Testvérnapló: a hiszti új mélységei
A gyerek bulizik, anya kávét rendel, az át nem aludt órák pedig nem hiányként, hanem túlmozgásként jelentkeznek. Mármint a gyerekekben.
A gyerek bulizik, anya kávét rendel, az át nem aludt órák pedig nem hiányként, hanem túlmozgásként jelentkeznek. Mármint a gyerekekben.
Ha a gyerek feje ütődik, a kórházban alapból 5 felvételt készítenek. Úgy, hogy amúgy nem ismert, mekkora sugárterhelés okozhat már rákot.
Hogy milyen az élet két gyerekkel? Minimum másfélszer durvább, mint eggyel.
Az alapfeltevésem persze mindkét gyereknél az volt, hogy tartózkodom a fiú-kék, lány-rózsaszín színkódolástól. De a gyerekboltban csak a rózsaszín dolgokat vettem észre, és még minyonból is csak a puncs kellett.
Dumák, kicsi Vitézy Dávidok és a zombár titkai.
Szabad a gyereket megcibálni olykor? Vagy hogy' a manóba értesse meg vele az ember, hogy amit csinál, veszélyes?!
A kisebbik mindig nagy szeretne lenni, ezért székre mászik, ennélfogva folyton kék-zöld a feje.
A Szabadulóművész és az Elsőszülött közös erővel fárasztja anyát. Nem kicsit hatékonyan.
Másodszorra sem időm, sem energiám nem volt olyan komolyan venni magam, és mivel kevésbé stresszeltem rá magam a gyereknevelésre, jobban is sikerült.
Az elmúlt hetet én a Moody'sszal élve szintúgy leminősítem. Lehetne egy kis vakációt...? Kell valakinek két gyerek egy hétre?!?
Mikulás 2.0: a tökéletes zsarolóeszköz. Segítségével gyereke garantáltan úgy ugrál majd, ahogyan Ön fütyül. (Vagy nem.)
Avagy hogyan tanulja meg anya azt, hogy nem a tökéletesség és a maximalizmus az út a zenhez.