A fenék- és hasizom-erősítésen túl a gerincednek is jót tesz ez a gyakorlat

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy gyakorlat, amely végigdolgozza a gerinced környékét, de erősít hasra és farizomra is. A jó hír: nem kell megszakadni bele, mégis hatékony! Megmutatjuk.

A mai Dívány-edzésben egy nem kimondottan nehéz, ámde folyamatos odafigyelést igénylő, cserébe pedig remek testtudatépítő gyakorlatkombinációt mutatunk be. Használhatjuk bemelegítésként, mobilizációs elemként, farizom- és hasizom-erősítésre, csigolyaizolációra.

Elhelyezkedünk hanyatt fekvő alaphelyzetben. Talpainkat igazítsuk közelebb a fenekünkhöz, lábfejeink csípőszéles terpeszben. Kezünk a tarkón.

Kilégzésre indítunk egy medenceemelést – elkezdjük a vállhídgyakorlatot.

Csigolyáról csigolyára emeljük a csípőnket, egészen addig, amíg a lapockáink még lent maradnak a talajon. Ezen a ponton már rá tudunk feszíteni a farizmainkra – ne csupán a combhajlítóink dolgozzanak a comb túloldalán.

Törzsünk ebben a helyzetben semleges, derekunkat nem homorítjuk, nem feszítjük.

Belégzésre visszaengedjük a csípőnket úgy, hogy csigolyáról csigolyára helyezzük vissza a talajra gerincoszlopunkat, fentről lefelé. Hasizmainkat megfeszítjük, kis hasprést tartunk, míg derekunkat lesimítjuk a talajra.

Amint a gerincünk ágyéki szakasza stabilan a talajra került, elkezdjük emelni hasizomból a felsőtestet, elvégzünk egy hasprést kilégzésre. Derekunk végig a talajon marad, csupán a lapockák vonaláig emelünk. A tarkóra tett kéz támasztja a fejet, illetve a nyakat, arcunk semlegesen előrenéz, a lehető legmagasabb pontig emelkedünk, egyenes hasizmaink megfeszítésével.

Belégzésre visszatérünk a talajra, csigolyáról csigolyára. Derekunk nem lazul el, nem emelkedik meg, köldökünket végig befelé húzzuk. Amint a kiindulóhelyzetben vagyunk, újra elindítjuk a csípőemeléssel a vállhídgyakorlatot.

Folytatjuk folyamatában a csípőemelés-leengedés-törzsemelés-leengedés váltogatását. Figyelünk rá, hogy a négy szakaszban pontos legyen a légzésünk iránya és üteme is: kilégzés-belégzés-kilégzés-belégzés. Az egyes szakaszokon annyi idő alatt végezzük el a ki-be légzést, amennyi idő alatt azt a mozdulatot elvégezzük. Ne tartsunk benn levegőt, és ne kelljen a mozdulat végpontján jelentős mennyiséget kifújni vagy épp belélegezni. A szép, kontrollált kivitelezés egyik alapeleme, hogy a légzés és a mozdulat ritmusa harmóniába kerül egymással.

A csigolyaizoláció, azaz a gerincoszlop szegmenseinek külön-külön kezelése lényeges eleme ennek a gyakorlatnak és gerincünk mindennapi funkcionalitásának is. Amennyiben ezt nem tudjuk megtenni, hanem egyes szakaszok „egyben mozdulnak”, a kecses gördülés helyett kissé darabos mozgást tapasztalhatunk. Ennek oka többféle lehet, például:

  • Izmok túlzott feszessége
  • Izomkontroll hiánya, koordinációs problémák
  • Finommotoros mozgások hiányosságai

A csigolyaizolációs gyakorlatok egyrészt segítenek felfedezni ezeket a kritikus pontokat a gerincünkön, másrészt – óvatosan és lassan kivitelezve – javítják a mobilitást, elősegítve a szomszédos csigolyák egymáshoz képest felvett helyzetének optimalizálását.

A gyakorlatot ezért kezdetben érdemes kellően lassú tempóban végezni, folyamatosan figyelve testünk jelzéseit. Amennyiben mozdulataink egyre pontosabbak, a mozgásminták beivódnak, a gyakorlatot továbbfejleszthetjük egy folyamatos áramló ciklusban végzett kombinációvá.

Az alábbiakra feltétlenül figyeljünk a kivitelezés során

  • Derekunk semleges helyzetben van, nem homorítjuk, nem feszítjük.
  • A csípő megemelésével farizmainkat aktívan dolgoztatjuk: ennek hiányában gerincünk ágyéki szakaszát, illetve combhajlítóinkat fogjuk terhelni.
  • A törzsemelést hasizomból indítsuk.
  • Felső háti szakaszunkat tartsuk szabályosan, könyökünket nem húzzuk előre, állunk nem billen a mellkasunkra, nyakunkat nem feszítjük. Lapockáink összetartanak.
  • Ahol „egyben mozdulatot” érzünk gerincük szakaszán, igyekezzünk még lassabban, pontosabban elvégezni, aprólékosan irányítva azt a területet és környékét.

Amennyiben nem vagyunk benne biztosak, hogy mozgásszervi problémánkkal végezhetjük-e a gyakorlatot, vagy bizonytalanok vagyunk a helyes végrehajtást illetően, feltétlenül forduljunk mozgásterápiával foglalkozó szakemberhez vagy edzőhöz!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dávid Enikő
Dávid Enikő
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.