Kevesen tudják, mi ez a jel az élelmiszerek csomagolásán

Olvasási idő kb. 3 perc

Te is gondolkodtál már azon, hogy mit jelenthetnek a színes körök bizonyos élelmiszerek csomagolásán? Nekem a csipszek zacskóján tűntek fel gyerekként, többeket kérdeztem, hogy vajon mit jelenthetnek, de senki sem tudta. A megoldás amennyire meglepő, annyira kézenfekvő is.

Az élelmiszerek csomagolása mindig nagyon színes, lehetőleg minél feltűnőbbnek kell lennie, hogy a rengeteg verzió közül éppen az adott terméken akadjon meg a szemünk, és levegyük a polcról. A zacskók, csomagolások színe ezenkívül még rengeteg információt is hordoz. Gondoljunk csak az ásványvizekre. Mind tudjuk, hogy a rózsaszín a szénsavmentes, a kék a szénsavas, míg a zöld az enyhén szénsavas. Ezenkívül a szín elárulhatja például egy csoki vagy csipsz ízét, de megtudhatjuk akár azt is belőle, hogy cukormentes-e az adott termék.

Nem a fogyasztókért vannak ezek a színes körök

Azonban van még valami, ami a legtöbb színes csomagolású termék hátulján megtalálható, ezek pedig az apró színes körök. Több élénk színű kör vagy négyzet, amelyek úgy néznek ki, mintha valamilyen fontos információt takarnának például a tápértékkel vagy az összetevőkkel kapcsolatban. Ezek a formák azonban nem jelzik az ízeket, a vitaminokat vagy az ásványi anyagokat. Nem figyelmeztetnek semmilyen veszélyre sem, nem jelzik azt sem, hogy bizonyos betegségben szenvedők nem fogyaszthatják az adott terméket. Valójában egyáltalán nem értünk, fogyasztókért vannak, hanem inkább a nyomdászok munkáját segítik.

A legtöbb színes csomagolású termék hátulján megtalálhatók az apró színes körök

Mit jelentenek a színes körök az élelmiszer-csomagolásokon?

Az élelmiszer-csomagolásokon található színes körök többféle színűek lehetnek: rózsaszínű, sárga, kék, fekete, narancssárga, lila vagy zöld, a világos és a sötét különböző árnyalataiban. Ezeket a színes alakzatokat nyomdai színblokkoknak nevezik, és folyamat-ellenőrzéshez kellenek, hogy segítsék a nyomdai csapatot, amely az élelmiszer-csomagolást készíti.

Egy nyomdaipari szakértő szerint, amikor a csomagolást nyomtatják, a technikusok ezeknek a színes köröknek a segítségével ellenőrzik, hogy a nyomdafesték a megfelelő színű és minőségű-e. Fontos, hogy jól válasszák ki egy-egy márka színeit, hogy ugyanazok a termékek egységesek legyenek.

A legtöbb nyomtató csak négy színt használ: cián (kék-zöld), sárga, magenta és fekete. (Néhány nyomtató azonban extra színeket is használ, például a narancssárgát, a zöldet és az ibolyát. Ez segít nekik a különlegesebb színek előállításában.)

Ez azt jelenti, hogy leggyakrabban fekete, bíbor, cián és sárga köröket fogsz látni, amelyek kombinációjával sokféle árnyalatot megalkothatnak. Ha van otthon színes nyomtatód, akkor valószínűleg nem okoz meglepetést, hogy ezeket a színeket használják a csomagolások elkészítésekor is.

A csomagolás nyomtatásakor legtöbbször a cián (kék-zöld), sárga, magenta és fekete színeket használják.
Fotó: ugurhan / Getty Images Hungary

Mi van, ha nincsenek körök?

Azonban a különböző csomagolásokat szemlélve feltűnhet az is, hogy egyes csomagolásokon egyáltalán nem szerepelnek színes körök. Hogy miért? Valójában ezeknek a színkódoknak semmi közük az élelmiszer tényleges egészségi és biztonsági jellemzőihez, így nem kötelező feltüntetni őket. A nyomdászoknak/csomagolóknak nem feltétlenül kell a munkájához, leginkább csak megerősítésre használják, hogy azonnal észrevegyék a legkisebb árnyalatnyi eltéréseket is.

Tehát a színes körök az élelmiszer-csomagolásokon segítenek a nyomdáknak a színegyeztetésben, amikor csomagolást nyomtatnak, és a márka színeinek megőrzésében az egész világon. Ez azt jelenti, hogy bárhol is jársz, ha szeretnél mogyorós M&M’s-t enni, akkor nyugodtan, gondolkozás nélkül nyúlhatsz a sárga csomagoláshoz, még akkor is, ha nem érted az adott nyelvet, és fogalmad sincs róla, hogy mit írtak rá.

Az ételek mikrózásával mikro- és nanoműanyagok kerülhetnek a szervezetünkbe. Az alábbi cikkünkben megnéztük, hogy pontosan mit is takar ez, és mennyire veszélyes. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.

Életem

Átalakult a KRESZ-vizsga: így érdemes felkészülni rá

A digitalizációnak köszönhetően ma már szinte teljes mértékben felkészülhetünk online is a megmérettetésre. De nem elég az okoseszköz ehhez, a valós megfigyelésekre továbbra is szükség van a sikeres KRESZ-vizsgához.

Testem

Eleget alszol, mégis folyton fáradt vagy? Ez lehet az oka

Hiába kerülsz ágyba időben, és van meg a nyolc óra pihenés, mégis úgy ébredsz, mintha egy szemhunyást sem aludtál volna? Nem vagy egyedül. A krónikus fáradtság hátterében rengeteg olyan rejtett ok állhat, amelynek semmi köze a párnán töltött időhöz.

Offline

Biztos, hogy a paradicsom zöldség? Beugratós kvíz

Attól, hogy valamit gyümölcsként vagy zöldségként használsz fel a konyhában, még nem biztos, hogy botanikai értelemben is annak minősül. Te mennyire vagy tisztában a kategóriákkal? Itt a lehetőség, hogy próbára tedd a tudásod!