no

4 ok, amiért nincs eredménye az edzésének

Sokan vannak úgy, hogy eljárnak rendszeresen edzeni, mégsem látnak magukon semmilyen változást. Ilyenkor a legtöbben feladják, pedig érdemesebb volna megkeresni az okokat, miért nem ér eltek eredményeket. Miken bukhat el a kezdeti lendület?

Táplálkozzon megfelelően

A Huffington Post szerint a helyes táplálkozás a fogyáshoz már fél siker. Lehet, hogy egy héten ötször lemegy edzeni, de ha közben csupa zsíros, cupákos, cukros ételeket fogyaszt, akkor nem várhatja azt, hogy eléri az álomalakot. Ráadásul nem csak egészségtelen ez az étrend, de teljesen haza is vágja vele azt a kemény munkát, amit a sportolásba fordított. Persze az sem jó, ha alig eszik valamit, hiszen a szervezetnek szüksége van üzemanyagra - főleg, ha még sportol is valamit -, inkább figyeljen oda, hogy az édes vagy sós nassolnivalók helyett friss gyümölcsöket, zöldségeket, és telítetlen zsírokat fogyasszon! A másik, hogy a napi háromszori étkezést váltsa fel az ötszörire (persze kisebb adagokban): ha korán kel, akkor próbálja meg, hogy 7-kor reggelizik, 10-kor tízóraizik, 1-kor ebédel, 4-kor uzsonnázik, végül este 7-kor vacsorázik.

Ne ragadjon bele a rutinba edzésnél

Ha jár edzőterembe, akkor biztosan szokott látni olyat, aki az egyik nap kizárólag a bicepszére edz, egy másik nap a hasára, majd egy újabban a hátára. Nos, ő az, aki soha nem fog gyors és látványos eredményt elérni! Az emberi testnek szüksége van változatosságra, gondoljon csak bele az sem jó, ha állandóan ugyanazt eszi! Tehát sokkal jobb, ha minden részét alaposan megmozgatja, így sokkal hamarabb észre fogja venni a változást! Továbbá az is fontos, hogy 3-4 hetente változtassa meg az edzését, mivel akkor nem csak ön, de az izmai is unni fogják a rutint, így nem kényszerülnek fejlődésre.

Csinálja intenzíven

Ha az embernek semmi kedve edzeni, de csak azért is elmegy mozogni, majd végigkamuzza az egészet (megemel tízszer két kilós súlyzót, fut 3 percet, végez 10 felülést, majd hazamegy), jobb, ha tudja: ezzel csak a lelkiismeretét nyugtatja, de nem sokat ér. Ennél rosszabb már csak az, ha valaki rendszeresen ezt műveli. De hogy honnan tudhatja, hogy mindent beleadott? Először is, aki keményen edz, az izzad, nehezebben veszi a levegőt, valamint a szíve is gyorsabban ver. Persze ha elér egy szintet, akkor ezeket már nem fogja tapasztalni - ilyenkor jött el az ideje, hogy még magasabbra tegye a lécet, és kezdődik minden elölről.

Ne eddze túl magát

Ahogy mindenben, a sportban is az arany középút a legideálisabb. Tehát ahogy az sem jó, ha csak lötyög, úgy az sem, ha az edzés végén majd' összeesik. Persze a túledzés nem azt jelenti, hogy nem akar mindig jobb és jobb lenni, viszont az már baj, ha nem fordít elég időt a pihenésre és a regenerációra. Hogy miért? Röviden azért, mert ekkor nem fog annyi izomszövet termelődni, és glikogénhiány léphet fel bennük.

Túledzés jelei

  • túlságosan fáradt
  • motiválatlan
  • rossz a hangulata
  • DOMS (delayed-onset muscle soreness): késleltetett izomláz

Így kerülheti el a túledzést

  • éjszaka aludjon eleget (és jól)
  • táplálkozzon egészségesen
  • fogyasszon bőségesen folyadékot
  • egy héten 5-ször mozogjon, de két napot mindenképp szánjon pihenésre
Oszd meg másokkal is!
no
Mustra