Ha meghalljuk a szexturizmus szót, leginkább idős, kopaszodó, túlsúlyos, ám pénzes férfi jelenik meg a lelki szemeink előtt, pedig egyre több, jellemzően nagymamakorú nyugati nő választja úgy meg egzotikus úti célját, hogy abba bizonyos fizetett „extrákat” is belekalkulál.
Huszonévesen az első munkahelyem egy nyáron ifjúsági szállássá alakult kollégium volt. A takarítónők főnök asszonya, bizonyos Erzsike és a kollégiumot bérlő szálloda igazgatója régi ismerősök voltak. Erzsike – kora dacára, mert már a hatvan felé járhatott – sokszor mondott disznó vicceket, vagy éppen tett nem is olyan homályos célzásokat a recepciós fiúknak. Egy ízben fültanúja voltam, ahogy a szállodaigazgató közli vele: „Erzsikém, ha jó szezont zárunk, kapsz tőlem egy jutalomutat Gambiába!” „Miért éppen Gambiába?” – meresztett nagy szemeket Erzsike. „Azért, mert ott élnek a legnagyobb nemi szervvel rendelkező férfiak a világon!”
Nem tudom, végül kellően jó évadot zártunk-e a gambiai jutalomúthoz, de tény, hogy napjainkban a szexturizmus nem csupán a férfiak kiváltsága: egyre több középkorú vagy idősebb nyugati nő választ úgy úti célt, hogy belekalkulálja egy félig-meddig fizetett „románc” lehetőségét is. A célországok többnyire Közép-Amerikában (Kuba, Costa Rica, Jamaica) vagy Afrikában vannak – az említett Gambián kívül Kenya is kedvelt úti cél, de Egyiptomban is egy egész iparág épült a tehetős, de már nem annyira fiatal nők és a szállodák ifjú adoniszai közötti kapcsolatokra.
Nyugat-Afrika szexparadicsoma
Gambia Afrika nyugati partján, Szenegál és Bissau-Guinea között található, afrikai mércével mérve apró ország, amelynek népszerűsége az elmúlt években megugrott az amerikai, kanadai és nyugat-európai nők körében. Őket nemcsak a fehér homokos strandok, a lenyűgöző vadvilág és az olcsó nyaralás ígérete vonzza, hanem a tengerparton sétálgató, kisportolt testű beach boyok is, akik nappal a strandokon, esténként pedig a bárokban vadásznak a már nem annyira fiatal és csinos, ellenben tehetős fehér nőkre. A gambiai tengerpartokon megszokott látvány a nyugdíjaskorú nőkkel kéz a kézben andalgó fiatal fiúk látványa. A jelenség olyan méretet öltött, hogy az ország elnyerte a kétes dicsőséggel járó „Nyugat-Afrika szexparadicsoma” címet.
Szexturista, vagy csak romantikára vágyik?
Egy 2009-es, a kenyai szexturizmusról írott tanulmány szerint „azok a nők, akik a fejlett országokban a férfiak által elutasítottnak érzik magukat túlsúlyuk és idősebb koruk miatt, azt tapasztalják, hogy Kenyában ez hirtelen megfordul. Ott a férfiak értékelik és szeretik őket, vonzónak érzik magukat”. Ezek a nők – szemben a Thaiföldre vagy Kambodzsába látogató férfiakkal – nem tekintenek magukra szexturistaként: ők főként bókokra, romantikára vágynak, és arra az érzésre, hogy kívánatosak valaki számára. Tehát nem elsősorban a szexen van a hangsúly – bár nyilván az is hozzátartozik –, hanem a kedveskedésen, a romantika illúzióján. Így tehát egyfajta „szürkezónában” jönnek létre ezek a kapcsolatok: a jelenség lényegét tekintve szexturizmus, hiszen nem kölcsönös vágyból születik az együttlét, a „szolgáltatást” igénybe vevő azonban nem tartja magát szexturistának, hiszen ő csak egy kis intimitásra vágyik – még akkor is, ha annak ára van. Az afrikai országokat sújtó szegénység, a munkanélküliség, az oktatás hiányosságai miatt ezeknek a jó testű fiúknak gyakorlatilag munkát biztosít a kinézetük, főleg, ha az a megfelelő, azaz nyugati nőknek tetsző viselkedéssel párosul. A tehetős nagymamákat nagyon hamar leveszi a lábukról a tudat, hogy valaki vonzónak látja őket; ha pedig az érzelmek is megjelennek, gyakorlatilag a szexmunkáson múlik, meddig akarja elvinni a kapcsolatot. (A témát a Paradise: Love – Szerelmet a feketepiacról című, 2011-es osztrák filmdráma is feldolgozza.)
Drágám, én szeretlek!
Az európai nők körében kedvelt célpontnak számít Egyiptom is, amely a közép-kelet-európai turisták számára is elérhető, még ha egész évben is kell spórolni az all inclusive nyaralásra. Az HBO 2010-ben mutatta be a Drágám, én szeretlek! című dokumentumfilmjét, amely három, Hurghadába érkező lengyel nő kalandjait mutatja be az ő szemszögükből és az arab szeretők perspektívájából egyaránt. A dokumentumfilm bemutatja azokat a trükköket is, amelyeket az egyiptomi férfiak bevetnek a cél érdekében, és amelyeket Katerina Durica írónő is sorra vesz Szökés Egyiptomba című könyvében. (Katerina Durica egyetemistaként telepített idegenvezető volt Egyiptomban, így testközelből láthatott rá a jelenségre.)
Bókok futószalagon
Az udvarlás sokszor már a taxiban megkezdődik, meglepően lényegre törően, és folytatódik az éttermekben, strandokon, búvároktatáson – gyakorlatilag bárhol, ahol ezek a fiatal férfiak kapcsolatba kerülnek a nyugati turistanőkkel. Ha az idősebb nő a lányával érkezik, hitetlenkedve megjegyzik, hogy nem hiszik el, hogy ilyen fiatal nőnek felnőtt lánya legyen. De az sem garancia, ha a nő férfitársaságban van:
a pincér a fülébe súghatja, hogy „Nagyon szerencsés ember a férjed!”
Kedvelt módszer, hogy felajánlják, hogy szívesen megmutatják a várost; vagy azt, hogy „vigyáznak” az illetőre. A cirkalmas – vagy éppen nagyon is lényegre törő – bókok pedig gyakran találnak kedvező fogadtatásra. Ha a nő veszi a lapot, és nyitott a kalandra, folytatódhat az „ostrom”: például meghívás egy étterembe, ahol hogy, hogy nem, csak a fizetésnél derül ki, hogy a fiatalember otthon felejtette a pénztárcáját. Vagy fel kell tölteni a telefonját, esetleg egy beteg hozzátartozó gyógyszereire kér pénzt. Sokszor nem is pénzben kérik meg a „románc” árát: a nyaralás végeztével egy új, márkás napszemüveg vagy telefon boldog tulajdonosai lesznek.
Ha megvan a vízum, a lovag eltűnik
Az ilyen jellegű udvarlást az egyiptomi férfiak munkának, pénzkereseti lehetőségnek tekintik. (Természetesen nem minden egyiptomi férfira jellemző ez a viselkedésmód.) Sokszor ezért nem csupán egy, hanem jó néhány nyugati „barátnőt” tartanak talonban, akik, elalélva kedvesük tüzes tekintetétől és szerelmes üzeneteitől, gyakran hazaérve már szervezni kezdik a beutazási vízumot – ami, ha EU-s országról van szó, nagyon is csábító a fiatalemberek számára. A papírok megszerzése után azonban ezek a „vízumvadászok” jellemzően eltűnnek, maguk mögött hagyva az összetört szívű nyugati nőt – rosszabb esetben kifosztott bankszámlával.
