A tudomány jelen állása szerint, ha az ember a kelleténél két és félszer többet eszik, akkor túlsúlyos lesz, és hajlamos lesz a 2-es típusú cukorbetegségre is, ám az összefüggés nem volt egészen egyértelmű. Most egy kutatócsapat napi 6000 kalóriával etette az önkénteseket, hogy nyomokat találjon.
Az elhízás egy olyan probléma, amelyet a túl sok étkezés okoz – ennyi egészen biztos. A túlzottan nagy mennyiségű táplálék fogyasztása növelheti a cukorbetegség, a szívproblémák és bizonyos rákos megbetegedések kockázatát is, ám senki sem tudta biztosan, hogy ez miért van így.
Úgy tűnik, hogy az inzulin hormonnal szembeni rezisztencia szerepet játszik a kérdésben. Amikor egy egészséges ember étkezik, megemelkedik a vércukorszintje, és a szervezet inzulin termelésével reagál a jelenségre. Ez a hormon arra készteti a szervezetet, hogy tárolja a szükségtelen glükózt, de az inzulinrezisztenciában szenvedők szervezete nem képes ugyanúgy felszívni a felesleges glükózt. Ez azt jelenti, hogy étkezés után a vércukorszintjük magas marad, és ez idővel károsíthatja például a vesét, az idegrendszert és a szívet.
Guenther Boden, valamint Salim Merali és társaik a philadelphiai Temple Egyetemen arra vállalkoztak, hogy megvizsgálják, pontosan hogyan vezethet a túlevés inzulinrezisztenciához.
Az egészséges önkénteseket 6000 kalória értékű étellel etették mindennap – körülbelül két és félszer annyi ételt vettek így magukhoz, mint amennyit meg kellett volna enniük.
„Hagyományos amerikai étrendjük volt, ami pizzákból, hamburgerekből és hasonlókból állt” – mondja Merali. Minden önkéntes egy kórházban maradt a kísérlet idejére, ahol gondosan megfigyelték őket, és megakadályozták még azt is, hogy bármiféle testmozgást végezzenek.
„Elfogadták a diétát, és tetszett nekik” – mondja Boden, hozzáfűzve, hogy bár 6000 kalória soknak hangzik, ez nem több, mint amennyit a profi sportolók elfogyasztanak. Nem meglepő módon az inaktív önkéntesek elkezdtek hízni. A hét végére mindegyikük körülbelül 3,5 kilogrammal volt nehezebb, mint amikor elkezdték.
Megadiétájuk során az önkéntesek mindegyikénél inzulinrezisztencia alakult ki. Hogy megtudják, miért, Boden, Merali és kollégáik számos elméletet teszteltek. Egyesek kutatók úgy vélik, hogy a szabad zsírsavaknak nevezett molekulák – amelyek úgy tűnik, hogy megemelkednek az inzulinrezisztenciában szenvedők vérében – a hormonnal szembeni rezisztencia kiváltó okai lehetnek. Ám a szintek normálisak voltak a csapat önkénteseinél. Mivel a résztvevőknél nem volt magasabb a gyulladást okozó vegyületek szintje, máshol kellett keresni a megoldást.
A napi vizeletvizsgálatok egy másik tettes jelenlétére utaltak. Boden és Merali csapata észrevette, hogy a hét során az önkéntesek egyre nagyobb mennyiségű oxidált lipidvegyületet vizeltek, amelyet a sejtmembránokat megtámadó reaktív oxigénfajták okoznak, és amelyek a szervezeten belüli oxidatív stressz előjelei.
„Amikor a csoport közelebbről megvizsgálta, láthatták ennek a stressznek a jeleit az önkéntesek zsírszövetének biopsziáján. Úgy tűnik, ez az inzulinrezisztenciához vezető folyamat kezdete”
– magyarázta Boden.
Az eredmények azt sugallják, hogy a túlevés okozta oxidatív stressz hátráltatja a vércukorszint szabályozását, mert megváltoztatja egy fehérje szerkezetét, amely általában felelős a glükóz véráramból való eltávolításáért.
„Elég hasznos megállapítás” – fűzte hozzá Francis Stephens, a Nottinghami Egyetem munkatársa. „Az oxidatív stressz és a sérült glükóztranszportáló fehérje lehet az inzulinrezisztencia legfontosabb kiváltója, bár valószínűleg más mechanizmusok is szerepet játszanak. A túlevés az izmokban és a májban is zsírlerakódást okozhat, de még mindig nem ismerjük a mögöttes mechanizmusokat” – fejtette ki a kutató.
Boden szerint mind a megváltozott glükóztranszportáló fehérje, mind az oxidatív stressz célpontjai lehetnek a jövőbeni kezeléseknek. Azt is elmondta, miért jó tudni mindazt, amit kutatásukkal megfogalmaztak.
„Elvileg lehetséges, hogy antioxidánsok hozzáadása egy nagy étkezéshez korlátozza annak egészségre gyakorolt rossz hatásait.”
Boden arra számít, hogy az önkéntesek visszatérnek az egészséges testsúlyhoz, anélkül, hogy az tartós következményekkel járna, de Stephens úgy véli, ez azért eltarthat egy ideig. „3,5 kg zsírt hízni egy hét alatt elég súlyos dolog” – mondja a szakember, aki szerint jó eséllyel több hónapba is beletelik, mire megszabadulnak tőle.
