Tóth Imre néven született Fehérvárcsurgón 1909-ben. Senki sem gondolta volna, hogy az egyik legnagyobb magyar–olasz szobrász válik belőle, aki ráadásul olyan kalandos életet élt, hogy bármelyik Rejtő-regény hőse belepirulna.
A fehérvárcsurgói, paraszti származású fiú érettségi után, 1926 és 1928 között művészetet tanult a budapesti Iparművészeti Főiskolán. Itt hallott először a Bauhaus-mozgalomról, de ahhoz, hogy a legjobbaktól tanulhasson, Németországba kellett jutnia. 1930-ban hagyta el Magyarországot, gyalog érkezett meg a hőn áhított iskolába, ahol többek között Moholy-Nagy László és Paul Klee tanítványa lett. A történelem viharai azonban őt sem kerülték el. Az iskola bezárta kapuit, és Tóth Imre egy rövid, tengeren töltött kitérő után Otto Dix festőművészhez került Drezdába. Nem sokkal ezután több művésztársával együtt elfogták, és a zwickaui haláltáborba került kényszermunkára. Innen két társával együtt sikerült megszöknie, és a téli hidegben Csehszlovákia és Ausztria érintésével Olaszországba menekült. Nyelvtudás és pénz nélkül érkezett meg Rómába, ahol szívóssága révén néhány év alatt saját műtermet és egzisztenciát teremtett magának. Legismertebb művét – a Termini pályaudvar homlokzati frízét – Olaszországhoz köthetjük, de szülőhazájának is számos alkotást készített.
A legnagyobbak barátja
1938-ban elnyerte első nemzetközi pályázatát: Szkander bég lovas szobrát kellett elkészítenie az albánok számára. Itt használta először az Amerigo Tot nevet, amolyan álnévként, így ismerte őt meg a világ. A monumentális szobor kivitelezését Magyarországon, a Várbazár egykori műhelyeiben tervezte megvalósítani, de a háború közbeszólt: az olaszok lerohanták Albániát, a szoborból pedig csak vágyálom maradt, illetve végül egy olasz szobrász készítette el. Tot a háborúban ejtőernyős kiképzést kapott, több helyen is csodával határos módon menekült csak meg.
Római műteremlakása a ’40-es évek végén igazi találkozóhelyévé vált a világ minden tájáról érkező művészeknek, filmcsillagoknak, politikusoknak. Olyan művészek jártak fel hozzá, mint Pablo Picasso, Salvador Dalí, Federico Fellini vagy Igor Sztravinszkij. Picasso egyszer azt mondta: „Ha a Mindenható szobrásszá változtatna, Arp szemét kérném tőle, Moore rajzkészségét és azt az erőt, ami Tot hüvelykujjában van.”
A magyar James Bond
Amerigo Tot az ’50-es évek közepére alkotóként bizonyságot tett tehetségéről, és ünnepelt művésszé vált. Kreativitását azonban nem csupán a művészetében használta. Volt tengerész, autóversenyző, szigonyvadász, belekeveredett a második világháborús harcokba is. Nemcsak elméletben tudott harcolni, hanem a gyakorlatban is: ugrott ejtőernyővel, értő kézzel kezelte a fegyvereket. Nem véletlen, hogy Fellini és Coppola is megtalálta magának, hogy filmszínészként is bizonyíthasson. Legismertebb szerepe A keresztapa II.-höz köthető: ő játszotta az egyik testőrt Al Pacino oldalán. Több megbízást is kapott a Vatikánból, egyszer magától VI. Pál pápától is. A Szent Péter-bazilika magyar kápolnájának életre hívásában is komoly szerepet vállalt.
Leghíresebb alkotása
Amerigo Tot a római Termini pályaudvar homlokzati frízére kiírt pályázat elnyerésével vált igazán viághírűvé. Amerikában több magángyűjteményben is szerepelnek alkotásai. Magyarországon található művei közül a Csurgói Madonna (Fehérvárcsurgó), illetve A Mag apoteózisa (Gödöllő) a legismertebbek. 1984 decemberében, 75 évesen halt meg Rómában, de végső nyughelye idehaza, a Farkasréti temetőben van.
Nemes Péter szobrászművész az utóbbi évtizedben Amerigo Tot élete és munkássága után kutatott. Amerigo – Egy szobrász, aki meghódította Rómát címmel könyvet is írt a témában. Lapunknak arról mesélt, miként találta meg a téma.
„Szobrászként és tervezőgrafikusként végeztem a képzőművészeti egyetemen. 12 évvel ezelőtt Móron rendeztek egy kiállítást Amerigo Totnak azokból a vázlataiból, amelyeket a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély mosókonyhájában találtak meg. Felkértek, hogy készítsek a tárlathoz egy katalógust. Ekkor kezdtem el utánajárni annak, hogy mit lehet tudni magáról a művészről. Megdöbbentem, hogy egy ilyen kaliberű magyar művész miért van így elfelejtve. Tovább kutattam tehát, és miután összegyűjtöttem a művész levelezéseit, a róla megjelent újságcikkeket, megtaláltam és körbefotóztam eltűntnek hitt szobrait, egykori pályatársakkal készítettem interjúkat, egyszer csak azon kaptam magam, hogy Amerigo Tot-kutató lettem. Fontosnak tartottam, hogy bármit is találjak, azt rögtön megosszam az emberekkel, így kezdetben blogot, később egy honlapot indítottam, hogy ezeken közöljem a legfrissebb kutatási eredményeket. Így raktam össze amolyan kirakós játékként egy életút darabkáit, és így születhetett meg maga a könyv.”
Mi fogta meg Amerigo Tot művészetében?
Az emberközpontúsága és az emberszeretete. Példaértékű, ahogyan odafigyelt a barátaira, folyamatosan segítette az ösztöndíjasként Rómába érkező magyar fiatalokat, tanította, pártfogolta őket. Nagyon nagy szíve volt, mély érzésű, hazájához mindvégig kötődő emberként emlékeznek rá, ráadásul olyan szobrokat hozott létre, amelyeknek a minősége megkérdőjelezhetetlen. Valahogy mégis kimaradt a művészettörténet kánonjából, pedig büszkék lehetnénk rá, hogy ilyen alkotónk született. Ha ma ilyen kaliberű szobrász élne a kortárs művészek között, összetennénk a két kezünket.
Miért felejtették el?
Pont az történt vele, ami a külföldre szakadt alkotókkal lenni szokott. A végelszámolásnál nem tudták sem olasz, sem magyar művésznek nevezni, emiatt maradhatott ki, és felejthették el sokan. Ugyanakkor azt is hozzá kell tenni, hogy az idősebb generációból bárkivel beszélek, mindenki tudja, ki volt ő. Folyamatosan küldenek személyes emlékeket róla, újabb és újabb történetek látnak napvilágot. Azt se felejtsük el, hogy rendkívül sokan voltak féltékenyek rá. Ahhoz viszont, hogy valaki a semmiből felépítsen egy ilyen életet, hatalmas erő és kitartás kell, úgyhogy aki irigyli, csak próbálja meg utána csinálni. Tot a saját erejéből hozott létre mindent, és nem azért lett elismert, mert a rendszerváltás előtti politikai vezetők odavoltak érte. A könyvemnek részben ez a célja: hogy ezt a megítélést, a fekete-fehér ítéletmódot eloszlassa, árnyaltabbá tegye, mert bosszantó, hogy elterjed egy hír, és azt az emberek készpénznek veszik. Sokkal mélyebbre kell ásnunk egy-egy ilyen emberi élet esetén, mintsem hogy megálljunk annak felszínén.
Lesz következő könyv Amerigo Totról?
Biztos, hogy valamilyen formában lesz folytatása a könyvnek. 2021-ben Budapesten nagyszabású kiállítást tervezünk a Godot Kortárs Művészeti Intézetben Tot műveiből. Ahogy már említettem, az interneten közkinccsé tettem már az anyaggyűjtésem legjavát, ami folyamatosan új funkciókkal bővül, hála Gazdik Richárdnak, aki mindenben segíti ennek a felületnek az elkészülését. Egy építész barátommal, Szabó Péterrel (Okka Építésziroda) pedig egy egész múzeumot és egy hozzá tartozó mediterrán kertet tervezünk Amerigo Totnak, amelyben terveink szerint összegyűjtenénk a művész összes munkáját, kiegészítve a pályatársak alkotásaival, amolyan huszadik századi korrajzot adva a nézőknek. Első körben Mórra terveztük az épületet, de ott a város vezetése kihátrált, Amerigo szülőfalujában, Fehérvárcsurgón viszont érdeklődnek iránta. Ezek azonban még csak tervek, folyamatosan tárgyalunk, szervezünk, hogy méltó emléket állíthassunk neki.
