Ha a fiam sok év múlva visszagondol az autózásainkra, az első emléke egy narancssárga tál lesz, ami kötelező felszerelése a kocsinknak, egy törölközővel együtt. Amikor ugyanis beköszönt a nyár, Andris úgy hányja végig a legrövidebb autóutat, mintha fizetnének érte, mi pedig hiába adunk neki különböző hányinger elleni szereket, azok hol segítenek, hol pedig nem, de leginkább nem. Így az eddigi legbiztosabb és egyszerűbb dolog, ami bevált a rókák ellen, a fent emlegetett tálka, amit kötelességtudóan fog a fiatalúr indulástól érkezésig, sőt, még álmában is, ha úgy adódik.
Vannak ugyanis olyan gyerekek (még felnőttek is), akikkel egy néhány perces autó-, busz- vagy repülőút is olyan izgalmakkal teli, mintha átszelnénk egy hajóval az óceánt, mert szegény kicsi (vagy éppen nagy), zöld arccal rókázza végig az utazást. Ez pedig nem csak a gyereknek rossz, mert nyilván nagyon vacak lehet végig szenvedni akár több órát is hányingerrel és hányással küszködve, hanem az egész családnak, aki egy emberként próbál segíteni, vagy könnyíteni az émelygő gyereken. Utazni ugyanis sokszor kell, kikerülhetetlenül, a gyereket pedig csak nem hagyjuk otthon. De mit csináljunk vele, azon kívül, hogy különböző taktikákat eszelünk ki a hányás kivédésére?
Az autóban és buszon jelentkező utazási betegség tulajdonképpen megegyezik a hajókon előforduló tengeribetegséggel. Sok felnőtt, aki már régen kinőtte azt, hogy az autóban rosszul legyen, felnőtt korában sem tud olvasni menet közben hányinger nélkül. Ennek a kellemetlen tünetnek az az oka, hogy menet közben a jármű mozgása, valamint a környezetünk érzékelése között megbomlik az összhang, az agyunk pedig próbál korrigálni, több-kevesebb sikerrel. Különböző jeleket küld az agynak ugyanis a szem és a fülben található egyensúlyérzékelő, a végeredmény pedig ugyan az lesz, mint amikor hiába keresünk fix pontot a hánykolódó tengeren a szemünkkel. Az emberek 33 százaléka hajlamos a tengeribetegségre, a gyerekek egyensúlyérzékelő rendszere ráadásul érzékenyebb (szakértők szerint a nőké is, különösen terhesség és menstruáció alatt), mint a felnőtteké. Két év alatt azonban nagyon ritkán fordul elő, leggyakrabban 2-12 éves korban jelentkezik, az intenzitás pedig a szervezet és egyén tűrőképességétől függ.
Van, akinél már az első pillanatban jelentkeznek a kellemetlen tünetek, először sápadtság, szédülés, szívdobogásérzés, majd konkrétan a hányás is beköszönthet. Akinek már volt kocsiban hányós gyereke, a legtöbb „biztosan beválik” módszert előbb, vagy utóbb ki is próbálja, a mentolos cukorkától mindenféle gyógyszerig, a végeredmény pedig az, hogy minden család másra esküszik.
Gyerekkoromban utazás előtt mindenki megkapta a maga Daedalon tablettáját, amitől lehet, hogy nem hánytunk, viszont félálomban voltunk tőle legalább egy napig. Kis gyerekeknek ráadásul nem is nagyon ajánlott a gyógyszer, helyette a patikában B6 vitamint ajánlottak, ami saját tapasztalat szerint nem igazán segített, sugárban visszajött a vízzel. Másik alternatív megoldásként a Cocculine homeopátiás szert javasolják sokan, amit már napokkal az utazás előtt elkezdhetünk adagolni a gyereknek, vagy akár magunknak is.
Enyhébb tüneteknél már egy korty citromos, esetleg szénsavas víz is segíthet, ami nem baj, ha jó hideg, hogy jobban érezze magát a hányingerrel küzdő illető. Volt, aki mentolos cukrot szopogattatott a gyerekkel egy-egy megállás alkalmával, mert az biztosan beválik.
Számos próbát tehetünk tehát, hogy elűzzük a hányingert utazás alatt, sokan azonban állítják, hogy nincs ellenszere ennek a kellemetlen útitársnak, csak a megérkezés. Addig is, amíg együtt megyünk vele a nagyihoz és a tengerpartra, nem árt, ha beteszünk a plüssmaci mellé egy zacskót, edényt és egy törülközőt, csak a biztonság kedvéért.
forrás: www.hajoorvos.hu
