Tényleg segít a húsleves, amikor beteg vagy? Ezt mondja a tudomány

Olvasási idő kb. 2 perc

A húsleves betegségek elleni hatása már régóta foglalkoztatja a tudományt.

A levesekről gyakran úgy tartják, hogy gyógyító erejük van. Ez különösen igaz a húslevesre, melynek fogyasztása az elterjedt népi hiedelem szerint gyorsabb felépülést ígér légúti betegségek esetén. De mit mond erről a tudomány? Csak bebeszéljük maguknak, hogy egy tányér meleg húslevestől jobban leszünk, vagy tényleg így van?

Így segíthet az étel a betegségeken

Hippokratész, az ókori görög orvos nem a levegőbe beszélt, amikor azt mondta, „az ételed legyen a gyógyszered.” Egyes kultúrákban az étkezések összeállításakor ezért is tulajdonítanak nagyobb jelentőséget az ételek gyógyászati tulajdonságainak és emésztésre gyakorolt hatásának.

Az élelmiszerek számos kémiai vegyületből állnak. Egyesek, mint az étcsokoládé, akár több százat is hordozhatnak belőlük. Ezek között akadnak olyanok is, amelyek befolyással lehetnek a hangulatodra vagy akár a tested működésére. Gondolj csak például a pulykacombban lévő triptofánra vagy egy csésze kamillateára, aminek nyugtató hatása van.

A húsleves mindig jólesik, amikor beteg vagy – nem véletlenül
Fotó: Dima Berlin / Getty Images Hungary

A húsleves gyógyító erejének titka

A 2000-es évek elején az American College of Chest Physicians tekintélyes mennyiségű húslevessel tesztelte az állítólagos gyógyhatást. Az általuk vizsgált leves sokféle zöldséget, így édesburgonyát, paszternákot, fehérrépát és zellert is tartalmazott. Az eredmény azt mutatta, hogy a húsleves enyhe gyulladáscsökkentő tulajdonsággal bír, ami segíthet a felső légúti fertőzések, így a megfázás enyhítésében.

A Nebraska Medical Center tanulmánya szerint a húsleves betegségek leküzdésében betöltött szerepe annak is köszönhető, hogy képes gátolni a neutrofil kemotaxisnak nevezett jelenséget. Ez leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a fehérvérsejtek másképp viselkednek a húsleves fogyasztása után, ami szintén a gyulladáscsökkentő hatást erősíti.

Idézőjel ikon

A széles körben idézett tanulmány a levesben lévő csirkehúsnak és zöldségeknek tulajdonította az eredményt.

A vizsgálatban bolti termékek és házi készítésű levesek egyaránt szerepeltek, ami érdekes tanulságokkal járt. Mint kiderült, a boltban vásárolt levesek közül nem mindegyik fejti ki ugyanezt a jótékony hatást.

Van, aki forrón szereti
Fotó: matt_benoit / Getty Images Hungary

Egy korábbi tanulmány azt is megállapította, hogy a húsleves az orrváladék eltávolítását is megkönnyíti. Mindez arra utal, hogy a húsleves gyógyító ereje több puszta fantazmagóriánál.

Ha tágabb szemszögből nézzük, testünknek tápanyagokra van szüksége a betegségek leküzdéséhez. A húsleves pedig tápanyagok széles tárházát tartalmazza a vitaminoktól kezdve a fehérjéken át egészen az egészséges zsírokig.

Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a forró húsleves milyen jól tud esni, amikor egy hűvös napon fel akarsz melegedni. Ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy jobban érzed magad tőle, csakúgy mint az, ha valaki gondoskodása jeleként elkészíti neked, vagy ha másokkal együtt jóízűen fogyasztod.

A húsleves további előnye, hogy sokféleképpen elkészíthető: ahány ország, annyi recept létezik. Van, ahol más gyulladáscsökkentő anyagokat, így például gyömbért is tesznek bele, így megéri más változatokkal is kísérletezni. 

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.