Veszélyes lehet az edzés előtti nyújtás

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ön is úgy tudta, hogy az edzés előtti nyújtás a sérülésektől véd? Épp az ellenkezőjét állítja egy tudóscsoport.

Ön is úgy tudta, hogy a sérülések elkerülése céljából az edzéseket mindig alapos nyújtással kezdeni? Felejtse el, de legalábbis gondolja át. Zágrábi (tehát nem brit) tudósok most azzal álltak elő, hogy ez a fajta bemelegítés többet árt, mint használ, mert vannak olyan gyakorlatok, melyek akár sérülésekhez is vezethetnek - számolt be róla a Daily Mail.

A tudósok különösen az alap nyújtásokkal nem elégedettek, ezek azok a gyakorlatok, amikor a végtagokat egy bizonyos pozícióban kell tartani egy ideig, hogy az ízületek és az izmok rugalmasabbá váljanak. Hogy ez mégis miért rossz? Röviden azért, mert a nyújtással nem csupán rugalmasabbá, hanem lazábbá, ezáltal pedig gyengébbé is válnak az izmok és az inak, ami által kevésbé képesek támasztani és megtartani egymást, így pedig lényegesen megnő a sérülések veszélye.

Hogy elkerülje a sérüléseket, ahhoz sport közben az inaknak igazán rugalmasnak kell lenniük, ám a nyújtással pont az ellenkezőjét, a lazulásukat érjük el, így nem lesznek képesek az edzés közbeni nagyobb megerőltetéseket kezelni - állítja a tudóscsoport.

A Zágrábi Egyetem kutatói a kísérletben profi atlétákat vizsgáltak meg, és kiderült, hogy 5,5 százalékkal gyengébbek lettek az izmaik azoknak, akik nyújtottak az edzés előtt. Sőt, ha több mint 90 másodpercig tartották ki a mozdulatokat, az eredmény még rosszabb volt, míg ha csupán 45 másodpercig, akkor bár jobb, ám még így is gyengébbnek bizonyultak annál, mintha teljesen kimaradt volna a nyújtás.

Az is kiderült, hogy nem csupán az erőnléti, súlyzós edzéseknél volt hátrány ez a fajta bemelegítés, ugyanis a magasugrásnál, illetve a futásnál sem tudták magukból kihozni a maximumot azok, akik nyújtottak előtte. A kutatók szerint ráadásul azok az (egyébként egészséges, fitt) férfiak, akik nyújtanak súlyemelés előtt, 8,3 százalékkal kevesebb súlyt képesek megemelni.

Hogy mégis mi a megoldás? Persze nem az, hogy egyből vágjon mindennek a közepébe, hanem hogy a nyújtás helyett végezzen hasonló, csak egyszerűbb gyakorlatokat, mint amilyeneket az edzés közben fog csinálni.

Clear Collagen Professional italpor

A BioTechUSA segít céljaid elérésében

A BioTechUSA elkötelezett az egészséges életmód támogatása mellett. A kiegyensúlyozott étrendet az egyéni szükségletekhez igazított, gondosan megválasztott étrend-kiegészítők egészíthetik ki a tudatos életmód támogatására.

További információkért kattints ide.

hirdetés

Toma
Toma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.