Szumótól a rúdtáncig az első Sportexpón

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A hétvégén rendezték az első magyar Sportexpó Kiállítás és Vásárt, amit nyilván mi is megnéztünk. Az úszás és a futás kimaradt, de volt minden más.

A hétvégén rendezték az első magyar Sportexpó Kiállítás és Vásárt, amit természetesen mi is megnéztünk. A helyzet az, hogy nagyon kevesen voltak, ami persze rengeteg dolog miatt lehetett, itt volt a május elseje, a ballagás, ráadásul közelgett az anyák napja is, szóval mostanában, ha akarta, mindenkinek akadt dolga. Az expót egyébként a Hungexpó B épületében tartották, és standok kényelmesen megtöltötték, egy nagyobb terület maradt csak szabadon, ott viszont eleinte a tollas és a tenisz keresztezéséből született öszvérsportot lehetett kipróbálni, később pedig ping-pong asztalokat rakta be. Egyébként pedig rengeteg különböző sporttal lehetett találkozni, a gördeszkától a szumón keresztül a kerekesszékes rugby-ig.

Valakinek el kellett kezdenie

Azt viszont furcsáltuk, hogy valahogy a legszokványosabb, mondjuk, hogy a klasszikus sportok, klubok szinte teljesen kimaradtak az első magyar Sportexpóról. Így nem lehetett futó-, gyalogló-, úszóklubokkal találkozni. Tapasztalataink szerint pedig az embereket foglalkoztató egyik leggyakoribb sporttal kapcsolatos kérdés, hogy milyen futócipőt vegyenek. Erre sajnos itt nem kaptak volna választ. Sőt, olyan népszerű csapatsportok is kiestek, mint például a foci, a kosár vagy a kézilabda pedig az ország tele van kisebb utánpótlást nevelő csapatokkal, az ezekre a sportokra épülő ipar pedig nem csak a B pavilont, hanem a Hungexpó egész területét simán be tudta volna lakni. Ahogy kimaradtak olyan látványsportok is, mint a hoki vagy az amerikai foci.

Galéria ikon

24

Galéria: Sportexpó

Az első Sportexpó egyik szervezője, Rédei Viktor a Díványnak elmondta, hogy amikor Svédországban éltek, csináltak egy-két hasonló rendezvényt, és úgy érezték, hogy itt az ideje, hogy Magyarországon is végre meglegyen az első. "Ilyen még nem volt nálunk, valakinek el kellett kezdenie. A cél az, hogy minden évben meg tudjuk ezt rendezni." A Díványnak elmondta, hogy szerinte is van még mit fejleszteni rajta, mert akadnak gyermekbetegségek, ennek ellenére önmagában azt, hogy egyáltalán sikerült megrendezni, sikernek tekinti. "Remélem, mindenki pozitív érzésekkel távozik innen." A legnehezebb feladat a kiállítók meggyőzése volt. "Mindenki azt mondta, hogy majd jön a másodikra, csak hát, ahhoz egy elsőnek is lennie kell."

Mindig is érdekelt

A kevés vendég viszont nem volt ennyire kritikus. "Én megtaláltam szinte mindent, amit szerettem volna" - említette például egy nő, aki a nyolcéves fiával érkezett az Expóra. "Nagyon sokáig sportoltam, engem mindig is érdekelt, és szerencsére a fiam is szeret sportolni" - válaszolta, amikor arról kérdeztük, hogy miért látogattak ki. Elmondta aztán, hogy a legjobb az egészségügyi szűrővizsgálat érdekelte őket, amit nyilván meg is csináltak, a focit és a kézilabdát viszont hiányolja, mert ő is kézilabdázott, és a fia is ezeket a sportokat űzi. Annához és Lacihoz szintén közel állnak a sportok, a fiatal lány táncol, a barátja pedig konditerembe jár edzeni. Mint mondták, ahhoz képest, hogy elsőként rendezték meg, nagyon jó a rendezvény, de mindenből lehetne több.

Galéria ikon

24

Galéria: Sportexpó

A Sportexpón ismét összetalálkoztunk Vasas Vandával is, a Miss Colours, azaz a kerekesszékes szépségverseny győztesével is, aki elmondta, hogy sokat gondolkodott azon, hogy mivel kezdje újra a sportolást. "A víváson töprengtem, Szekeres Páltól kaptam például egy névjegykártyát, hogy ha szeretném kipróbálni, akkor mehetek." Egyelőre csak úszni szokott, de annak is nagyon örül, mert - mint mondta - nem tudta, hogy bénulás után mennyire lesz lehetséges. A vívást és a sportlövészetet egyébként egy szimulátoron az Expón is kipróbálta. Mostanában már lecsendesedett körülötte az élet, aminek azért örül is, mert szeretne visszamenni a rehabilitációs intézetbe. " Jól elvagyok, meg ezt is élvezem" - mondta a Díványnak.

Thai boxosok, brazil táncosok, rúdtáncosok

Galéria ikon

24

Galéria: Sportexpó

A szervezők gondoskodtam természetesen műsorról is, amibe bőven besegített a főtámogató All You Can Move is, ugyanis ők akkor is pörgették a programokat, amikor a főszínpadon éppen nem történt semmi. Abban a néhány órában, amit kint töltöttünk, a két színpadon voltak thai boxosok, brazil táncosok, rúdtáncosok, tartottak egy divatbemutatót is, egy közös átmozgató edzés is volt, és különböző erőfitogtató dolgokat is bemutattak. Amikor indultunk volna, akkor érkeztek meg a Vastag-testvérek is, szóval bevállalták a szórakoztató műsorokra is. Jellemző módon egyébként a legnagyobb tömeget a rúdtáncosok, és a Vastag-testvérek fellépése vonzotta. Utóbbira előre odatömörültek húszan-harmincan a színpad elé, ami leglehetősen szórakoztató látvány volt.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

carl_lewis
carl_lewis
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.