Nagyboldogasszony és még 7 hülye nevű ünnep
Augusztus 15. Nagyboldogasszony napja, de a névből nem derül ki, pontosan mi is ez az ünnep. Ön tudja? Nem baj, elmondjuk, sőt, akkor már megmagyarázunk 7 másik, szintén furcsa elnevezésű ünnepet is.
Augusztus 15. Nagyboldogasszony napja, de a névből nem derül ki, pontosan mi is ez az ünnep. Ön tudja? Nem baj, elmondjuk, sőt, akkor már megmagyarázunk 7 másik, szintén furcsa elnevezésű ünnepet is.
7 ok, amiért a most vasárnapi, frissen bevezetett ünnep az egyik legmenőbb a keresztény ünnepek között. Ez még nem az advent! Ön felkészült?
Ha ön is unja már a Last Christmas-t, ideje ráhangolódnia a változatosságra. Steiner Kristóf segít.
Egy orosz művész húsz rajzban mutatja meg mennyire mások vagyunk ünnepi szokásainkban. Is.
Ha ebben a pillanatban az az érzése, hogy elefántok mászkálnak a fején stopliscipővel, nem bírja nyitva tartani a szemét, de aludni sem tud, szíve szerint pedig egész nap csak pizzát enne, akkor minden bizonnyal másnapos, és fittyet hányt azokra a megelőző lépésekre, amikre szülei tanították már tizenhat évesen, és amivel elkerülhető lett volna állapota.
El nem tudtuk képzelni, hogy ez bekövetkezhet, de megjelent az első Hello Kitty-s esküvői ékszerkollekció.
Összegyűjtöttünk néhány malac-receptet szilveszter estére.
A napokban, indult el Martha Stewart új, parti- és csomagolókellékeket árusító weboldala a www.marthastewartcrafts.com. A termékek nálunk természetesen nem kaphatók, megrendelni pedig a tengeren túlról semmi értelme sincs (amúgy sem éppen olcsók). Érdemes azonban az oldalon böngészni, mert remek ötleteket nyerhetünk különböző bulik előtt, vagy ajándékok csomagolásához.
Július második hétvégéjén duplán ünnepli egyéves szülinapját Magyarország rendszeres dizájpiaca, a WAMP.
Talán már unja, hogy karácsonykor rántott sajtot kell ennie és a halászlé felszolgálásakor pedig csak mélán néz.
Nem találom túl izgalmasnak sem a nagyüzemi tojásfestést (anyukám 30-40 darabot készít minden évben), sem a húsvétkor szokásos nyuszi-csibe-virág díszítési tematikát.
Ismét eljött február tizennegyedike, vagyis a Valentin-nap, ami sokak szerint remek lehetőség a virágárusok, a giccs- és az édességgyártók számára.