Az még hagyján, hogy ő maga – bár milliárdokat keresett a tőzsdén – nem használt meleg vizet, szappant, és nem vett magának új ruhát, csak ha a régi már lefoszlott róla, de gyermekeinek sem kegyelmezett.
Abban az időben, amikor Amerika még a britek gyarmataként létezett, a rabszolgaság eltörlése körül pedig óriási harcok bontakoztak ki, egy nő elérte a lehetetlent. A helyzet totális áldozatából annak nyertese, a küzdelem szervezője lett, aki rengeteg rabszolgának segített átszökni a határon.
Az élet vagy vakmerő kaland, vagy semmi – mondta Helen Keller, és ő aztán pontosan tudta, miről beszél. Ahelyett hogy siketen és vakon elmerült volna az önsajnálatban, nemhogy visszavonult, de egyre nagyobb kihívásokat keresett. Fantasztikus karriert futott be, életét pedig a lehető legsikeresebbé alakította. Hogy csinálta? Egy hasonlóan kitartó segítővel.
Az újságírás sokáig férfiszakmának számított: a nők maximum gépelhettek, de saját projektbe, pláne kutatómunkába nem foghattak. Az 1864-es születésű Nellie Bly fittyet hányt a szabályokra, és olyan átalakuláson ment keresztül, amivel kiérdemelte a világ első oknyomozó újságírónője címet. Nem mellesleg ő volt az első nő, aki kísérő nélkül körbeutazta a Földet, és néhány találmány is fűződik nevéhez.
Madách Imrét nem kell bemutatni senkinek. Ha mégis megtennénk, akkor kiemelnénk, milyen nagyszerű költő, író, ügyvéd és politikus volt. Aki megírta Az ember tragédiáját. Aki egy évet börtönben töltött az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban történő részvételéért. Aki annyira szerette az anyját, hogy elvesztette miatta a feleségét.
Tóth Imre néven született Fehérvárcsurgón 1909-ben. Senki sem gondolta volna, hogy az egyik legnagyobb magyar–olasz szobrász válik belőle, aki ráadásul olyan kalandos életet élt, hogy bármelyik Rejtő-regény hőse belepirulna.
Tamara de Łempicka nem akármilyen festő: ő volt az első női szupersztár művész a történelemben, akiért a mai napig sztárok rajonganak Hollywoodban. Nemcsak megosztó, de hihetetlenül erős nő volt, akitől a történelem kétszer is elvett mindent.
Úgy érzed, hogy a munkahelyednél kilátástalanabb, kuszább, rosszabb helyet nem is találhattál volna? A főnököd egy zsarnok, kreativitásod romokban, és még este hétkor is meetingeken ülsz? Egy kicsit árnyaljuk a képet. Olyan elképesztően rossz munkákat mutatunk a történelmi időkből, amikhez képest a maiak felérnek egy napfényes üdüléssel.
A 21. század betegsége – legalábbis eddig – a koronavírus. Küzdünk ellene, és ez leköti a mindennapjainkat, és szinte el is felejtjük a korábbi századok veszedelmes járványait. Akkoriban is hősies küzdelem folyt a betegségek visszaszorításáért, a betegek elkülönítéséért. Pont ez volt az, ami nem tetszett Tífuszos Marynek.
Nobel-díjas tudós, sőt máig az egyetlen hazánkfia, aki Magyarországon végzett munkájáért kapta a rangos elismerést. Olyan rossz tanuló volt, hogy a családja először nem akarta engedni, hogy orvosnak tanuljon, féltek, hogy nyilvánosan szégyenbe hozza a többgenerációs orvosfamíliát.
Sosem gondoltad volna, milyen céllal alkották meg a láncfűrészt: nem fákat akartak vágni, nem szakállas férfiak tesztoszteronszintjét csillogtatni, hanem a nőknek segíteni gyereket szülni. A történet még annál is bizarrabb, mint amire most gondolsz.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Nemzeti Színház. Mesebeli történeteket játszottak falai között, színészei pedig a sok költözés ellenére is képesek voltak mindig magas színvonalon, egységbe kovácsolódva megmutatni, mi is az igazán „nemzeti”.
