Mit viselnél el pár pluszcentiért? Ez a műtét egyre népszerűbb a férfiak körében

Olvasási idő kb. 3 perc

Minél magasabb valaki, annál több hozzáadott értéket tulajdonítunk neki, pláne ha férfi. Okosabbnak, kompetensebbnek gondoljuk, ezért magasabb fizetést is kap.

Ha egy nő magasodik embertársai fölé, már nem járnak neki ugyanezek az előnyök, cserébe meg kell küzdenie azzal, hogy a legtöbb férfi nehezen viseli el, ha a párja „fölé tornyosul”. S ott vannak az alacsony vagy legalábbis középtermetű férfiak, akik nagyon szeretnének magasabbak lenni, de ezért a magasított cipőkön és a szép testtartáson kívül semmilyen eszköz nem áll a rendelkezésükre. Vagy legalábbis eddig nem állt.

A testünk megváltoztatásában rejlő hatalom

Pedig alapvetően szeretjük a hatalmat, ami saját testünk megváltoztatásában rejlik. Befesthetjük a hajunkat, tetováltathatunk, fogyó- vagy hízókúrázhatunk, számtalanféle implantátumot ültethetünk szervezetünkbe, egészen másképp nézhetünk ki, akárhányszor csak szeretnénk. A termetünk viszont marad. Csontjainkat nem tudjuk megnyújtani, a genetikánkat nem tudjuk megváltoztatni. Így aztán ha nem vagyunk elégedettek a kapott eredménnyel, maximum dühösek, elkeseredettek lehetünk, majd ezt az érzést transzponálva akár egészen merész tettekre szánhatjuk rá magunkat

A testmagasságot többször is mérik, például nadrág vásárlásánál. Műtét után lehet újra kérni azt a mérőszalagot
Fotó: SrdjanPav / Getty Images Hungary

Műtéttel a testmagasságért

Csakhogy a tudomány folyamatosan fejlődik, pláne a test megváltoztatásának területén. Ezért bizonyos orvosok már végeznek olyan műtéti beavatkozást is, amely hatással van a magasságra. Indiában már évekkel ezelőtt is „kezeltek” úgy „betegeket”, hogy eltörték a csontjaikat a lábaikban, majd azokat implantátummal meghosszabbítva rakták újra össze. Azokat, akik így szereznek pluszcentiket, megvetés sújtja, így igyekeznek ezt eltitkolni mások elől. Az érintettek szerint az eredményért viszont megéri, könnyebben kapnak munkát is az országban, ahol a magas embereket vonzóbbnak, elfogadhatóbbnak tartják, ám a lakosság zöme alacsony. Azt viszont nem árt tudni, hogy a műtét kifejezetten kockázatos, az azt végző orvosok nagyon gyakran tapasztalatlanok, s az eredmény hosszabb lábak helyett egy életen át tartó, fájdalmas járásképtelenség is lehet. Még egy kifogástalan szakember által elvégzett, maximálisan higiénikus műtétnél is felléphet fertőzés, vagy alakulhat ki vérrög. A csonttermelés sem feltétlenül történik a papírforma szerint. 

Ami komoly műtétnek indult, szépészeti beavatkozás lett

Sajnos a kockázatok a világ egyik országában sem tartják igazán vissza a magasodni vágyó tömegeket. Az eljárás, amelyet eredetileg a valóban beteg vagy nem egyforma hosszúságú lábakkal született emberek megsegítésére fejlesztett ki a lengyel Gavriil Ilizarov, mára egyre több kórházban elérhető. Las Vegasban például 23 millió forintnak megfelelő összegért akár 10-15 centivel magasabbak is lehetünk. A lábtörést persze ma már nem brutális eljárásként kell elképzelni, speciális eszközökkel sok helyen már csak feszíteni kezdik a csontokat ahelyett, hogy milliméteres távolságokat törnének közéjük (az emberi test egyik különleges képessége, hogy egy meghatározott mértékig a csont benövi a hiányt). Talán mondanunk sem kell, az eljárás borsos ára ellenére nagyon népszerű a férfiak körében.

Hogy néz ez ki a gyakorlatban?

A Scott álnéven emlegetett férfi 170 centiméteres testmagasságát növelte meg 7 centiméterrel. Állítása szerint elege volt belőle, hogy kollégái folyamatosan megjegyzéseket tettek a magasságára, és belefáradt az online is megkapott lealacsonyító megjegyzésekbe. Egy másik férfi, Sam Becker azután döntött a fájdalmas operáció mellett, amikor hasonlóképpen megelégelte az előítéleteket. Neki már a főiskolán feltűnt, hogy alacsonyabb a legtöbb férfinál, de nőnél is. Úgy érezte, ez rányomja a bélyegét az egész életére, hiszen a nők nem szívesen randevúznak náluk alacsonyabb férfival. Becker egyenesen attól félt, sosem tud majd családot alapítani. Így kifizette a borsos összeget, amiért cserébe több helyen eltörték a lábait, és több hónapon át nyújtották a csontjait. Naponta egy milliméteres haladással kell számolni, ha nem lép fel semmilyen komplikáció. A járást külön szerkezet segíti, a fájdalomra pedig kapnak gyógyszereket.
Megéri? Ezt nem a mi tisztünk eldönteni, de kíváncsian várjuk, alacsonyabbá vajon ki szeretné válni, és erre kieszeltek-e már valamilyen eljárást. 

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.