Gond van ezzel a felvágottal: nem jelöltek rajta egy fontos összetevőt
A legolcsóbb alapélelmiszereket vizsgálták meg a Nébih szakemberei – egy kivételével mindegyik árucikk átment a vizsgán.
A legolcsóbb alapélelmiszereket vizsgálták meg a Nébih szakemberei – egy kivételével mindegyik árucikk átment a vizsgán.
Egy átlagember által elfogyasztott energia (kalória) több mint fele ultrafeldolgozott élelmiszerekből származik. Ez talán nem meglepő, mivel kevés teendő van velük, tetszetősek, és sokat reklámozzák őket. A kutatók azonban kimutatták, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerek nem jó hatással lehetnek az egészségünkre.
A vesebetegség hátterében igen gyakran diabétesz és magas vérnyomás áll, melyek egyebek között egészséges étrenddel megelőzhetők lennének. Ám a tudatos életmód elengedhetetlen része az is, hogy tisztában legyünk azzal, mely élelmiszereket érdemes kiiktatni vagy minimálisra csökkenteni a bevitelüket annak érdekében, hogy minél kevésbé károsítsuk a vesénket.
A lila édesburgonyának számos különleges tulajdonsága van. Egyebek között egyedi ízvilággal rendelkezik és sok szempontból jótékony hatással van az egészségünkre, másrészt igen jól termeszthető, mert kiválóan alkalmazkodik a kedvezőtlenebb időjárási körülményekhez is. Nem véletlen tehát, hogy a mezőgazdasági szakértők szerint mindenképpen ott a helye a jövő legfontosabb élelmiszereinek listáján.
Gabonahiány miatt drágulhatnak az élelmiszerek, ám ezért most nem az éghajlatváltozás okolható, hanem egy időjárási jelenség.
Te is gondolkodtál már azon, hogy mit jelenthetnek a színes körök bizonyos élelmiszerek csomagolásán? Nekem a csipszek zacskóján tűntek fel gyerekként, többeket kérdeztem, hogy vajon mit jelenthetnek, de senki sem tudta. A megoldás amennyire meglepő, annyira kézenfekvő is.
Évről évre csökken a méhek száma. Az apró rovarok visszaszorulásával azonban nemcsak a méz előállítása kerül veszélybe, hanem a világ összes élelmiszerének fele is eltűnhet.
Nagyon mélyre kell nyúlnunk a pénztárcánkba nagybevásárláskor, idén hónapról hónapra magasabbak az árak: áprilisban 34 ezer forintot kell fizetni egy komolyabb vásárlás alkalmával.
Mélyen a zsebedbe kell nyúlnod, ha bio termékeket szeretnél vásárolni – mutatjuk, mi mennyibe kerül.
Egyes élelmiszerek a bennük lévő vegyületeknek köszönhetően nagyon fontos szerepet tölthetnek be a rákos betegségek megelőzésében. Ilyen például a hamarosan virágzó pitypang is, amely egy csodálatos gyógynövény. Sokáig csak gyomnövényként tekintettek rá, míg felfedezték áldásos hatásait. A zöld levelei olyan rákellenes vegyületeket tartalmaznak, mint például az alfa-karotin, az alfa-liponsav, a béta-karotin, a lutein vagy a zeaxantin.
Einstein egyik elmélete szerint, ha a méhek kipusztulnak, azt az emberiség csak négy évvel élheti túl. Ha nem lennének méhek, számos növény, élelmiszer, zöldség, gyümölcs eltűnne, de nem lenne kávé és csokoládé sem. Itt a tavasz, a vérszilvafa már virágzik, lassan előbújnak a méhek is, hogy munkához lássanak, beporozzák a virágokat, hogy abból termés legyen. Ahhoz, hogy ez a folyamat ne szakadjon meg, vigyáznunk kell rájuk, máskülönben elveszíthetjük kedvelt zöldségeinket és gyümölcseinket. A méhek számának gyors fogyása ugyanis globális veszélyt jelenthet az élelmiszer-ellátásra.
Tíz emberből tíznek a Nutella márkanév ugrik be, ha a mogyorókrém szót hallja: kevés olyan márka van, amely ennyire uralja saját piacát. De minek köszönhető, hogy ez az édes, palacsintába való krém ennyire ismertté vált a világ szinte minden táján?