Anyu nyaral - plusz hat kiló
Amikor a nyári cuccokat vadászom a szekrényben, kezembe akad a régi kedvenc piros vékony ruhám, amely már ezer éve nem volt rajtam.
Amikor a nyári cuccokat vadászom a szekrényben, kezembe akad a régi kedvenc piros vékony ruhám, amely már ezer éve nem volt rajtam.
Abigél megint nyaralni volt, nagyon jó dolga van, na meg persze nekünk is, hiszen minket sem hagyott itthon.
Debrecenben szeptember 1-jétől használható, de már péntektől megvásárolható a városi tömegközlekedésben használható kisgyermekes bérlet.
Évente nem kevés autóbaleset, koccanás történik, ahol gyerekek sérülnek meg vagy veszítik el az életüket, csak mert a szüleik annyira ostobák, hogy nem fogják fel: a gyermek autós utaztatását szabályozó rendeletet nem azért találták ki, hogy a gyártóknak jó legyen, hanem azért, hogy védelmet nyújtson egy balesetben a gyereknek is.
Utazni jó, gyerekkel is, és Magyarországon is.
Történelmi eseményt élt át kis családunk, Abigél szülei gyermeküket hátrahagyva kirándulni indultak.
Kempingezni sokkal bonyolultabbnak tűnik elméletben, mint gyakorlatban, legalább is gyerekkel.
A héten elmentünk az önkormányzatra útlevelet igényelni Palkónak. Fél óra és kereken 44 elrontott kép kellett ahhoz, hogy végre elkészüljön a mű.
A gyereket el kell vinni Szegedre. Nem árt azonban szem előtt tartanunk, hogy korántsem mindegy: elmegyünk Szegedre, vagy visszamegyünk Szegedre.
Palkó, abban a stratégiailag kulcsfontosságú pillanatban, amikor az apja a használt pelenkát kihúzni, a tisztát pedig betolni igyekezett a feneke alá, szabályosan felrobbant.
Mit csináljunk, ha a gyerek a kocsiban is tengeribeteg? Lehet, hogy semmit? Utazási betegség okai és lehetséges kezelése.
A nemzetközi teszt szerint a vizsgált ülésekből csupán egy ért el kiváló minősítést, és elégtelenre is egy vizsgázott.