Látott már Barbie Betlehemet?
A Barbie-asított szentekkel trollkodó művészpáros nem csak a keresztény vallás szentjeit dolgozta át.
A Barbie-asított szentekkel trollkodó művészpáros nem csak a keresztény vallás szentjeit dolgozta át.
Azt egyelőre a tudósok sem tudják, hogy mit értenek az aszexualitás alatt, de az tény, hogy az emberek 1%-a nem érez nemi vágyat. Ettől függetlenül az aszexuálisok képesek párkapcsolatban élni, és jól érzik magukat a bőrükben. Képesek szerelmet érezni, igénylik az érintést, csak szexre nem vágynak.
Bár az aláírásokat sikerült összegyűjtenie egy csoportnak a törvényjavaslat benyújtásához, a megvalósítás több vallási felekezet jogait is sértené.
Akik hisznek a túlvilágban, maguk megerősítésére és a kétkedők meggyőzésére a halál állapotából visszatért emberek élményeit szokták felhozni. Ezekben sok a közös vonás, például az, hogy látni vélik magukat, amint elhagyják a testüket, és hogy fényes átjáró alagúton kelnek át. Hát lehet, hogy a tudósok hamarosan megfosztják a hívőket egyik szellemi muníciójuktól. Azt állítják ugyanis, hogy mindeme jelenségek csak bizonyos agyfunkciók következményei, és akár mesterségesen is előidézhetők.
A legősibb és egyben leggyakoribb sebészeti beavatkozás a körülmetélés, és bár az apró bőrdarab el(nem)távolítása körül parázs viták folynak, tízből négy férfi ilyen vagy olyan okból, de átesik a műtéten. Olyan férfiakat és nőket kérdeztünk a témában, akik saját tapasztalatból tudják, milyen az élet előbőr nélkül.
A bahá’í hitűek a világ összes nagy vallásának alapítóját tisztelik, és azok kinyilatkoztatását, tanításait szent eredetűnek tartják. Tilos náluk a cölibátus, az aszketizmus, de az alkohol és a drogok fogyasztása is. Továbbá tilos a házasságtörés, a szerencsejátékok űzése, és más kezének megcsókolása. Hazánkban hozzávetőlegesen mintegy ezer bahá’í hitű él.
A bizonytalanság és a tartós stressz könnyen idézhet elő idealisztikus, a szélsőséges vallási magatartáshoz hasonló viselkedést – derítették ki egy kutatás során.
Bár egyházuk tiltja, a katolikus nők nagy része nem csak Istenben, de a modern családtervezésben is hisz.
A szúfizmus ott kezdődik, ahol már nincs mit mondani. Az iszlámból származó irányzat a mai napig meghatározó, mind a lokális politikában, mind a vallási misztikában. A hatalmasabb szúfi vezetőknek sokszor csodatévő képességet is tulajdonítottak. A szúfi út végső célja a teljes megsemmisülés; beolvadás Istenbe.
A szcientológiáról szóló filmben Reese Witherspoon alakíthatja az egyház-alapító feleségét. Vannak, akik az egyház sötét titkainak lelepleződését várják a történetben, míg mások inkább népszerűsítő hadjáratot látnak a filmben.