Végre kiderült, mennyi vizet kell inni egy nap: a torkod árulja el

Olvasási idő kb. 2 perc

Sokféle ajánlást hallani azzal kapcsolatban, vajon mennyi vizet, folyadékot érdemes innunk egy nap. Egyesek szerint a nyolc pohár az ideális, mások bonyolult számítással kalkulálják, alapul véve a súlyukat, korukat és magasságukat; és persze létezik az amennyi jólesik-iskola is, amely szerint az ember, ha figyel, rájön, mennyi vizet kíván a szervezete.

Most egy újabb ajánlással gazdagodott a vízfogyasztásunk szakértői köre. Kiderült: a kérdésre a válasz sokkal egyszerűbb, mint gondolnád, és valójában mindhárom fentebb felsorolt módszer része egy kicsit. Valóban eleget kell inni, szuper kiszámolni is, de végső soron mégis a tested adja majd meg az igazi választ. 

„Iszom egy nagy pohár jeges vizet, miután megszomjaztam, és olyan könnyen folyik le a torkomon, mint egy vízesés” – kezdi a New Scientist szerzője, hozzátéve, hogy egy szomjas és jól hidratált embereken végzett tanulmány azonban azt sugallja, hogy ez nem mindig van így.

Idézőjel ikon

„Ritkán fordítunk figyelmet a lenyelésre, ami a tudatos szomjúságérzetünkön túl fontos szerepet játszhat a folyadékbevitel szabályozásában. Ha kiszáradtunk, a nyelés könnyed”

– állítja Michael Farrell, az ausztráliai Melbourne-i Monash Egyetem kutatója.

Csapata tanulmánya szerint érdemes befelé figyelni ivás kérdésében, mert ha túlzottan hidratáltak vagyunk, nehezebbnek tűnik a nyelés, ami kissé visszatart minket az ivástól. Vagyis minden olyan alkalommal, amikor épp ki voltunk száradva legalább egy kicsit, könnyű lesz lenyelni a kortyokat. Ha épp nincsenek ezzel nehézségeink, akkor bizony szükség volt arra a pohár vízre, még ha nem is éreztük magunkat extrém módon szomjasnak.

A torkod megmondja, mennyit igyál
Fotó: draganab / Getty Images Hungary

A kutatás egyszerű volt: amikor szakértői csapat arra kérte az önkénteseket, hogy értékeljék egy kis korty víz érzetét a szájukban, torkukban, kiderült, hogy azok az emberek, akik nemrégiben sok vizet ittak, azt mondták, sokkal több erőfeszítést igényel a lenyelés, mint az enyhén hidratáltaknál.

Amikor az emberek túlzottan hidratáltak voltak, az agyi vizsgálatok kimutatták, hogy a nyelés nagyobb aktivitással függ össze az agy bizonyos régióiban, beleértve a prefrontális kéreget is, amely a tudatos gondolkodási folyamatokért felelős.

„Olyan mechanizmust került így a képbe az ivás gátlásával kapcsolatban, amelyre általában nem gondolunk” – mondja Zachary Knight, a San Franciscó-i Kaliforniai Egyetem munkatársa.

Farrell szerint a felfedezés újabb bizonyítéka annak, hogy a szándékos, akár erőltetett folyadékfogyasztásra vonatkozó ellentmondásos tanács helytelen.

Idézőjel ikon

„Ez a kutatás azt mutatja, hogy számos nagyon finom mechanizmusunk van az ital mennyiségének szabályozására”

– emelte ki a kutató. 

Farrell szerint még az edzést végzőknek is csak a szomjúságuk szerint kellene inniuk, éppen annyit, amennyi jólesik.

„Ezek az evolúció üllőire kovácsolt, jól kidolgozott mechanizmusok”  – fűzte hozzá a kutatás vezetője.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.