás kialakulásában,
- vitamin- és nyomelemhiányt generál,
- fáradékonyságot, trombusképződést, szívinfarktust okoz,
- bomlásához B1-vitamint von el, aminek a hiánya agressziót vált ki, esetenként székrekedést és légzési nehézséget,
- 20-30%-kal növeli a gyomorsavképződést, a fekély és a rák kialakulásának kockázatát.
