Ettől a gyakorlattól holnap alig bírsz majd lábra állni

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az alsó végtagok izomzatának teljes arzenálját be kell vetni ebben az ötletes kombinációban. Vajon te bírnád a guggolás és oldalkitörés váltogatását?

Az egyszerű, de nagyszerű ötletek sokszor a legizgalmasabbak tudnak lenni. Igaz ez akkor is, ha két jól bevált gyakorlatot rendezünk össze olyan kombinációba, amelytől másnap alig bírunk lábra állni. 

A mai Dívány-edzésben a guggolást és az oldalra kitörést tesszük párba – a már korábban bemutatott kombókhoz hasonlóan ennél is lényeges, hogy tisztában legyünk a felhasználandó alapgyakorlatok helyes kivitelezésével. Az alsó végtag izomcsoportjaira dolgozunk saját testsúlyunk felhasználásával, így figyelembe kell vennünk az ízületek terhelhetőségét is – de a csípő-, a térd- és a bokaízület állapota jelentősen befolyásolja a végrehajtás pontosságát és sikerességét. 

A kombináció végrehajtása

  • Álló alaphelyzetből indulunk, zárt lábakkal. Bár a core-ra kevésbé dolgozunk ezúttal, a törzsünk izomzata legyen aktív, figyeljünk a megfeszített hasizmokra, gerincünkkel nyújtózzunk felfelé, felső háti szakaszunk – vállövünk, nyakunk, lapockáink – legyen megfelelő testtartásba rendezve.
  • Egyik oldalra kilépve fogunk dolgozni: lábunkkal terpeszbe lépünk és szabályos guggolást végzünk. Fenekünket hátrafelé kiengedjük, a térdek vonala nem lóg előre a lábujjak vonala elé, törzsünk kissé előredőlhet. 
  • Visszalépünk kiindulóhelyzetbe. 
  • Ugyanez a lábunk indul oldalra, messzebb, mint ahova a lábfej a guggolásnál került, hiszen nyújtva marad a térdünk. A fenekünk hátraindul, a tartó oldal lába voltaképp egy guggolást végez. Alapvetően a kilépés hosszát az határozza meg, hogy milyen mélyre megyünk hátul a fenekünkkel, illetve hogy a csípőízületünk mennyire tud nyitni a láb oldalra engedéséhez. 
  • Ha az oldalkitörést is kitartottuk szabályosan néhány másodpercig, visszalépünk kiindulóhelyzetbe. 
  • Folytatjuk újra a guggolással, majd újra az oldalkitöréssel. A kívánt ismétlésszámot követően megismételjük a másik oldali lábbal is. 

A gyakorlatot The Stage nonstop táncstúdióban mutatjuk be:

Az alábbiakra figyeljünk a kivitelezés során:

A törzs döntésének mértéke egyéni fizikumunk függvénye. Könnyebb előredőlve végezni a gyakorlatokat, de a cél az lenne, hogy törzsünk minél közelebb maradjon a függőlegeshez – persze úgy, hogy a tartásunk valamennyi eleme pontos marad. 

A guggolásnál és oldalkitörésnél is hátraengedjük a feneket, de figyeljünk rá, hogy medencénk kissé magunk alá billentve maradjon, köldökünket húzzuk befelé, ne feszítsünk rá a derekunkra, ne homorítsuk szükségtelenül a gerincünk ágyéki szakaszát

A kilépéseknél az oldalra vitt láb lábfeje ugyanabban a síkban maradjon, mint ahonnan ellépett. (A guggolásnál ez kevésbé problémás, az oldalkitörésnél viszont igen.)

A gyakorlatok váltogatása miatt koordináció szempontjából nehezítés a tartó láb helyzete. A guggolásnál a törzsünk oldalirányba elmozdul, hiszen a kilépett terpesz fölé helyezkedünk a guggoláshoz. Az oldalkitörésnél viszont a tartó láb és a törzs síkja marad az eredeti helyzetben, azonban az előző guggolás miatt előfordulhat, hogy azokkal is elindulunk középre, a guggoláshoz hasonlóan – ez viszont hiba, és a kitörésnél sérülésveszélyes lehet. 

Mi mindenre dolgozunk a gyakorlat során?

  • A combizmok feszítő és hajlító oldalai
  • Az adduktorok, azaz combközelítők (belső comb)
  • Nagy és közepes farizom
  • Vádli

Ízületeink szempontjából:

  • Jelentősen segíti a csípőízület mobilizációját.
  • Hozzásegít a boka stabilitásához (természetesen helyes kivitelezés esetén).
  • A térdízület krónikus betegsége esetén kérjük szakember segítségét, ugyanis az oldalkitörés hasznos gyakorlat lehet a rehabilitációs folyamatokban is, de csak megfelelő terheléssel és kivitelezéssel. Kezeletlen ízületi problémákkal vagy térdpanaszok esetén a gyakorlat sajnos nem minden esetben javasolt. 

Amennyiben nem vagyunk biztosak abban, hogy helyesen hajtjuk-e végre a gyakorlatot, forduljunk szakemberhez segítségért! Arról pedig sose feledkezzünk meg, hogy a kevesebb ismétlésszámú, de precíz és kontrollált végrehajtás fontosabb, mint a gyorsan pörgetett, sérülésveszélyes, magas ismétlésszámmal és esetleges gyors izomfáradással járó kivitelezés!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dávid Enikő
Dávid Enikő
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.