Hogy jutottunk a tetűfészek rizsporos parókától a cukros vízzel felállított szivárványos punk embertarajig? Mi mindent kentünk már a hajunkra, és miért is gondoltuk, hogy az jó lesz? Vagy ma tévedünk, amikor kreppeljük, vasaljuk, póthajat csomózunk vagy ragasztunk, vagy csak félhossztól fakítjuk?
És akkor lett az ember. Az ember fején pedig a haj. De az ember, mint annyi minden mással, ezzel sem volt kellően elégedett, ezért kitalálta magának a parókát. Már az ókorban előszeretettel borította vele tulajdon hajas fejbőrét, de utána hosszú időre megfeledkezett róla. A 17. században kezdte újra felütni fejét a hóbort a szégyellni való kopaszság és gyér hajzat leplezésére, ami mögött olykor a szifilisz titkolni való oka húzódott meg. Az európai arisztokrácia aztán a 18. században már nagyon is szívesen viselt túlzó vendéghaj-kompozíciót a fején, nem is akármilyet!
A rizsporos paróka
A rizsporos hajkölteménymonstrumok bonyolult mesterművek voltak, amelyek felhelyezése sem volt éppen egyszerű művelet, nem csak az elkészítése vagy akár a viselése. A többórás műveletre nem minden reggel vállalkozó parókaviselők gyakran választották akár inkább az ülve alvás extrém sportját is a hajnali maratoni macera helyett. A rizsporos parókát hordó fejek többet találkoztak illatosító anyagokkal, viasszal, rizsporral, mint vízzel vagy egyéb tisztálkodásra alkalmas anyaggal, így gusztustalannak is nevezhető következmények kezdtek elharapódzni a nemesi főkön. Lepke- és tetűkolóniák fészkelték be magukat a vendéghajzatba, de olykor, úgy tartják, még egerek is lakoztak az arisztokrata fejeken díszelgő fehér megaparókákban.
Sissi hajpraktikái
Ferenc József felesége, az Osztrák–Magyar Monarchia Habsburg császárnéja, Magyarország és Csehország királynéja, a mi Sissink híres volt szépségéről, de az is köztudott volt róla, hogy tett is a kellemes látszat megőrzéséért, nem is keveset.
Egyik nagy büszkesége fenséges hajkoronája volt, ami egyes elbeszélések szerint kibontva akár a bokájáig is érhetett. A tetemes hajmennyiségnek a puszta cipelése is királynői kihívás lehetett, hát még az ápolással járó napi szeánszok. A hajat minden este kifésülték és kiterítették, hogy Sissi az éjszaka folyamán lehetőleg ne feküdjön rá hajtakarójára. Ápolásának két fő eleme a tojás és az alkohol volt. A tojás lecitintartalma fényes csillogást biztosít a hajnak, ápolja a felületi sérüléseket, és lágy tapintást biztosít. A konyakban lévő tannin gátolja a sejtek károsodását, és megóvja a hajszerkezet egészségét. Vannak ugyan, akik konyak helyett pálinkáról számolnak be mint hajápoló balzsam, annyi bizonyos, hogy akár több tucat tojásra is szükség lehetett egy teljes körű ápolási szertartáshoz. Indiai fa- és levendulaolajból készült szubsztanciákkal kenegették, narancsvirágvízzel és csalántinktúrával kényeztették a gesztenyebarna királyi hajnövekményt.
„Berlin, esős idő, és a cukros víz még mindig tart”
A haj rögzítését ma is sokféle módszerrel érik el, akik biztos hatásra vágynak. A szinkronúszó versenyzők például főzőzselatinnal fixálják makulátlan és földrengésbiztos kontyukat, de a konyhában más hajrögzítésre szolgáló, hétköznapibb szereket is találni régóta.
Az 1970-es évektől tomboló punkkorszak rendkívül változatos tarajainak legfontosabb kelléke a peroxid, a lakkok és ínségesebb időkben a nagyon is hatékonynak bizonyuló cukros vizes oldat. A peroxid a haj eredeti színének kifakítására szolgált, amely lehetővé tette a széles spektrumon mozgó színkombinációk megjelenítését a megmaradó tincseken. Ezek jellemzően a fej közepén húzódtak végig különböző hosszúságban. Akár hosszabb, akár rövidebb a sörényszerű képződmény, az közösnek látszik bennük, hogy akkurátusan kialakított káoszt tükröznek, amelynek eléréséhez vagy nem kevés hajlakkra volt szükség, vagy, tekintettel arra, hogy a punkvonulat inkább a kevésbé tehetős rétegek sajátjaként vonzott tömegeket, inkább a cukros vizes oldat töltötte be a haj pimaszul égbe meresztésének nélkülözhetetlen funkcióját.
