Gyereknapló: Mi elmegyünk, te itt maradsz

Történelmi eseményt élt át kis családunk, Abigél szülei gyermeküket hátrahagyva kirándulni indultak.

Történelmi eseményt élt át kis családunk, Abigél szülei gyermeküket hátrahagyva kirándulni indultak. A gyerekem apja, és főleg én, már nagyon régóta vágytunk arra, hogy elutazzunk egy kicsit, és reggel akkor keljünk ki az ágyból, amikor akarunk, vagy éppen ki se keljünk.

Persze a kedves apuka sokat dolgozik külföldön, így nem egyszer élvezhette már egy hotelszoba nyugalmát, számomra viszont 16 hónapja ez volt az első éjszaka, amit Abigél nélkül tölthettem, azaz ez volt az első és egyetlen éjszaka, amit most a nagyszülők segítségével külön tölttöttünk. Tudom, hogy már nagyon sok olvasónak a billentyűn van az ujja, és pötyögi a hozzászólást, miszerint ő még soha egy éjszakát sem tölthetett a gyereke nélkül, de mielőtt ezt megtenné, gondoljon bele abba, hogy ő is mennyire vágyik rá.

Persze van olyan is, aki nem. Találkoztam már anyukával, aki öt éve nem volt sehol és nem is vágyik rá. Meg olyannal is, aki nem élvezi az ilyen kiruccanásokat, mert hiányzik neki a gyereke, és többen tanácsolták, hogy vigyek magammal valami ruhát szagolgatni. Most nyilván a kegyetlen anya képe bontakozik ki bennetek, de nekem egyáltalán nem, hiányzott Abigél. Jó, gondoltam rá egy kicsit fektetés időben, este hét körül, de aztán telefonáltunk, kiderült, hogy már rég alszik, úgyhogy önfeledten kortyoltam tovább a boromat. Persze a háromnapos, romantikus olaszországi hétvégéből csak egy másfél napos Bécs lett, de azt hiszem magyar ember még nem volt olyan boldog osztrák földön, mint én akkor. Végigjártuk az ősszel felfedezett össze kedvenc helyünket, csak éppen Abigél és rohanás nélkül. Úgyhogy ebbe a posztba most tulajdonképpen magunkról kéne betennem egy képet, amin önfeledten úszunk a gyermektelen mámorban, de ettől most megkíméllek titeket, mert Abigél azért még mindig szebb, mint mi.

A teljes kikapcsolás persze nem ment, valószínűleg már nem is fog soha, az időnk nagy részét így is gyerekcipők nézegetésével töltöttük. Viszont tényleg egy csöppet sem aggódtam Abigélért, inkább a nagyszülőket féltettem, nehogy nagyon lefáradjanak tőle, mert néha borzasztó éjszakákat tud produkálni. De persze nem volt semmi, mikor megérkeztünk, a gyerekünk ránk se hederített. Azóta viszont megint nagyon anyás lett, bár ennek nem biztos hogy köze vna a nélkülünk töltöt éjszakához, de én azért mindenkinek azt mondom, hogy biztos nagyon hiányoztunk neki.