Utazni jó, gyerekkel is, és Magyarországon is. Van, ahol gyerekkel kicsit kényelmesebb, mert mondjuk van gyerekvécé vagy pelenkázó. Van, ahol kicsit kényelmetlenebb, mert odébb kell tolni az üres fröccsöspoharakat, hogy a gyereket tisztába lehessen tenni a kocsmaasztalon. De az együtt töltött időért magunk felelünk. Mi és a gyerekek. Erről szólnak majd ezek az írások.
A Fertó-tó és környéke
Brumibaby és családja ezúttal a Fertő-tó környékét hódította meg két keréken. Letesztelték a fertőrákosi strandot és átkerekeztek a Märchenparkba is, ahol borsos árért ugyan, de számtalan szórakozási lehetőség közül választhattak. Hazafelé pedig egy hatalmas felhőszakadást követően dupla szivárványt is láthattak.
Na, megint a nyugati határszélen élők jártak jól, gondoltam. Háromkor keltünk, négykor indultunk, hogy lehetőleg ne 40 fokban szeljük át az országot. Az autón hátul három bringa, a csomagtartóban egy gyerekülés, mert a kicsi még nem nyomja egyedül. A rádió negyedóránként harsogja, hogy az M1-en baleset miatt dugó van, igen, tudom, itt ülünk benne. Az amúgy is 6 órásra tervezett út így 9 lesz, délután érkezünk Fertőrákosra.
A Fertő-tóhoz el kell menni, ha szeretsz bringázni. Vagy ha van gyereked. És ha szeretsz bringázni, és van gyereked, akkor főleg el kell menni.
A Fertő-tó körül körbevezet a kerékpárút. Legjobb lenne persze körbe is biciklizni, útközben megszállni valahol, csakhogy mi éppen valami világraszóló bécsi sportesemény idejére időzítettük a nyaralást, égen-földön nincs szállás Ausztriában, ha mégis, nem lehet megfizetni. Szemben ezzel a kis fertőrákosi panzióval, ahol fejenként napi 2500 forintért reggelit is kapunk, a szobánkat naponta kitakarítják, és a gyerekek naphosszat húznának-vonnának egy szelíd, loncsos pulit, ha otthon lennénk.
A Fertő-tó sekély vizű, jobbára náddal borított tó. Az egyetlen magyarországi strand Fertőrákoson van, tiszta és rendes. Az ára úgy 500 forint körül. Vannak árnyékot adó fák, és játszótér, olyan hagyományos fajátékokkal, hinta, mászóka, biztonságos, csak nagyon süti a nap. A meder alját éles kavicsok borítják, valami fürdőcipő nem ártott volna.
A bringa akkor is jó szolgálatot tesz, ha csak erre a strandra szeretnél járni, mert a falutól legalább 2 kilométerre van. Mi azonban másnap a 12 kilométerre lévő Märchenparkba megyünk. A gyerekek teljesen izgatottak, pedig temérdek ok van megállni, itt van mindjárt elsőnek a mörbischi gyalogos-biciklis határátkelő felé vezető úton a rengeteg eperfa, mézédes eper terem éppen, ki is kenjük magunkat feketére. Én képes lennék itt tölteni a napot, de 1500 szúnyog támad meg egyszerre, úgyhogy felkapunk a biciklire, és elhúzunk a Mithrász-szentély mellett.
Csak az tudja, milyen a határok nélküli Európa, állapítjuk meg emelkedetten, akit szállítottak ki az autóból, motoztak meg tiltott valutáért, akire förmedt rá határőr, hogy „hovamész?!”, és most egyszerűen elhaladtunk egy csöpp kis kő mellett, és nincs is senki, aki szólhatna hozzánk egy szót, minket ez eufóriával tölt el minden egyes akadálytalan határátkeléskor.
A határ túloldalán Mörbisch, büszkén hirdeti magáról, hogy kétszer is megnyerte a „Burgenland legvirágosabb faluja” versenyt, s gondolom, az idén is nevez. Az utcán virágzó leanderek, az ablakokból muskátli lóg, és valamiért senki sem érez ellenállhatatlan kényszert, hogy a csikket a virágládában nyomja el, a taknyos papírzsebkendőt a begónia mellé ültesse, úgy, ahogy a mi vidékünkön szokás.
Hétköznap délelőtt van, az utcán gyalogosok és kerékpárosok, autót annyit látni, mint gyerekkoromban a vidéki kisvárosban, ahol úgy óránként ment el egy. Nyugisan kerekezünk át a falun, s közben feltűnik, hogy mintha minden pont fordítva lenne. Magyarországon a településeken belül építenek kerékpárutakat, kívül pedig általában heveny halálfélelemben kerekezünk a kétszámjegyű utak szélén, mikor csap el egy kamion. Errefelé a falvakat köti össze bicikliút, lakott területen belül magától értetődik, hogy az autósok egész egyszerűen vigyáznak a gyalogosokra és a biciklistákra. Igaz az is, hogy kerékpárossisakot és sárga mellényt viselő gyerekeim otthon kivételesnek számítanak, míg itt szinte minden bringás így megy ki az útra.
Mörbischen túl eltévedünk, véletlenül egy borútra vezető elágazást választunk. Jó lesz ez, biztatjuk magunkat, meg a gyereket, de valahogy csak nem akar a venyige közt vezető útnak vége lenni. Azt, hogy a szőlő szélén futórózsa terem, nem parlagfű, csak mi felnőttek értékeljük, a gyerek csöndesen szidja a rohadt szőlőhegyet, amit meg kell másznia bringával a Märchenpark kedvéért. Valahogy visszatalálunk az útra, és pár kilométernyi kerekezés után megérkezünk a Märchenparkba.
Erről a vidámparkról majdnem minden megtalálható itt.
Tavaly még négyen 60 euróért mentünk be, és úgy 60 forinttal olcsóbb volt az euró, de így is elég húzós árú szolgáltatás. Viszont odabenn szinte minden játék ingyenes, biztonságos és szórakoztató, akárhányszor fel lehet ezekre ülni, állni, menni, csúszni. Aki nyáron megy, feltétlenül vigyen fürdőruhát legalább a gyerekeknek, hogy kipróbálhassák magukat folyamszabályozásban. A mieink annyira imádták a gátrendszerek építését, vízikerekek, zsilipek használatát, hogy megképzett előttem a sötét jövő, miszerint környezetvédő radikálisok fognak tüntetni házunk előtt a vízügyi lobbi karmaiba került családom ellen. Van aztán sárkánybarlang, óriáshomokozó, ahol finom vízpermet akadályozza, hogy a gyerek egyfelől szénné égjen, másfelől szilikózist kapjon a szálló homoktól. Vannak óriásmászókák, ahova aggodalmasabb szülők nem engedik fel egyedül a serdületlen gyermekeiket, így esett, hogy egy hasonló mentalitású anyukával 7 méter magasan beszorultunk a drótvázba, miközben ivadékaink vígan szökelltek egyik odúból a másikba. Ott van aztán az 50 méteres csúszda, aztán a krokodilvasút, amelynek lényege, hogy egy krokodil hasában ülve lecsúszol valami vízen, és az alján nyakadba kapod az egészet. Lehet vezetni igazi traktort, tekerős kézihajtányt, simogatni kecskét és szamarat, meghallgatni egy életnagyságú grizzlyzenekar rettenetes produkcióját. Gipszből készült életképeken az erdőben felvonul a teljes klasszikus mesevilág, Rapunzeltől Piroskáig. Nekünk ezek bőven elegendőnek bizonyultak, de néhány euróért valami óriáskörhintát, hullámvasutat, meg még egy csomó játékot is kipróbálhattunk volna.
Rengeteg pihenőhely van, kávézók, büfék, éttermek, és még véletlenül sincsenek ezek árkartellbe tömörülve, azaz ki-ki a pénztársájához és az igényeihez mérten eszik-iszik. Ugyanakkor a legolcsóbb helyen is csészében szolgálják fel a kávét. Azért sem neheztelt senki, hogy mi például előszedtük az otthon megkent májkrémes kiflit.
A parkban több mosdó van, mondanom sem kell, hogy minden akadálymentes, a férfi és a női vécében is van pelenkázóasztal, és olyan biztonsági ülés a falon, ahova a totyogó gyereket beültetheted, amíg pisilsz. És van gyerekvécé. Igen-igen, egy helyen, ahova főleg gyerekek járnak, gondoltak azokra, akik 130 centinél alacsonyabbak, ötévesen még nem tudnak felülni a felnőtt vécére anélkül, hogy a deszkáról letörölnék elődeik otthagyott mocskát a popsijukkal, viszont az őket térdhajlatuknál tartó szülő derekába csúzt állítanak, cipőjét lepisilik. Szóval van olyan vécé, amelyre az ovis korú gyerek is fel tud ülni, a magasságához mért kézmosóval, és egy kis zsámoly, hogy ha mégis gondot jelentene. És mindezt takarítják is.
Hatalmas felhőszakadás kap el minket hazafelé jövet, de aztán a jutalom: a burgenlandi szőlők és a fertő-tavi nádasok felett átívelő csodálatos dupla szivárvány. Na, ez nem biztos, hogy akkor is lesz, amikor ti mentek oda.
Brumibaby
